Aztán 1965-ben, amikor az angol vizsgára készültem, összeismerkedtem egy vasutassal, aki szintén a tanfolyamra járt. Egyszer beszélgettünk az utcán, elkezdte nekem mondani, hogy egy barátját most tartóztatták le, aki szintén 56-os, és a szervezkedést akarta tovább folytatni. Mondtam, engem a politika nem érdekel. Ez volt az utolsó találkozásunk. Később megtudtam róla, hogy a rendőrség embere volt. Volt egy beszervezési kísérlet 1967 őszén is. A kertünkből vittek el. Bejött egy sofőr, szólt, hogy a rendőrségre kéretnek, menjek. Elmentünk, kérdezték a problémáim. Mondtam: ügyvéd szerettem volna lenni, de nem lehetek. Minden el lesz intézve, mondták, de egy félóra múlva rátértek, hogy Berger Sándort kéne figyelni, aki pertársam volt, mert az egy megbízhatatlan ember. Kérdezték, vállalom-e. Berger szerintem nem is megbízhatatlan – mondtam–, hát szóval nem vállalom. Pedig alaposan szorongattak, már ilyeneket is mondtak, hogy ez közreműködés, és én, aki kegyelmet kaptam, biztosan nem akarom leülni a maradékot. Nem akarok én közreműködni, mondom, adjanak fordítást és megcsinálom. A végén azt mondja nekem Radics százados, hogy megbánja még maga ezt. Hát alighogy eltelt egy hét, látom ám, hogy jön a Gyógyszertári Központ igazgatójához, Józsa Lajoshoz. Másnap megkérdeztem az igazgatót, miért jött Radics. Hát temiattad. Mit akart? Mondta, hogy mit nem vállaltál, és azt kérte, küldjelek el. Mire azt mondtam neki, az, hogy kit küldök el a Gyógyszertári Központból, az én dolgom, és nem a rendőrségé.