45 októberében egy hétvégén Borbálát betegen találtuk, fájt a feje és magas láza volt. Az orvos diftériát diagnosztizált, és beadta az ellenszérumot. Ahogy a diftéria szó elhangzott, Borbálát elkülönítették, mamám maradt vele. Nagyon nyugtalanul aludtak, és hajnal felé, ahogy aztán a mamám elmondta, Bori fölült az ágyban, széttárta a kis karját, és azt mondta: mamikám, nem bírom tovább! És meghalt. A szüleimnek borzasztó lehetett, ennél borzasztóbbat átélni, azt hiszem, nem nagyon lehet. Az orvos nyálváladékot küldött a László Kórházba, és az a válasz jött, hogy diftéria negatív. Tulajdonképpen nem tudjuk, mi miatt történt. Zsámbékon temették el, az apácatemetőben.
Következő nyáron, 46-ban nagymama szívrohamot kapott, és pár nap múlva meghalt. Amikor megtudta, hogy Borbála meghalt, azon rágta magát, miért nem ő, akinek szívbaja van, miért az ártatlan kislány. Őt mindig bántotta, hogy az Erkelek elvesztették a vagyonukat Trianon miatt, meg az első világháborús hadikölcsön miatt, ezért lakott velünk. Büszke volt, és nehezen viselte, hogy papám tartja el. Volt anyámnak egy fuvaros ismerőse, stráfkocsin vitte le a koporsót Zsámbékra, mi is a kocsin ültünk, a koporsó mellett. Anyám meg tudta beszélni az apácákkal, hogy nagymamát Borbála mellé temessük.
1989. március 29-én kezdték az exhumálást. Rettenetes emlék. Kiderült, hogy Gimes Miklóst és Maléter Pált egy gödörbe dobták. Az első nap föltárták Nagy Imrét, de a Nagy család a maradványok alapján nem fogadta el, hogy az Nagy Imre. Akkor a másik oldalon is kiástak egy sírt, ott egy fiatalember csontvázát találták. Ezután került sor a Gimes–Maléter sír feltárására. Két napig tartott. Ástak, ástak, egyszer csak jött a hír, hogy ott két maradvány van, és nem lehetett tudni, ki az első, és ki a második. Amikor a fent lévő holttestet feltárták, én azt úgy éltem végig, hogy nem tudtam, Pali-e, vagy nem. A végén a hozzátartozók egyöntetűen azt mondták, hogy valószínűleg Gimes Miklós. Ezután kezdtek hozzá az alul lévőhöz, és ekkor nekem nem volt már kétségem afelől, hogy ő Maléter Pál. Részben a magassága, ugye 197 centi magas volt, ez látszódott a csontozatban. Azonkívül a háborús sebesülése, a nyaki ütőér mellett ment be egy golyó, és a lapockacsontban akadt meg. Az orosz fogságban vették ki belőle a golyót. Fogászatilag is volt olyan tény, amit elmondtam, és egyértelmű volt. Ezt rettenetes volt végigélni. Engem az segített át az exhumáláson, hogy úgy zajlott, mint egy régészeti feltárás, a tudósok fehér köpenyben dolgoztak, ami tompította az egésznek a szörnyű voltát. Az ember azt képzeli, ha kinyílik a koporsó teteje, ott talán van valami ruha vagy foszlány, de nem volt, minden elenyészett. Volt elég borzalom, a kátránypapír-maradványok, a drótok. A keze összedrótozva, a lába keresztbe téve, mert nyilván nem fért bele a ládába, a feje félrebillentve, és a lábán a cipő. A drótok és az a két cipő, az szörnyű volt.