Jött 44. március 19-e. Aznap Ürömben templomot avattak, Shvoy Lajos püspök volt a díszvendég. Természetesen a főszolgabírót is meghívták. Papám az autóján ment át Csillaghegyről Ürömbe. Nekem az elmesélésekből úgy maradt meg, hogy még zajlott a mise, amikor nagy zajjal kinyílt a templomajtó, és kemény léptekkel német katonatisztek mentek be a templomba. Shvoy megkérte őket, hagyják, hogy a misét befejezze. Arra emlékszem, a papám úgy jött haza, hogy az autóban egy német hadnagy kvázi kísérte őt, majd be kellett mennie a megyeházára. Hozzá kell tennem, hogy papám Bajcsy-Zsilinszky Endréékkel részt vett az ellenállási mozgalomban. Hogy mi történt benn a megyén, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy papámnak két nap múlva megszűnt az állása. A főnöke, Endre László, korábban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja, akkor már a Sztójay-kormány belügyi államtitkára, rögtön kirúgta, és lehelyezték Bácskapalánkára főszolgabírónak. Utólag mesélte el valaki, hogy Endre azt mondta a papám háta mögött: na, majd a kedvenc partizánjai elintézik! Mi, a gyerekek és mamám az iskolaév végén mentünk utána. A papámnak főszolgabírói lakásként kiutalták egy elhurcolt zsidó család házát, de velünk nem akart ott lakni. Sztojanovics Bogdán földbirtokos fölajánlotta a szerb városrészben lévő üresen álló házát, és odaköltöztünk. Bútorunk nem volt, de kaptunk valahonnan fehér kórházi vaságyakat meg szekrényeket. Az óriási parkban lévő hatalmas mogyorófáról láttam a füstöt, amikor bombázták Zombort vagy Újvidéket. Állandóan jöttek az átvonuló magyar és német katonatranszportok. Mentek a frontra, és az állomáson a főszolgabírónak kellett őket búcsúztatni. Az emlékeimben úgy él, hogy a németek se örültek olyan nagyon a háborúnak. A partizánok rettenetesek voltak. A magyar katonákat megszégyenítették, legyilkolták. Ha autóval mentünk valahová, papám mindig hozta a pisztolyát a partizánok miatt. Nem mese, megtörtént, hogy egy magyar földbirtokost, Odescalchit, a partizánok élve megnyúztak. Az ottmaradt magyarok közül szinte mindenkit megöltek.