Tovább a szövegrészlethez...
ellenzéki tevékenység

Egyszer én is írtam a Beszélőben. Kenedi Jancsi könyvét recenzáltam – a Tiéd az ország, magadnak építedet. A könyv hőse Révai Gábor, a Révainak a fia, aki a családi háza építésének a történetét mesélte el Kenedinek, aki aztán megírta ebben a könyvben. Zseniális a könyv! És ezt úgy írtuk, hogy kölcsönkaptunk egy pici, hat négyzetméteres kis faházat Velencén egy barátnőmtől, és Petrivel voltunk lent ketten. Én dolgoztam, Petri ment bevásárolni. És főzött. És a környék föl volt háborodva, hogy az a nagydarab, erős ember ül az írógép mellett és gépel, és a kicsi szegény pedig megy vásárolni…

ellenzéki tevékenység

A Butik történetének én az elejét meg a végét tudom. Kitaláltuk, hogy kellene valami ilyesmi. És akkor volt az az adyligeti konspirációs séta, amiről a fotó készült, és akkor ott lett Rajk fölkérve. Nem kellett nagyon kapacitálni. Hogy miért Rajk? A védettsége, a központi hely (Galamb utca) miatt, szóval sok szempontból ő volt erre a legalkalmasabb személy. A vége pedig 84, amikor kilakoltatták Lacit. Tudtuk, hogy jön a rendőrség, és ezért odamentünk néhányan. Pécsi Vera volt ott, Szikora János mint a lakás bérlője, vagy nem tudom én, kije. Ott volt talán Vági Zsuzsa. Mindenkit fölszólított a rendőr, hogy menjünk el. Mondtuk, hogy nem. Akkor fölszólítottak bennünket, hogy vegyünk részt a lefoglalásban. Ezt is visszautasítottuk. És akkor csak Rajk maradt ott, meg Szikora. És bennünket meg elvittek az ötödik kerületi kapitányságra, a Parlament mögé, azt hiszem, a Szalay utcába, valamikor reggel kilenc vagy tíz óra körül. Ott ültünk egy szobában, étlen, szomjan, senki nem kérdezett tőlünk semmit. És amikor befejeződött a kilakoltatás, kilöktek bennünket az ajtón, hogy menjünk Isten hírével. Mindent elkoboztak a Butikból. Aztán még újraéledt Rajk Júlia lakásában, amikor meghalt, a Hankóczy utcában, de ott abba kellett hagyni, mert az a lakóközösség rosszul viselte ezt, a ház lakói följelentették őket.

ellenzéki tevékenység

Miután egyedül éltem ebben a kis festői Vence-ban, Lacival ugye nem kommunikáltunk, franciául nem tudtam, gyakorlatilag magammal beszélgettem. És onnan írtam Kis Jancsinak egy hosszú levelet, hogy én ki akarok szállni a Beszélőből. Nem azért, mert nem értek egyet vele, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Az, ami a dolgom volt, azt már megcsináltam, az jól működik. Beindítottam, de én nem vagyok újságszerkesztő. Erre ő válaszolt is, sajnos nem találtam meg. Azt remélem, hogy Jancsinál megvan az én levelem. Nagyon szép levelet írt nekem. Amikor hazajöttem, ki is szálltam. Jancsi elfogadta az érveimet, de elég furcsán reagáltak rá: többet nem kaptam újságot! Jancsi ilyen: hogyha valaki kívül esik az érdeklődési körén, akkor az már nem létezik. Petrin keresztül azért hozzájutottam, mindig tudtam, hogy mi jelenik meg, és sokan kijártak bulizni, meg Harasztinak ezután építettem a lakását. Tehát mindenféle viszonyok léteztek, de a Beszélő és a köztem lévő kapcsolatot mintha ollóval vágták volna el. Ezt nehezményeztem. És a tetejébe akkor még el is törtem a lábam egy munka közben. És akkor, 84 nyarán Bence meg Hamburger hívtak meg a Duray Bizottságba http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-duray-bizottsag-tajekoztato-levele-es-felhivasa – amely a bebörtönzött Duray szabadon bocsátása érdekében alakult. Tehát ők számon tartottak. Hamburger Mihály volt a vezető, Bence György és a „vizes” Vargha János volt benne – nagy vitával, mert mindenki azt gondolta, hogy (a Beszélő-analógián) akinek másféle elkötelezettsége van, az ne kockáztassa ezzel annak a sikerét –, de ő ezt nagyon akarta csinálni. Törzsök Erika volt még benne, és Benda Gyula. Kiadtunk pár nyilatkozatot, megszerveztük, hogy ki menjen a bírósági tárgyalásokra, merthogy ebben a társaságban senkinek nem volt útlevele. Tehát megkerestük Mészölyt meg Csurkát, akik utazhattak, és elmondtuk a történetet, és ők vállalták is. Ez másfél évig tartott körülbelül. Amint Durayt szabadon engedték, ez a történet is okafogyottá vált.

