Tovább a szövegrészlethez...
mezőgazdaság 1945 előtt

1922-ben születtem, a szüleim egy évvel korábban keltek egybe. Azon a bizonyos ötvenholdas vitézi telken gazdálkodtak, ami tulajdonképpen egy tanya volt, József főherceg birtokából hasították ki. A föld ugyan jól termő volt, de közel esett a Fekete-Köröshöz, és mivel abban az időben még nem épültek ki a gátak, a Körösök áradásakor a víz gyakran elöntötte. Az árvizek évében terméskiesés volt, sőt a következő évben is, ezért az ötven hold ellenére szerény körülmények között éltünk.

mezőgazdaság 1945 előtt

Apám nagyon értette a dolgát, az állattenyésztést, a növénytermelést, és méhészkedett is. A gyakorlatban szerezte meg a szaktudását, de kapcsolatban állt szakképzett agráremberekkel, ispánokkal, uradalmiakkal. Az árvizek ellenére is fejlesztette a gazdaságát. Volt például cséplőgépünk, traktorunk, amerikai, McCormick gyártmány. Később lett – ma már muzeálisnak tűnő – kévekötő és aratógép is, így a szántási, aratási, cséplési munkákat magunk végeztük. Voltak alkalmazottak is, egy béres, esetleg kettő, egy gépész és kisegítő, összesen legfeljebb öt személy. Én is elsajátítottam a mezőgazdasági ismereteket, de sohasem vonzott ez a munka, noha egy ideig segítő családtag voltam.