Tovább a szövegrészlethez...
külföldi utazás

Svájcban nagyon sokáig kell várni az állampolgárságra, minimum tizenkét esztendőt. Nekem sokkal több lett, huszonkét év, mert többször tartózkodtam hosszabb ideig külföldön, nem volt meg folyamatosan a tizenkét évem. Svájcban úgy hívják ezt a státust, hogy schriftenlos, papír nélküli. Svájcon belül tulajdonképpen nem volt hátrányom belőle, ha nem számítjuk hátránynak, hogy valakinek nincs szavazati joga. Külföldön viszont igen, mert bizonyos országokba csak vízummal mehettem. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, de 1971-ben, amikor a bátyáméknál voltam Peruban nagyon sok probléma támadt abból, hogy nem voltam svájci állampolgár. A peruiak a svájciaktól kapott menekült útlevél ellenére azt gondolták, hogy egyenesen Budapestről érkeztem, és kommunistaként kezeltek. Hiába mondtam, hogy éppen a kommunizmus elől menekültem. Meg kellett volna hosszabbítanom a vízumomat, viszont az útlevelemben már nem volt hely a pecsétnek. El kellett volna küldeni Svájcba, hogy ragasszanak bele még néhány oldalt. Elmentem Limába a svájci követségre, de visszautasították a kérésemet. A sógornőm föl volt háborodva a svájci követség viselkedésén. Ő svéd állampolgár, neki ehhez tulajdonképpen semmi köze nem volt, de úgy érezte, hogy ez lehetetlen magatartás, és kiverte a huppot a követségen. El is érte, hogy az útlevelemet elküldték Svájcba az illetékes hatóságnak. Hamarosan visszaérkezett a beragasztott oldalakkal, ahová azután a perui hatóságok bele tudták nyomni a pecsétjüket. Argentínában is több bonyodalom és nehézség származott abból, hogy nem voltam svájci állampolgár. Zürichben másfél esztendőre kértem vízumot a svájci argentin konzultól, és minden további nélkül megkaptam, de amikor megérkeztem Argentínába, a hatóságok érvénytelenítették saját konzuljuk vízumát, és csak három hónapra adtak tartózkodási engedélyt. Az a szerencse, hogy az egyik barátnőmnek összeköttetése volt valamelyik minisztériummal, ő segített, és három hónaponként meghosszabbították a vízumomat. Végül is sikerült másfél évig ott lennem. Barátoknál laktam, spanyolul tanultam és dolgoztam a doktori munkámon. Még privát németórákat is adtam, és utazgattam Argentínában meg Peruban is.

külföldi utazás

63-ban elmentem Londonba egy évre, hogy megtanuljak angolul. Nagy divat volt, hogy Svájcból fiatal lányok Angliába mennek dolgozni részmunkaidőben, rendszerint gyerekekhez, vagy segíteni a háztartásban fél napot. A másik fél nap szabad volt, akkor az ember mehetett nyelviskolába. Én is így csináltam, az iskolában ültem naponta három-négy órát, a többi időben pedig egy családnál segítettem. Elég jól megtanultam angolul. Az angolok közvetlenebbek, mint a svájciak, és nagyon szívélyesek, segítőkészek. Mindenhol érezhető, az üzletekben, az utcán, bárhol. Utaztam is egy kicsit, felmentem Skóciába is. Részben egyedül utaztam, részben egy Angliában tanuló örmény fiúval, akivel útközben ismerkedtem össze. Együtt próbáltunk autóstoppolni, de az nehéz volt, egyedül könnyebben ment. Különleges pár voltunk, egy Svájcba származott magyar, és egy Libanonban élő örmény. Nagyon kedveltem őt. Aztán ő visszament Libanonba, én meg Svájcba.