ellenzéki tevékenység

Segítettem a Duna-körösöknek, praktikus dolgokat, címlistákat, címzést, kapcsolatokat, de nem vettem részt benne, nem is értettem velük egyet. De az egy másik kérdés. Attól még segíteni lehet. Azt gondolom, a véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy ők ezt mondják, én meg azt gondolom, hogy nem volt jó döntés megakadályozni a vízlépcsőt. Ugyanígy nem értettem egyet, sok évvel később, a Világkiállítás megakadályozásával sem. Szerintem jót tett volna a városnak, meg a gazdaságnak. Engem mindig a megvalósítás mikéntje érdekel, nem pedig az, hogy megakadályozni. Azt gondolom, hogy a vízlépcsőt is meg lehetett volna jól csinálni, annak a következményeit is meg lehetett volna tervezni előre. Nem az a megoldás, hogy megakadályozzuk, mert azt a mennyiségű áramot valahonnan meg kell szerezni, és miután elfelejtettünk a tengerparton hazát találni, ezért a szélerőművekre vagy a tengeri apály–dagály erőművekre nem építhetünk. Az atomerőműt legalább annyi érvvel támadhatjuk, mint ezt. Én mindig úgy gondoltam, hogy a rendszeren lehetett olyan pontokat találni, amelyek mögé nagy közönséget lehetett odaállítani, de ezek a rendszer egészét nem érintették. Engem meg az érdekelt, mondjuk, a SZETA-s gondolkozásból is, hogy azok a kérdések érdekesek, amik az egészet érintik. És hogy azokkal kéne foglalkozni.

ellenzéki tevékenység

A VÁTI ugye egy teljesen más világ. Ott kezdtem először olvasgatni olyasmiket, amik már nem ház-léptékű ügyek. Regionális tervezésben vettem részt, és lakásépítésről szóló tanulmányokat írtam. Érdekes társaság volt. Baráth Etele volt az osztályvezető, ott volt Koszorú, Hegedüs András, Nagy Béla, aki most a legnagyobb magán-várostervező cégnek a tulajdonosa és vezetője. Ott volt Schneller István, aki húsz évig volt Budapest főépítésze. Ott volt Szaló Péter, aki most államtitkár a minisztériumban. Ott volt Miklóssy Bandi, aki aztán később szamizdat-ügyben fontos figura lett, és aztán Andrásfalvynak volt államtitkára talán, vagy tanácsadója. Tehát ő a nemzeti vonal felé orientálódott. Szóval jó döntés volt odamenni. Lehet, hogy nekem való világ lett volna ott maradni – de hát nem így alakult. Ugye ez az ellenzéki tevékenység legelején volt. A Charta ’77-et én még nem írtam alá, csak a 79-est. Hogy miért nem, azt már nehéz megválaszolni. Harmincnégyen írták alá, szinte mindenkit ismertem már, tehát lehetett volna. Én akkor még nem voltam még benne ebben a dologban. De a Hétfői Szabadegyetemre már jártunk. De az is olyan pikáns! 72 óta volt „táncrendem” – táncrendnek hívtam a határidőnaplómat –, és abban volt olyan, hogy egy oldalpáron az volt az egyik oldalon, hogy Tőkei-szeminárium, a másikon meg hogy Szabó Miki Szabadegyetem. Tehát ez a két dolog még erősen együtt volt. Adyligeten, ahol együtt laktunk, ott volt a Koszorú is meg a Farkas Péter is, aki a közgázon volt tanársegéd, mindketten párttagok voltak. Farkas Péter révén kerültem be a Tőkei-szemináriumra. És közben meg már jártunk egy másfajta szabadegyetemre is. A Szabó Miki-félére.

