Tovább a szövegrészlethez...
kitelepítés - bebörtönzés

Hosszú ideig nem tudtuk, hová települtek ki a rokonaink, csak 1956 után írtak nekünk, amikor úgy tudták, hogy most már fölvehetik velünk a kapcsolatot és mi sem nézünk valamilyen büntetés elé, ha levelezünk velük. Az almáskamarásiak többségét Stuttgart mellé telepítették, egy Geradstetten nevű faluba, ahol nagyon rosszul fogadták őket. Egyrészt az akkori szegénység, élelemhiány miatt, másrészt cigánynak tekintették őket, furcsa beszédük, sok szoknyájuk, tarkabarka viseletük miatt, és amiatt, hogy szedett-vedett népség, batyukkal jönnek, és az amúgy is kevés élelemből még ők is fogyasztani akarnak. Néhány kemény év következett a számukra, de mindegyik kis faluban új negyedecskék épültek a betelepültek számára. Amikor én először odajutottam, akkor már jó egzisztencia, szép házak, beépültség fogadott. A fiatalok között még villongások voltak, de addigra a környék már befogadta a betelepülteket. Az én nagybátyám, aki szegény ember volt, építési vállalkozóként bukkant elő. Így kerültem abba a helyzetbe 1947-re, hogy semmiféle rokonom nem maradt Magyarországon.

kitelepítés - bebörtönzés

A kitelepítés a kollektív büntetés jegyében történt, mindenféle jog és erkölcs szerint is elítélendő, de egyúttal rettenetes ostobaság volt, mert az ország lakosságának egy szorgalmas, tehetséges részétől fosztódtunk meg, olyan emberektől, akiknek a munkája segítette volna az országot a háború utáni mélypontról följebb emelkedni. Máig hiányzik ennek a száz-kétszáz-háromszázezer embernek az ország gyarapodásához való hozzájárulása. Nem szólva arról, hogy érzelmileg is mekkora kárt okozott: az ország egy több százezres ellenséget szerzett magának. Olyanokat, akik sírva és nosztalgiával gondoltak haza, a parasztházaikra, a földjükre, a diófáikra, a lovaikra, és közben az öklüket rázták azok miatt a magyarok miatt, akik ezt csinálták velük.