Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Anyai dédnagyapám Huszár Péter, dédnagymamám Igric Rozália. Ők Gyulán laktak, illetve Szarvason. A dédapám katona volt, aztán obsitosként foglár lett. Hát persze olyan foglyokat őrzött, akik majdnem családtagok voltak, általában kártyaadósságok miatt vagy párbajvétségekért zárták el őket néhány napra. Úgyhogy a szomszéd kocsmából hozatták a vacsorát, meg cigány húzta a rácsos ablak előtt. De hát a nagymama azért kemény volt, a kertet kapáltatta velük. Az anyai nagypapa Engi Imre, a nagymama Huszár Katalin. Édesanyám Engi Lenke.

Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Az anyai nagyapám pedig ebből a módos paraszti családból származott Kübekházáról, ahol tizenketten voltak testvérek. Ő volt a tizedik. Cipőfelsőrész-készítő szakmát tanult, és egészen korán, kamaszkorában fölkerült Pestre egy gyárba, ahol bekerült az akkori szociáldemokrata mozgalomba, és nagy szocdem maradt élete végéig. Végül Szegedre került, pék lett, de gyümölcsösei is voltak, és sok mindenbe belekezdett az első világháború alatt, illetve után. Tánciskolája, mozija, péküzlete és fűszerüzlete is volt. Ezekből jól meggazdagodott. Természetesen a vagyont elvették tőle az 1949-es államosítások során. Sőt, kétszer is börtönbe zárták, nagyon meghurcolták mint kulákot. A kazincbarcikai internálótáborban 52-ben úgy megverték, hogy ebbe bele is halt.

Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

A család egyik ága, a Nacsády-ág Erdélyből jött, legalábbis a Trianon előtti Nagy-Magyarország részéről, Arad és Vaskó környékéről. Dédszüleim, Nacsády Mihály és Fekete Jolán két gyereket neveltek fel, Jolánt és Józsefet, aki a nagyapám. A dédnagyapám kisnemesi múlttal is csak egy nagyon jómódú csizmadiamester volt. A családi anekdoták közé tartozott, hogy vett egy pár hold földet, és az öntözéshez kutat ásatott. Mi jött föl? Szódavíz! Kisebbfajta szódagyára lett, jól meggazdagodott. Ez lehetőséget adott rá, hogy a fiát, a nagyapámat kitaníttassa és tanító legyen belőle. Nagyapa Vaskón született, Aradon végzett gimnáziumot és a tanítóképzőt, és az első világháború után Magyarországon maradt. Később a veszprémi gimnáziumnak lett az igazgatója. Nagyanyám, Molnár Mária Dévaványáról származott. Gondolom, 22 körül házasodhattak össze. Apám 24-ben született, a bátyja, István, aki a második világháborúban Párkány ostrománál elesett, épp egy évvel volt idősebb nála.

Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Anyai ágon az ükapámig tudok visszamenni, aki kübekházi volt. Markotányos volt, ami azt jelentette, hogy a hadsereget kísérte két szekérrel, amin volt szalonna meg pálinka. Ebből aztán egész jól meggazdagodott. Bejárta az egész Balkánt. A családi legendák szerint kilenc nyelven beszélt. Persze nem irodalmi nyelven beszélte ezt a kilenc nyelvet, de el tudta adni a portékáit. Ami nem meglepő, hiszen Kübekháza most is határfalu, ahol három határ találkozik, Szerbia, Románia és Magyarország, és a faluban az emberek legalább három nyelven beszélnek még ma is. Egy másik legenda szerint hihetetlenül erős ember volt. Állítólag megtörtént, hogy valahol a Kárpátokban télen elakadtak a szekerei. A katonák, akiket kísért, lementek a faluba, de ő nem merte otthagyni a szekeret az áruval, és fönn maradt éjszakára a hegyen. Másnap reggel ment föl az egyik katona, hogy Engi bácsi, maga él még? Hát persze, miért? Azért, mert farkascsorda támadta meg a falut. Azt mondja az ükapám, „itt is ugatott egy-két kutya az éjszaka, de leszálltam, levettem a lőcsöt, aztán agyonvertem őket!” Három-négy farkast agyoncsapott, ivott még egy kis pálinkát, visszafeküdt és aludt tovább.