ellenzéki tevékenység

Mindenesetre mi a saját első szabadegyetemünket azon a lakáson szerveztük. Bakondi János műegyetemi tanár, aki azon túl, hogy az épületszerkezettani tanszéken tanított, építészetfilozófiával foglalkozott, és ebből tartott lakásszemináriumi kurzust, ami iszonyú fontos volt. Mai napig egy csomó dologban abból élek, amit akkor tőle tanultam. Ez még a Repülő Egyetem előtt volt. A Műegyetemre járók tudták, hogy Bakondi tanár úr mással is foglalkozik, mint amit tanít. És őket ez nagyon érdekelte. Én meg mondtam, hogy akkor talán hívjuk meg! Ez kb. nyolc alkalom volt, elég hosszan zajlott. Olyan húszan voltunk mindig. Zömmel építészek, esetleg barátnők. De lehet, hogy ez volt előbb, és ezután volt a Fodor utca. Ez is azon a környéken volt, a Mártonhegyi úton. Innen például ezért az előadássorozatért raktak ki bennünket, nem tűrték. Hogy aztán maguktól raktak-e ki, mert zaj volt, vagy azért, mert megkérték őket? Ezt nem tudom. És akkor a következő albérletből is kitettek bennünket, és akkor egy utcai lakást béreltünk, de azt már talán öten vagy hatan béreltük. Akkor keveredett hozzánk szegedi ismeretségen keresztül Saci. Szilágyi Sándor. A Bölcsészkaron volt egy diákmozgolódás: az Oktatásügyi Klub. Ez, gondolom, 77–78-ban lehetett. Tehát ez már egy picit átfedett a Hétfői Szabadegyetemmel. Én mint kívülálló és egy pár évvel idősebb, kvázi mint konzultációs partner – nem mondtunk akkor még ilyen csúnyákat –, ott voltam, meghallgattam a vitákat az egyetem vezetésével, és utána próbáltuk kitalálni, hogy mit meg hogyan lépjenek. Ez is nyilván az ELTE KISZ-en keresztül szerveződött, mert másképp nem szerveződhetett. De ennek már egy önálló formája volt.

ellenzéki tevékenység

A Repülő Egyetembe Sacin keresztül kapcsolódtam be. Nem ő kezdte szervezni, de aztán ő vette át, és ő lett az igazgató, ahogy saját magát szereti meghatározni. Kovács Mari meg Örkény Tóni kezdték. Nemcsak a Szabadegyetem volt, hanem voltak szemináriumok is. Ezeket a kiscsoportos foglalkozásokat zömmel Szabó Miki tartotta: 56-ról, Oroszországról stb. – rettenetesen jó, okos dolgok voltak. Az Iskola utcába jártunk, Betlen Panni lakásába. Lehet, hogy Kovács Andrásnál, a Teréz körúton volt a legelső, vagy a Szondi utcában volt a legelső, nem emlékszem, de mindegy, ezek már le vannak írva, úgyhogy ezek nem érdekesek. És aztán az Óra utca. Az idén volt az Óra utcában egy nosztalgia-parti, és ott mindenki azt mondta, hogy ő sokkal nagyobb lakásra emlékszik. Szakmai ártalomból én pontosan tudtam, hogy mekkora, és hogy milyen elképesztő módon voltunk oda bezsúfolódva, még sokszor a függőfolyosóra is kifolyva. Rengeteg jó történet volt. Matolay Magdi Tűzoltó utcai lakásában Tamás Gazsi tartott előadást Erdélyről. És az egyik szünetben egyszer csak a Körútról egy borízű hang hallatszott fel, amint azt kiabálja, hogy: „Éljen Sztálin, éljen a Párt!” Elképesztő röhögés volt. Aztán Hegedüs András, Zsille tartott előadást. Ezek mind nagyon fontos és soha nem hallott dolgok voltak, különösen egy építész számára. De olyan vonatkozása is volt – Szabó Mikitől tudom –, hogy Erdei kriptokommunista volt, tehát neki már volt kommunista párti tagkönyve, amikor a parasztpártot szervezte – ez azért elég érdekes. Erről az én családom semmit nem tud. Mert párszor megpróbáltam tőlük ezt megtudni, és semmit nem tudnak, mint ahogy a másik dicstelen tettéről sem tudnak, hogy hogy van az, hogy a tököli küldöttségből Malétert kivégzik, Erdei meg politikai karriert fut be.

