Tovább a szövegrészlethez...
1956

Az édesapám följött Pécsről, és amikor ezt elmondtam neki, az első szava az volt: és elmentél hozzá? Mondtam, hogy még nem. Na, akkor gyerünk! Erdei elmondta a tököli elfogatás történetét, ami úgy szólt, hogy megérkeztek, bevezették őket egy terembe, majd elkezdtek tárgyalni. Malinyin volt a szovjet tárgyalófél vezetője. Jó félórája tárgyaltak, amikor nyílt az ajtó, és megjelent Szerov. Erdeitől hallottam először, hogy Malinyin vagy nagyon jó színész, vagy valóban nem tudott róla, hogy mi készül, mert csendben, suttogva vitába szállt Szerovval, és amikor Szerov meggyőzte, akkor a magyar tárgyaló delegáció felé fordult, széttárta a karját, mutatva, hogy rajta kívül álló okok miatt szakítja meg a tárgyalásokat, és a szovjet delegáció kivonult a teremből. Erdei így mondta el. Elmentem Tildy Zoltánhoz is, de sokat nem tudtam meg tőle. Nem akart, vagy nem mert beszélni. Nem sokkal ezután egy ismeretlen úr keresett föl, akit úgy hívtak, hogy dr. Szűcs Sándor. Elmondta, hogy a Tildy-titkárságon dolgozott, Tildynek jó barátja. Amikor a tárgyaló delegáció Tökölre indult, megkérték, mivel tud oroszul, menjen velük. Őt is Tökölön fogták el, a tököli repülőtéren többedmagával fölrakták egy repülőgépre, elvitték Ungvárra, és ott, a börtönben többször kihallgatták. Azt gondolta, Maléter Pált is odavitték, és azért keresett meg, hogy hozza a hírt. Közben még egy megerősítés jött telefonon, hogy Tököl, Mátyásföld, Gorkij fasor, Gyorskocsi utca voltak az állomások.