Tovább a szövegrészlethez...
Magyar Köztársaság

Az SZDSZ-ben egy kiváló társaságot találtam tényleg, emlékezetesen kiváló társaságot, ami egy kicsit emlékeztetett persze a Borsos-féle társaságra is, de azért nem volt a szívemhez annyira közel, mint Borsosék. Igazában nem is találtam barátot magamnak ebben a pártban, csak olyanokat, akikkel együtt akartam dolgozni vagy tevékenykedni. Olyanok voltak, mint Kis János, akivel akkor nagyon jó kapcsolatom volt. Tamás Gazsi – mármint Gáspár Miklós – meg Tölgyessy Péter, akivel később is, még fideszes korában is jó kapcsolatot tartottam, vagy Dornbach Alajos, akivel egy kicsit jobb, közelebbi viszonyba is sikerült kerülnöm, Eörsi István, Eörsi Mátyás. Juhász Pál pedig négy éven keresztül az állandó vitapartnerem és nagyon becsült mezőgazdász kollégám volt. A legjobb kapcsolatom Tardos Mártonnal volt, akitől mint közgazdásztól igen sokat tanultam, és sok problémát tudtunk megbeszélni egymással. Szellemileg is elég közel voltunk egymáshoz. Ő nagyon szerette a természetet, és annak ellenére, hogy Leányfalun volt egy villája, nem nagyon ismerte a kertészkedést. Nagyon szeretett kirándulni, élvezte is, és tisztelte a természetet. De a szakmáról is sokat beszéltünk, és nagyon gyakran meghívott a nemzetközi delegációkkal való találkozásaira, hogy beszélgessünk ezekről a kérdésekről. Talán értékelte is azt, hogy én viszont a mezőgazdasághoz sokkal többet értek, mint ő. Ő egy igazi urbánus lélek volt, de tudta, hogy ez hiányzik neki. A többieket, azokat sokkal kevésbé ismertem. Síeltünk néha együtt Tardos Marcival meg Litván Györggyel.

Tovább a szövegrészlethez...
Magyar Köztársaság

Az SZDSZ-ben először a bicskei körzetet ajánlották, de végül is Érdre, pontosabban az Érd, Százhalombatta és Diósd választókerületbe kerültem, és örültem neki, mert érdekesnek láttam azt a területet. ’94-ben engem tényleg könnyedén meg is választottak Pest megye 9. választókerületében országgyűlési képviselőnek. Én pedig, azt hiszem, tisztességesen igyekeztem is ezt csinálni. Elejétől fogva megmondtam, hogy engem elsősorban természetesen a vidék és a mezőgazdaság érdekel, más témákban nem is érzem magamat eléggé felkészültnek. Amikor a ciklus közepén éppen új elnök volt, Kuncze Gábor, akkor – abban a ciklusban hatvankilenc képviselője volt az SZDSZ-nek – mindenkivel megbeszélte a jövőt, és én megmondtam neki, hogy én ezt szeretném a továbbiakban is csinálni, és úgy érzem, hogy az SZDSZ nem tartja elég fontos témának, nem szívügye ez a téma. Erre a Kuncze Gábor azt mondta nekem, hogy „nézd, Gyuri bácsi, ez egy kis párt, amelyik három-négy témával tud behatóan foglalkozni, és ezek között nincs ott a mezőgazdaság”. „Gábor, akkor viszont vedd tudomásul, hogy én a következő ciklusban nem akarok képviselő lenni” – válaszoltam neki. Ebben megállapodtunk, és én, úgy érzem legalábbis, tisztességgel végigcsináltam még a hátralevő két évet.