ellenzéki tevékenység

A buli nagyon fontos meghatározó forma volt Adyligeten, mert egyrészt fiatalok voltunk és jó volt bulizni, másrészt az volt a konspirációnak az egyik legfontosabb területe. Aki kicsit is ismeri Kis Jánost, az tudja, hogy ő valószínűleg nem táncolni ment egy ilyen buliba, meg nem is csajozni, hanem azért, mert dolga volt ott. Adyligeten minden évben volt két nagy buli, de azt még mi mint lakóbulit kezdtük el csinálni. Az első buli a húsvét volt, amikor egy kicsit archaizáló tavaszünnepet rendeztünk, nagy, vödrös locsolkodás, meg minden. Aztán ez kinőtte magát egy olyan húsvéti bulivá, ahol később két-háromszázan voltak. Akkor Csákó Misi a Gellérthegy oldalában lakott, egy földszinti lakásban, és abban a pici lakásban meg a pici előkertben kezdett el augusztus 20-i bulit csinálni. És amikor onnan elköltöztek, akkor én átvettem, mert Adyligetről nagyon jól látszik a tűzijáték. És a SZETA-bál is egy ilyen nagy adyligeti kerti buli volt, ahol gyűjtést szerveztünk. És volt még egy érdekes dolog: a „nem karácsonyozók karácsonya”, akik ugye vagy vallási, vagy politikai okok miatt nem karácsonyoztak. Én gyűlölöm a karácsonyt. A legagresszívabb dolog: akkor minden alá van ennek a történetnek rendelve. Karácsonykor nem lehet elmenni egy kocsmába, minden be van zárva, sőt a járművek sem járnak. Négy óra után nincs tömegközlekedés karácsonykor. És voltak zsidó barátok, meg egyedülállók, és akkor mindig jó nagy buli volt. Petri, Bence, Sulyok Miklós, de volt olyan is, aki a családjával letudta a kötelező karácsonyi izét, és utána kijött éjszakára. Ez inkább intim buli volt, tíz-húsz fős, nem olyan, mint ezek a nagy bálok. Konspiráció, zene, tánc, csajok, pia – ez így mind együtt. És nagyon érdekesen bővült ez a kör. Például a fizikai munka kapcsán. Ugye nem csak én voltam munka és jövedelem nélkül, hanem rengetegen. Föl nem tudnám sorolni, hogy ki mindenki dolgozott velem, Jeles Andrástól kezdve Kardos Andráson, Hamburger Misin, Eörsi Lacoson keresztül rengeteg ember. És sok totál „anti”, akik életükben nem fogtak kalapácsot a kezükben. De hát meg kellett valamiből élniük, úgyhogy egy csomó ilyet hordtam magammal mindenfelé. És ők természetesen Adyligeten is megjelentek. Amikor elkezdtünk építkezni, akkor egy csomó fiatalember került hozzám alkalmi munkára, aztán ottragadt. Nagy háló volt, ahol mindenki a periférián élt, vagy még annál is rosszabb helyzetben, és ettől még élhető meg működőképes dolog volt.

