Mindig jöttek-mentek a házban az emberek, mindig valahova mentek a szüleim. Rám valószínűleg elég kevés idő maradt. Ezt most már nem rovom föl nekik, hiszen én magam sem voltam mindig tökéletes apa. És volt ennek jó oldala is: elég sokat csavaroghattam. Nem igazán néztek utána, mit csinálok, merre vagyok. Ugyanakkor volt odafigyelés a nevelésemmel kapcsolatban. Állandóan kaptam könyvet, mindig olvasni kellett valamit. Nem is kellett: nyúltam utána, hiszen apámnak elég nagy könyvtára volt otthon. És hát a zongora mellett születtem, állandóan Mimi áriáját hallottam Puccini Bohéméletéből, amit anyám énekelt főzés közben. Nehéz ezt összefoglalni. Mindig volt egy hiányérzetem velük szemben, de ugyanakkor kaptam egy olyan útravalót az életre, amit mások nem, vagy legalábbis kevesen. Otthon az értékrend az értelmiségi értékrend volt, amivel aztán persze később szembeszálltam.