Tovább a szövegrészlethez...
második világháború

A naplójából tudható, hogy 1939-től kezdve a hadsereget, a tisztek többségét meglehetősen negatívan ítélte meg: részben a nácizmus, részben a német győzelembe vetett hitük és németbarátságuk miatt. Egyre inkább elszigetelődött a tisztikaron belül. Világos, hogy szemben állt a szélsőjobboldali tisztekkel, például nem volt jóban Werth Henrikkel sem. A nácizmussal szemben nagyon erős ellenérzéseket táplált. Egyszer találkoznia kellett Hitlerrel, emlékezete szerint egy zseniális, megszállott őrült benyomását keltette benne. Amikor másnap részt vettek egy nagy katonai díszfelvonuláson, Hitler a beszélgetés során azt mondta, azért van szükség az ilyen díszfelvonulásokra, mert a katonáknak fontos, hogy lássák őt. Apám kezdettől fogva igen élesen szembefordult a nácik antiszemitizmusával is. 1939-től kezdve mindig azt hangsúlyozta, hogy ha Németország belemegy a háborúba, akkor elveszíti, és nem szabad a németek mellé állni, mert magukkal fognak rántani a szakadékba.

második világháború

1939 tavaszán Teleki Pál lett a miniszterelnök. Ekkor teljesült apám vágya, hogy diplomata legyen. Amikor a polgárháború véget ért, kinevezték Spanyolországba követnek. Franco ünnepélyes katonai bevonulásán már jelen volt Madridban. Teleki azért küldte ki, hogy Spanyolországon keresztül tartsa a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal; a német nyomást diplomáciai csatornákon keresztül ellensúlyozza. Teleki Pál is szabadulni akart a náci szorításból, mert nemcsak apám, de ő is látta, milyen rettenetes veszéllyel jár. Francóról apám mindig nagyon tartózkodóan nyilatkozott. Egyvalamit értékelt benne: hogy nem lépett be a háborúba a németek oldalán. A Franco mellett álló szélsőjobboldali politikusokkal azonban nagyon rossz viszonyban volt. A német nagykövetséggel is rendkívüli módon megromlott a viszonya, ami nyilván azzal függött össze, hogy nem titkolta: nem szereti a hitleri Németországot. Az apámról készült Gestapo-feljegyzések az 1939–41-es spanyolországi időszaktól kezdődtek, az akkori német követség jelentette is, hogy ez az ember nem híve a hitleri Németországnak. A kiadott diplomáciai iratokból és a naplóból egyértelműen kitűnik, ő végig olyan értelmű jelentéseket küldött a magyar kormánynak, hogy ne lépjenek be a háborúba, tartsák magukat távol a hitleri Németországtól.

második világháború

A németek 1944. március 19-én bevonultak, 22-én már el is vitték az apámat. Egy ideig nem tudtunk róla semmit. Több hét múlva értesítést kaptunk, hogy a mauthauseni koncentrációs táborban van. Mindaddig, amíg a tábor fel nem szabadult és az első lista meg nem jött, azt sem tudtuk, életben van-e. Tudtuk, hogy közvetlen életveszélyben van, és tisztában voltunk azzal is, mi történik a zsidókkal, akiket koncentrációs táborokba visznek. Anyám próbálkozott közbenjárni érte, azt remélte, az aktivitásával valamit el fog tudni érni. Próbált a magyar kormánykörök felé is lépni, de a Sztójay-kormány mindentől elzárkózott. Véget ért a háború, de még mindig semmit nem tudtunk az apámról. Valaki a magyar kormány részéről Mauthausenben járt, és ott listákat készített azokról, akik életben vannak. Ezeket a listákat valamelyik pártházban kitették a hirdetőtáblára. A nagybátyám rohant el és jött haza azzal, hogy apám nincs rajta. Teljesen kétségbeesett. Az utolsó listán végül megtaláltuk apám nevét. Akkor még mindig hetekig nem jött haza. A KGB őt és Bakay Szilárdot Mauthausenből Bécsújhelyre vitte, ahol a szovjet főparancsnokság székelt, és ott tartották néhány hétig.