Tovább a szövegrészlethez...
munkásság

Én nagyon szerettem a tanítványaimat, s úgy éreztem, ők is engem. Mindig kapok leveleket, lapokat a világ minden tájáról, ki merre került, onnan gondol rám. Még a minisztériumban voltam, amikor a kolozsvári tanítóképzőből megkeresett két volt tanítványom: Pinczés Jóska és Ferencz Antal, s mondták, hogy továbbtanulnának, de hol álljanak meg, mit csináljanak? Hadiárvákat bíztam rájuk, azokat kísérték le a fürdőbe, nyaraltatták őket. Pénzt is kerestek, s nyaraltak is a Balaton partján, s ősztől kezdhették a tanulást. Pinczés József mérnök lett, Ferencz Antal pedig állatorvos. De itt él Pesten a régi osztályomból Barabás Laci, Földes László, Pichler Jenő, Kardos Sándor, egy Báthori nevezetű ember Vácott. Ma is tartom velük a kapcsolatot. Következetesen megrendezik a véndiák-találkozókat, s olyan jól és szépen, hogy példát lehetne venni róluk bárkinek.

munkásság

Én nem találtam ki új tudományos elméleteket, hanem a meglévőt kutattam. Életem fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait, hiányait pótoljam. Ha bármiféle okmányt találtam, vagy olyan zenedarabra leltem, amivel a magyar műveltség épületét magam is építhettem, akkor okvetlenül megfogtam és a helyére tettem. Érdekes lenne felsorolni, akár számvetésként is, hogy mik is voltak ezek a téglácskák. Az első a csíkcsobotfalvi Kájoni-kézirat volt, amit egy odavalósi embertől, András bácsitól kaptam. Kájoni János óriási személyiség volt. A XVII. században Csíksomlyón nyomdát alapított, és kiadta az ezeroldalas Cantionale Catholicumot.

munkásság

A magyar zenetörténet azt tanította, hogy a XVIII. századból nincs zenei emlékünk. Én úgy gondoltam, miért ne lehetne? Elindultam és bejártam a történelmi Magyarországot Sepsiszentgyörgytől, Pesttől, Pannonhalmától, Rozsnyótól, Pozsonytól Isten tudja meddig, de bejártam az országot, és kétszáznegyvennyolc hangszeres magyar táncdallamot tettem le a Tudományos Akadémia asztalára, jelentvén, hogy a XVIII. századnak megkerült a hangszeres zenéje. Az Akadémia ki is adta, Hangszeres magyar tánczene a XVIII. században a címe, s még gramofonlemezt is jelentetett meg róla a Hungaroton.

munkásság

1936-ban az Erdélyi Római Katolikus Státus – az erdélyi római katolikus egyház önkormányzata – úgy határozott, engem bíz meg a pedagógiai szakosztály vezetésével, így a családdal együtt felköltöztem Kolozsvárra. Így lettem a szakosztály titkára, s a tanítói önsegélyző vezetője. Az önsegélyzőnek volt öt háza Kolozsvárott, 25 milliós vagyonnal! Ebből tudtuk fedezni a felekezeti tanítók fizetését. Az önsegélyzőt ők maguk hozták létre, s a maguk pénzét kapták vissza. Volt egy boltunk is, papír–írószer-kereskedés, s a katolikus iskolák csak itt vásároltak – így teremtődött meg az a szép vagyon, amely biztosította az ő életüket.

munkásság

Ekkoriban szerveztem meg a Báthory–Apor Szeminárium (más néven Szent József Fiúnevelde, amelyet diáknyelven csak Szent Jóskaként emlegettek) énekkarát is. A Szent Jóska énekkarával aztán közös hangversenyt rendeztünk más kórusokkal, így a Marianum (Katolikus Leánynevelő Intézet) énekkarával. A Marianum Kolozsvárott országos hírű intézetnek számított. Egy apáca, Kotsis M. Cecília volt ott a kitűnő zenetanár. Énekeltük Kodály Pünkösdölőjét, a Glória szálljon a mennybe felt, s egyebeket. A kolozsvári közönség akkor hallott először efféléket. Az 1921-ben alakult Romániai Magyar Dalosszövetség, amely az énekkarok jelentős részét magába tömörítette, ekkor már Kolozsváron működött, főtitkára Tárcza Bertalan, elnöke Inczédy Joksman Ödön volt. Az általuk szervezett dalosversenyeken részt venni igazi megtiszteltetés számba ment. Sokat énekeltünk és álmodtuk a jövőt.

munkásság

1938-ban volt Budapesten az Eucharisztikus Kongresszus. Ebből az alkalomból sikerült felhoznom csángókat Budapestre: Szabó Ferencet és családját, Benedek Pétert és családját a moldvai Bákó megye Trunk községéből, a Szeret jobb partjáról. Velünk tartott egy kászoni asszony is, Veres Istvánné. Bartók Béla annak idején nem jutott le Moldvába gyűjteni, pedig szándéka szerint menni készült, most végre hallhatta őket. A csángók a Magyar Rádió stúdiójában találkoztak vele és a többi gyűjtővel, itt énekeltek, majd meséket mondtak, s minden szavukat gramofonlemezre vettük a Pátria felvételek sorozatában. A Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángó magyarokkal című könyvemben közöltem is minden éneküket és minden meséjüket.

munkásság

Egyik alkalommal érkezik egy küldönc az irodámba: Teleki Pál miniszterelnök hívat a polgármesteri hivatalba. Azonnal mentem. Ott volt Bonczos Miklós, a belügyi államtitkár, az egyik Bethlen főispán, a kolozsvári polgármester és Németh Kálmán, a bukovinai Józseffalva plébánosa. Teleki Pál kérdezett: – A keletről hazahozandó magyarokat hová telepítené? – Azoknak a helye a mai székelységnek a nyugati peremén van. Székelyföldről mentek el, s ezek lennének azok a magasságviszonyok, amelyek megfelelnek az ottaniaknak. – Ha valami miatt oda nem lehetne, akkor hová vinné? (Ez volt a második kérdése.) – Akkor az ország szívébe, ott építenék nekik házakat, községeket, mert eleget voltak ezek az emberek országszélen. – Mit szólna hozzá, ha a Bácskába vinnénk őket? – Ez a terv rossz – válaszoltam –, mert ismét határszélre kerülnének, s kezdődne az életük elölről.