Tovább a szövegrészlethez...
politizált privátszféra

Megindult a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a MADISZ szervezése, ahova engem is vezetőnek szántak, de kitértem a megbízás elöl. A pécsi miliőnek köszönhetően itt minden kicsit kedélyesebben zajlott. Amikor megkérdezték, mikor lépek már be a pártba – természetesen csak egy pártra gondoltak –, azt válaszoltam: Nem ismertek eléggé, nem tudjátok, milyen individualista alak vagyok, nem bírom a pártfegyelmet? A főnökünk, Lissák Kálmán viszont soha nem próbált befolyásolni, annak ellenére, hogy 45 őszén ő is párttag lett.

politizált privátszféra

Sztálin halálakor a főnököm is alkalmazkodott a rendszer diktálta előírásokhoz. Amikor Moszkvában zajlott a temetés, Magyarországon is leállt az élet egy percre, szóltak a dudák, megálltak a villamosok, csengettek, és minden munkahelyen össze kellett gyűlni egy kis áhítatra, Sztálin elvtárs emlékének hódolva. Nálunk is. Nem tettem semmit a rendszerrel szemben, igaz, nem is strapáltam magam az érdekében. Azokban az években is voltak békés napok, órák, nem éltünk állandóan abban a tudatban, hogy szörnyű despotizmus nyomása alatt állunk.