Tovább a szövegrészlethez...
állambiztonság

Félórát várakoztattak a folyosón. Aztán egy civil ruhás rendőr behívott. Leültetett. Volt előtte egy telefonkönyv vastagságú dosszié, amit lassan lapozgatott. „Visszajöttünk, visszajöttünk? Ugye, én mondtam magának, hogy disszidálni fog!” – jegyezte meg. Molnár felügyelő volt, akit ismertem a falfestő balhéim miatt. Elkezdett kérdezgetni. „Merre járt? Mit csinált? Kivel találkozott? Hogy volt, mint volt?” A végén már tele volt a sapkám. Amikor mondtam neki, hogy francia állampolgárként, vízummal jöttem, és bármikor vissza is mehetek, megfenyegetett. „Csak lassan, lassan! Maga, ahogy átlépte a magyar határt, magyar állampolgár és a magyar törvények vonatkoznak magára! Nagyon vigyázzon, hogy mit mond!” Kitöltöttem a bejelentőlapot, és menni akartam. „Hagyja csak itt az útlevelét, majd mi megnézzük, hogy jó-e vagy sem!” Felvilágosítottam, hogy nem hagyhatom itt, ugyanis bele van írva öt nyelven, hogy ez nem az én tulajdonom, hanem a francia államé. Visszavettem. Utána nem szólt semmit. De ez elég volt ahhoz, hogy a tervezett két hét helyett csak pár napot maradjak. Persze, találkoztam régi ismerősökkel, barátokkal, és ez jó volt, de aztán egészen 81-ig vagy 82-ig nem is jöttünk.