Mire hazaértem Békéscsabára, az elmenetelemkor csak embrionális állapotban lévő pártok már kialakultak. Augusztus vége felé beléptem az MKP-ba. Az egyik ajánlóm Lőcsei Pál barátom volt. Telve voltam a náci Németország elleni, valamint a győztes Szovjetunió melletti érzéssel, és ebben a vonatkozásban az MKP képviselte a legharciasabb, legkeményebb vonalat. 1945. november 4-én volt az első szabad választás, amely valóban szabad volt. A Független Kisgazdapárt abszolút többséget szerzett. Elég sokat kapott az MKP is, országosan tizenhét százalékot, és a Szociáldemokrata Párt is. A maradék a Nemzeti Parasztpárté meg a Polgári Demokrata Párté volt, de elenyésző a többihez képest. Békéscsabán besegítettem az MKP választási kampányába. A választások után igazoló bizottságok alakultak, amelyek a szövetséges nagyhatalmak, Anglia, Amerika, Franciaország, a Szovjetunió egyezsége alapján létesültek, és előírták a nácitlanítást. Az igazoló bizottságok tagjait a koalíciós pártok adták, és volt egy szavazati jog nélküli, úgynevezett jogi képesítésű tag is. Engem az MKP ajánlott, be is vettek jogi képesítésű tagnak, és jegyzőkönyveket vezettem a tárgyalásokról. Akkorra már csak kis ügyek maradtak, a nagyok jobbára lementek, amíg katona voltam. A legsúlyosabb ügyekben az igazoló bizottság a népbíróságra tette át az ügyet, ami akár halállal is végződhetett. Ilyen ügyünk nekünk már nem volt, csak olyan, amelyben a legenyhébb ítélet, a megrovás született. Miniszterelnöki rendelet szólt arról, hogy kik esnek igazolás alá. Például a városi és megyei tisztviselők csak igazolással tölthették be a munkakörüket. A katonatisztek is. Iparosoknál és kereskedőknél előfordulhatott az iparengedély megvonása és állásvesztés. Ez ellen viszont lehetett jogorvoslatot kérni a bíróságon. Három évig tartott a megbízásom, miközben az ügyek száma egyre csökkent. A békéscsabai igazoló bizottságtól Gyulára kerültem, itt is az MKP delegáltjaként lettem tag. Végül 1948-ban az igazoló bizottságokat Békés megyei igazoló bizottsággá vonták össze, de akkor már csak szórványügyeket tárgyaltunk. Mellékmunkaként csináltuk, ülésenként adtak valami honoráriumot.
Nem tetszett, ahogy változtak a dolgok, de akkor még nem voltam abban a stádiumban, hogy elítéljem. A magasztos cél miatt mentegettem mindent. Később persze egyre-másra történt olyasmi, ami rátett még egy lapáttal, egyre szaporodtak a baljós jelek. Vannak, akik 47-től számítják a fordulat évét, én 1948-tól. A kékcédulás választáskor még nem inogtam meg. A megingás akkor következett be, amikor az MKP bekebelezte a Szociáldemokrata Pártot, és a kettőből lett az MDP, a Magyar Dolgozók Pártja. Ekkor Réti Laci bácsi sorsán keresztül – a felesége távoli rokon – beleláttam kicsit a szociáldemokrácia előtörténetébe is. És az általam nagyra becsült Laci bácsit, az ős-szociáldemokratát az egyesülés után nem vették fel az MDP-be. Marosánt, Szakasitsot felvették, aztán később becsukták őket, egy csomó közkatonát meg fel se vettek. Ezt már nem tudtam elfogadni. Akkor megszakadtak a szálak, a lelkesedésem szépen elpárolgott, visszafogott lettem, már nem szóltam hozzá a politikai témákhoz. Engem még Gyulán átigazoltak az MDP-be, de csak novemberig maradtam, amikor mint osztályidegent kizártak. Ez azonban már Zalaegerszegen történt.
Az MKP közigazgatási káderei között voltam nyilvántartva, és Budapesten, az MKP közigazgatási osztályán úgy döntöttek – nem én kértem, sőt nagyon nem örültem neki –, hogy menjek Zalába vármegyei főjegyzőnek. Huszonhat évesen nagy előrelépésnek számított, viszont nem akartam elmenni, úgy gondoltam, ha kiszakítanak a környezetemből, szabad préda leszek. De nem lehetett válogatni. Ha ott fenn úgy döntöttek, hogy a Molnár megy Zalába, akkor nincs visszabeszélés. Mint elkerülhetetlent, elfogadtam. 1948 júniusában elutaztam Zalaegerszegre. Nagyon intenzív időszak következett. Az ott töltött pár hónapban nem volt vasárnapom, szabadnapom. A vezetőket beosztották, hogy ez itt tart kisgyűlést, az ott, falunapon vagy valamilyen tábla leleplezésén meg hasonlókon vesz részt. Akkor még nem volt szabad szombat, hétfőtől szombatig bent intéztem az ügyeket, vasárnap meg kiszállásra mentem. Hétköznap estékre is jutott valami, például megyei pártbizottsági ülés vagy hasonló. Esténként csak beesett az ember az ágyba. A megyeháza legfelső emeletén laktam, egy bútorozatlan szobába letettek valamit, hogy ne a csupasz padlón aludjak. Nem is lett végleges lakásom, mert hamar megszűnt az ottlétem. A megyei pártbizottságon Németh Károly, a későbbi államelnök volt a káderes, a megyei párttitkár pedig Lakatos Dezső, aki Budapestről került oda. Akkor így zajlott. Amikor engem Zalába tettek, Békés megyébe Budapestről küldtek egy vasmunkást, akinek fogalma sem volt az államigazgatásról. Így züllesztették le a szakigazgatást.