Tovább a szövegrészlethez...
Magyar Köztársaság

Énnekem az a négy év, amkor országgyűlési képviselő voltam, veszteségnek számított. Nem is vagyok alkalmas politikusnak. Ilyen szempontból jókor hagytam abba, mert azóta még jobban szenvednék attól a dologtól, hogy az ember nem a saját véleményét, hanem egy közösség, közelebbről a párt véleményét kénytelen képviselni, és nem a magáét mondhatja. Nagyon sokan elfordultak tőlem akkor, amikor én a Szabad Demokraták Szövetségének tagja, meg képviselője lettem. Azok az emberek, akiknek a véleményére adtam, vagy adok, azok önmagában azt vették tőlem rossz néven, hogy politikával foglalkozom, talán nem is annyira a pártválasztást. Képviselőségem négy éve veszteségnek számított azért is, mert kiestem egy csomó olyan dologból, ami nekem egzisztenciálisan fontos lett volna, és ami az én szellemi igényeimet is kielégítette volna. Komolyan szó volt róla, hogy kineveznek professzornak a Kertészeti Egyetemre – ezt sutba dobták. Működött a Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület, az ottani tevékenységet kénytelen voltam áthárítani másokra. Emiatt az egyesület szinte teljesen megszűnt létezni, bár magának az egyesületnek a létjogosultsága is csökkent egy kicsit időközben.

Tovább a szövegrészlethez...
Magyar Köztársaság

Nagyon pesszimista vagyok ebben a dologban. Nem, nem mondanám, hogy határozott irányban haladnak a dolgok. Nincs itt igazi koncepció a mezőgazdaság tekintetében. A kárpótlásnak én sose voltam híve. Úgy éreztem, hogy ez nem oldja meg az ország mezőgazdaságának, és ha úgy tetszik, a lakosság élelmiszerellátásának kérdését. Ez be is bizonyosodott. Egy olyan országban, mint mi vagyunk, ahol a lakosságot kilencvenöt százalékig ellátta a hazai mezőgazdaság élelmiszerrel, most jelenleg az élelmiszerek legalább harminc-negyven százaléka külföldről érkezik, vagy még annál is több. Ami nem tartható állapot egy olyan országban, amelynek nincsen más nyersanyaga, mint a termőföld, amelyet meg kellene művelni, és amelyet ki kellene használni a lehető legjobb, leghatékonyabb módszerrel. Meg kellene keresni azokat a hungaricumokat, azokat a terményeket, amelyeket mi tudunk Európában a leggazdaságosabban és a legjobb minőségben előállítani, és azt kellene termelni. Azt hittem, hogy ezek a fél- meg egyhektáros kárpótlási földek néhány év alatt meg fognak szűnni különálló gazdaságként, és valamiképpen össze fognak jönni egy-egy nagyobb birtokká. Ez az ország egyes régióiban elég szépen haladt is előre, ám aztán megtorpant. Békés, Csongrád, Hajdú megyében jól mentek ezek a dolgok. Óriási hibát követtünk el akkor, amikor viszonylag korszerű mezőgazdasági, élelmiszeripari feldolgozó vállalatainkat privatizáltuk, és azok mind külföldi kézbe kerültek. Nem vagyok ellensége, sőt híve vagyok a globalizációnak, csak értelmesen kellett volna ezt megcsinálni. Egyes embereknek sok pénz jutott a zsebébe, és éppen a legjövedelmezőbb feldolgozó ágazatok privatizációját szorgalmazták. Ez meg is történt a söripar, az étolajipar, a cukoripar esetében – meg még lehetne sorolni azokat az ágazatokat, amelyekről bebizonyosodott, hogy azok, akik megvásárolták, azok igazában csak piacot akartak teremteni maguknak ebben a kis tízmilliós országban. Mindenki nyíltan megmondja, hogy az ipar itt ma nem más, mint bérmunkát végző ágazat. Alig van olyan iparág, amelyik valami originális, sajátosan magyarországi terméket tudna előállítani. Gyorsan lemondott az ipar olyan dolgokról, mint a cipőipar, meg a textilipar, meg sok minden másról is. A magyar textilipar, ami Európában egy elismert ágazat volt, teljesen megszűnt létezni. A rádiógyártás, motorkerékpár-gyártás, amelyek ötven-hatvan évvel ezelőtt európai hírűek voltak, teljesen megszűntek. Tulajdonképpen nincsen más lehetőség kilábalni a gödörből, mint hogy az ipart is – persze a célszerűen – fejlesztjük. Meg az infrastruktúrát, ami nagyon elmaradott. És a mezőgazdaságnak a fejlesztése. A munkaintenzív, tehát a munkanélküliséget is fölszámoló vagy csökkenteni segítő mezőgazdasági ágazatoknak a fejlesztése.