Tovább a szövegrészlethez...
megtorlás 1956 után

1956 vége felé letartóztatások kezdődtek. Amit nem értek, hogy miért kezdtek újabb letartóztatásokba 1958-ban, és milyen indítékból kellett megrendezni a Nagy Imre-pert, ami végképp értelmetlen, aljas és ostoba dolog volt, és tudni lehetett, hogy vissza fog ütni. Hogy miért voltak 1958-ban a halálos ítéletek és az akasztások. Itt már nincs logikája a dolognak. Itt kezd irracionálissá válni és akkor az ember magyarázatokért kapkod, hogy Moszkva nyomása, hogy Berlin nyomása, hogy Bukaresté. Vagy arra gondol, hogy valami hatalmi önteltség kezdett úrrá lenni néhány emberen, és az ő hatalombiztonságuk arroganciája indította el ezt az értelmetlen és kegyetlen letartóztatási, akasztási és bíráskodásos folyamatot.

megtorlás 1956 után

A letartóztatottak között voltak minisztériumi kollégák is, voltak olyanok, akiket csak néhány napra kaptak el és aztán különböző intervenciókra szabadon engedték őket. De ilyen reménye Eörsi Istvánnak például nem lehetett. Neki szerepe volt a december 4-i nőtüntetés szervezésében. Írt néhány verset, amelyben elátkozta a szovjet megszállókat. Ő maga se csodálkozott, amikor letartóztatták. Ez engem nagyon súlyosan érintett, lelkiismeret-furdalásom kezdődött. Ő börtönben ül, én szabadon vagyok.

megtorlás 1956 után

Eközben a letartóztatások folytatódtak, és 1958-ban elkövetkezett a Nagy Imre-per, amelynek a folyásáról nem tudtunk semmit, csak már a bírósági végzésről és az ítélet végrehajtásáról. Minthogy 1956. október 6-án jelen voltam Rajkék temetésén a Kerepesi temetőben és megrendítőnek találtam azt a komor, sötét felhők alatti gyászt, amely ott több százezer embert elfogott, és komolyan vettem azt a bizonykodást, hogy soha többé ilyen nem fordulhat elő, rettenetes bűnnek találtam, hogy az előzmények, a tanulságok és a fogadkozások után ismét egy koncepciós per és ismét halálos ítéletek születnek