Lezajlott az 1945-ös választás, óriási kisgazdapárti győzelemmel. Csak az kellett, hogy bekövetkezzék a pénz stabilizációja, vagyis értelme legyen termelni és piacra vinni. 1946 augusztusában jó értéke volt az induló forintnak. Minthogy volt mit eladni érte, elég hamar elkezdődött egy kis gyarapodás.
Amikor 1944 őszén megalakult a szovjet parancsnokság, viszonylagos nyugalom kezdődött a faluban. Esténként tüzeltünk a spharheltban, kinyitottuk az ajtaját, az adta a világosságot, összeült a társaság. Latolgatások kezdődnek, sopánkodások és sóhajtozások a távol lévők miatt, hiszen nagyon sok férfi hiányzott akkor a faluból. Bántani már nem bántott senki bennünket, sőt azt is jól fogadtuk, ha időnként beszállásoltak hozzánk a frontról pihenésre hátraküldött szovjet katonákat. Majd jöttek hírek, hogy megalakul a helyi kommunista párt, aztán jött egy hír arról, hogy kisgazdapárt is lesz.
1945 tavaszán történt a földosztás. Nagyon sok kiosztható föld volt, a Weinckheim-uradalomnak akkor már csak körülbelül 16 ezer katasztrális holdja volt, de voltak kisebb, öt-hatszáz holdas, felosztható birtokok is, amelyek tulajdonosai nem dicsekedhettek valamilyen ellenállási érdemmel. A teljes Weinckheim-uradalmat felosztották. Megalakult a földigénylő bizottság, amely kizárólag helyi tagokból állt, a helyi kommunistákon kívül a kisgazdák is képviseltették magukat, s egy parasztpárti meg egy szocdem párti is volt ebben a bizottságban. Állandó veszekedés folyt, de nagyjából rendben lezajlott az egész, méghozzá olyan korán, hogy még maradt idő a tavaszi szántásra és vetésre is. Differenciáltan kaptak, két holdtól tíz holdig. A kézi szerszámon kívül az uradalomtól semmit nem lehetett elhozni, a föld mégis fel volt szántva, mire vetni kellett. A hadifogságban lévőkre is gondoltak, a feleség itt volt helyette és ő kapott. Mindenki, aki igénylő volt, földhöz jutott.