Nekem az a 49 és 53 közötti négy esztendő volt talán a legzaklatottabb életszakaszom. Akkor borzasztó gyorsan változtak a munkahelyeim. Volt egy kitűnő kollégám és barátom, akit Magos Gábornak hívtak. Ő is kertész volt, és hosszú ideig Szabolcs-Szatmár megyében volt az MKP mezőgazdasági titkára. Kitűnő, okos, művelt ember volt. A pártközpontban dolgozott, a pártközpontnak volt akkor gazdaságpolitikai szakértője. Egy nagyon nagy hatalmú ember volt ő abban az időben, és ő volt az, aki segített benne, hogy fölvegyenek a Földművelésügyi Minisztériumba. Nem voltam kinevezve, de ott dolgoztam, a szakoktatással foglalkoztam. Ez nagyon gyors és nagyon jó eredményeket is hozott nekem, mert éppen akkor alakultak a mezőgazdasági technikumok, mint új iskolaforma. Szükségük volt új tankönyvekre, mert minden addigi mezőgazdasági tankönyv a kisüzemi gazdálkodással foglalkozott, viszont akkor már kezdődött a szocialista átszervezés, és kellettek a szövetkezetekre átszabott könyvek. Minden tárgyból szakkönyveket kellett írni. Annak a minisztériumi főosztálynak, amelynek dolgoztam, egy politikailag nagyon aktív hölgy volt a vezetője, dr. Doktor Sándorné. Nagyszerű csoportot szervezett! A növénytermesztést egy Láng Géza nevű kollégám irányította – már a növénytermesztési szakkönyvek, tankönyvek írását –, később akadémikus lett és a Keszthelyi Georgikon igazgatója. Szajkó László az állattenyésztést írta, én a kertészetet. Írtunk vagy ötven szakkönyvet. Csepelen volt a minisztériumnak egy vendégháza. Ebbe a királyerdei „manrézába” telepítettek ki bennünket, a könyvek íróit, meg minket, akik szerkesztettük a könyveket. Vagy másfél év alatt elkészültek az új tankönyvek, amelyek nagyon hosszú ideig ténylegesen is használatban voltak. Életem nagyon fontos eseményének érzem, hogy ezeket megírtuk, meg egyáltalán azt, hogy ez a társaság úgy együtt volt. Sokat tanultam közöttük. Megkaptam életem első kitüntetését is: Kiváló Dolgozó lettem!