ellenzéki tevékenység

A SZETA (Szegényeket Támogató Alap) egyértelműen a szabadegyetemi kapcsolatoknak köszönhető. Solt Ottilia, Lengyel Gabi, Pik Kati, Nagy András, Matolay Magdi, Havas Gábor összeültek. Mindnyájan szociológusok voltak és Kemény-tanítványok. 1979. szeptember-októberben kezdtek el arról beszélni, hogy valamit kellene csinálni. Én ezeket az embereket már ismertem a Szabadegyetemről, Adyligetről. És akkor jött egy föladat, hogy egy – azt hiszem – pásztói cigánycsalád megszerzett egy szárazmalmot bontásra, hogy megkapják építőanyagnak. És ehhez kellett volna egy felelős műszaki vezető. Kézenfekvő volt, hogy nekem szólnak, engem már legalább ismertek. És én ezt elvállaltam, de nem úgy, hogy annak a felelősségét vállalom, hogy a romák elbontják maguknak, és valami baj történik velük, hanem mi lebontjuk nekik az egészet. Tehát addig, ameddig a dolog kockázatos, addig mi csináljuk. Úgyhogy lementünk nyolcan Pásztóra: Hegedüs András, Bálint Péter, Koszorú Lajos, Domokos Jancsi, nem tudom, még kik. Azt hiszem, Eörsi Lacos mintha már akkor is ott lett volna, de lehet, hogy ő később keveredett ide. De nyolcan lementünk, és két nap alatt szétkaptuk ezt a malmot, de úgy, hogy szájtátva bámult bennünket száz ember. Fantasztikus traktát kaptunk, rántott hús rántott húst ért, és pálinka bort. Két nap alatt szétbontottuk ezt a malmot, két nap múlva a földdel egy szintben volt az egész. Tehát így kerültem én a SZETÁ-hoz. Az alapító nyilatkozat, szerintem, decemberi. Az egy ilyen A/5-ös kis fekvő lap volt, amit nyolcan írtunk alá. [Havas Gábor, Iványi Gábor, Lengyel Gabriella, Matolay Magdolna, Nagy Bálint, Pik Katalin, Solt Ottilia és Nagy András, 1979–80 fordulóján.]

ellenzéki tevékenység

Szóval a Kocsis-hangverseny meghiúsult. 1980 szeptemberében mentem haza éjjel taxival, és akkor még volt fakabát a Hűvösvölgyi út elágazásánál. Minden városból kivezető útnál állt rendőr, így itt is. Megállította a taxit, kiszállított, elküldte a taxit, és hívta az URH-t, akik bevittek a második kerületi kapitányságra. Semmi indok nem volt, persze, nem kellett sokat gondolkoznom rajta, hogy vajon miért történik. Ott várni kellett még másfél-két órát. Kicsit azért zavaros a történet, mert ha ez az előállítás utasításra történt, akkor miért nem volt ott az URH-s autó? Ha ott volt az URH-s autó, akkor miért nem volt már ott a kihallgató a kerületben? Szóval, akkor sem működtek olyan jól. Aztán jött három pasi a Belügyből, és kihallgattak. Éjjel kettőtől reggel kilencig, öt órán keresztül. Mindent elvettek, ami nálam volt, értelemszerűen. Nálam voltak a Kocsis-koncertre a meghívók. De ez az egész nem viselt meg. Harmincéves voltam, ha egy hétig benn tartanak, azt is röhögve viseltem volna valószínűleg. És másnap kora reggel Bence Gyurihoz mentem el. Nagyon jó volt, mert egyből végig lehetett beszélni az egészet. Lehet vagy nem lehet belőle levonni következtetést? Kell-e rá reagálni vagy nem kell? Nem emlékszem már rá, hogy milyen következtetésekre jutottunk. 

Oldalak