A lányok jártak piacozni, tisztességgel csinálták. Cseresznyét én is adtam el annak idején a piacon. Bár most is csinálnák! Én nagy híve vagyok ennek a direkt marketingnek. Mint ahogy a világon egyes területeken, Amerikában például vagy Németországban jelenleg is nagyon nagy divatja van a direkt marketingnek. Akkoriban épült fel azonban a Mátrában a mátraházi tüdőszanatórium, ami most is létezik. Abban az időben – erre konkrétan emlékszem – úgy ötezer ember élt a mátrai tüdőszanatóriumban, beleértve az orvosokat meg egészségügyi személyzetet, és a betegeket is. Apám kötött velük egy szerződést, hogy ellátja őket zöldséggel meg gyümölccsel. Ettől kezdve aztán az összes terményt Mátraházára szállították. Sertésből egy párszáz jelentős mennyiséget értékesített. Abban is volt apámnak egy olyan elve, hogy lehetőség szerint egy helyre adja el az állatot, a vágóállatot. A növendék szarvasmarhát is, amire nem volt szüksége az utánpótláshoz, meg a sertést is egy  hentesüzlet-láncnak szállította. Volt egy nyolcvan-száz tehénből álló tehénállomány is, amit a tejért tartottuk. Az egész mennyiséget kicsiben értékesítették, mindennap ment be a tejeskocsi hajnalban, vitte be a tejet Gyöngyösre a megrendelőknek, s úgy adták oda a napi mennyiséget csereedényekben. A tehenészet fontos bevételi forrás volt, apám nagyon értékelte, mert folyamatos készpénzbevételt jelentett egész éven át. A magyar gazdáknak – főleg a kisparasztságnak –nagyon nagy problémája volt, hogy learatott, eladta a terményt, és utána nem volt bevétele egészen a következő aratásig. Tehát fontos ökonómiai célkitűzés volt, hogy a gazdaságban állandó pénzforgalom legyen.