Tovább a szövegrészlethez...
hivatás - foglalkozás

Bekerültem egy optikusüzletbe, helyesebben egy műhelybe, ahol megtanultam az automata gépek használatát. És a szakmámban dolgozhattam, napi nyolc órában, minimálbérért. Mellette pedig esténként jártam az Alliance Française-ba. Ott dolgoztam két vagy három hónapot. Áprilisra már biztosítottak egy másik munkahelyet, Párizs keleti részén, Noisy-le-Grandban, egy kis optikusüzletben, ahol hárman voltunk. Ott dolgoztam másfél évig. Aztán apránként belekerültem ebbe a szakmába, megismerkedve a lencsegyártó és a keretgyártó cégekkel is. És végül egy egész karriert építettem ki, húsz éven keresztül ebben dolgoztam.

hivatás - foglalkozás

A különböző optikai cégeknél az üzletvezetői státusig vittem, és kezdett elegem lenni abból, hogy mások szemüvegeivel kínlódjak. Volt egy olyan terv is, hogy nyitok egy saját üzletet, de ehhez le kellett volna tenni egy különbözeti optikusi vizsgát, méghozzá franciául. Olyan fizika meg matematika volt benne, amit magyarul se tudtam soha, nemhogy még franciául. És ekkor a Safilo olasz keretgyártó cég meghirdetett egy kereskedelmi ügynöki állást, amit elnyertem. Fél Párizs és a délkeleti agglomeráció tartoztak a szektorunkba, kétszázvalahány optikussal. Amolyan házaló vigéc lettem, kötetlen munkaidővel, jutalékos rendszerrel, jó keresettel. Itt aztán kiéltem minden ripacs-igényemet, ami nem jött össze se a színházban, se az amatőr színpadon, se a filmben. De élveztem. És nem csaptam be soha senkit! Ekkor vettem meg a legjobb kocsimat, egy Alfa Romeo Giuliettát, egy 2000-est, amelyikkel kétszáz kilométerrel is lehetett menni! Akkoriban még nem kaptak el a rendőrök ezért. Aztán egy másik optikai cégnek lettem a kereskedelmi attaséja – nagyon szépen hangzik, de ugyanolyan házaló vigécmunka volt. A szakmai fölkészültségem bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy ebben a szektorban maximálisan betöltsem a szerepemet. És ez ment egészen 1994 végéig.