Ebből annyi az érdekes, hogy tulajdonképpen kitaláltam azt, amit később a Fidesz megcsinált. Merthogy akkor a mi kezdeményezésünkre létrejött egy úgynevezett liberális blokk, amiben az SZDSZ, a Fidesz, a Magyar Vállalkozók Pártja, a Köztársaság Párt meg az Agrárszövetség lett volna benne. Kis pártok egymást erősítve, közös listával. De nem lett belőle semmi, mert egyéb okok miatt az SZDSZ másképpen döntött.
Az indulás pillanatától kezdve szoros együttműködés volt az Agrárszövetség és a Köztársaság Párt között. Tehát Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke mindig ott ült a Köztársaság Párt elnökségi ülésén is. Hogy ők miért nem gondolták, hogy ezt össze kéne fogni vagy vonni? Valószínűleg azért, mert az Agrárszövetségnek túlságosan balos volt a háttere, mert a mögötte a téeszlobby állt. A Köztársaság Párt mögött pedig – amit ugye mindig összekevertek a Vállalkozók Pártjával – a nagyvállalkozók álltak, az Iparkamara. És ugyan abba is rengeteg ember jött balról, de azok most kapitalistaként léptek föl. Tehát ezért nem jött ez össze.
Amikor kiléptünk a Köztársaság Pártból, másnap megjelent Nagy Tamás, hogy legyünk az ő tanácsadói. Megkérdeztük, hogy „Mit fog ehhez szólni Palotás? Elszakítottuk a babaruhát, és akkor te, a legközvetlenebb szövetségese, fölveszel bennünket?” Mondta, hogy őt ez nem érdekli, mert neki szüksége van arra, amit mi tudunk. Úgyhogy Fábri Gyurival az Agrárszövetség tanácsadói voltunk a kampányig. És aztán még a következő kampányban is ott voltunk egypár hónapig, négy évvel később, 98-ban. Próbáltuk kitalálni, hogy mit lehet csinálni abban a megváltozott politikai helyzetben. Ugye, tudjuk, hogy a tanácsadók nem azért vannak, hogy megfogadják a tanácsaikat, hanem azért, hogy aki csinálja, aki a bőrét viszi a vásárra, az jobban meg tudja fogalmazni azt, hogy ő mit miért akar. És igazából ez a szerep volt az, amiben én jól éreztem magam. Tehát nekem a tanácsadó szerep jobban passzolt, mint a közvetlen szereplés. De ez egy kitérő volt. Arra jó volt, hogy többet ilyet nem fogok csinálni.
Ha időrendileg akarunk haladni, akkor ebben a periódusban már benne van a párt-kaland, ami valamikor 93-ban kezdődött. Én azzal jöttem haza, hogy nem akarok politizálni. De hamar kiderült, hogy ez nem úgy van, hogy most a politikusok jól csinálják a politikát. Akkor már volt Csurka-ügy, meg sok minden más is. És akkor jött egy megkeresés, hogy alakul egy új párt, és hogy mennék-e oda. Most nem tudom megmondani, hogy ki volt az első. Mindenesetre hárman voltak, akik engem kapacitáltak rá, hogy lépjek be, mind a hárman bekerültek a párt elnökségébe. Veér András, aki alelnök volt, Sós Vili, a filozófus, ő elnökségi tag volt, és Fábri Gyuri, aki tulajdonképpen a párt ideológusa volt. Először nemet mondtam, merthogy számomra Palotás János enyhén szólva nem volt egy vonzó arc. Bár akkor a népszerűsége az egeket verdeste, a taxisblokádban való viselkedése miatt. Fábri volt az, aki meggyőzött. Jó, belevágok. És ez egészen odáig ment, hogy én Palotással személyesen a párt alakuló ülésén találkoztam először, amikor is az ő javaslatára elnökségi tag lettem, majd két hónap múlva pártigazgató. Három hónap múlva meg kiléptem. Szóval totál alkalmatlan vagyok… Jártam az országot, kampányoltam. Palotás úgy képzelte, hogy a leendő sikert személyes népszerűségére építi. És amikor megjelent az óriásplakát-kampányával, akkor azt mondtuk Fábrival, hogy mi ezt nem. Megjelent Palotás János száznegyvenszeres életnagyságban a piszkos körmével! Rémes volt! Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor a beszélgetésünk – az nem volt beszélgetés. Azt mondtam Palotásnak, hogy a politikusok nem tartják politikusnak, a közgazdászok nem tartják közgazdásznak, a vállalkozók nem tartják vállalkozónak. Mindenütt iszonyú rosszul teljesít, közben nem veszi figyelembe azt, amit írunk, mondunk, hanem megy a saját feje után. Szóval lemarháztam, ahogy kell. Ordítottam vele a József Nádor téri irodájában.