Jelenlegi hely

disszidálás

Figyelmeztetésként is felfoghattam volna ezt a rövid őrizetbe vételt, hogy okosabb lenne elhagynom az országot, de eszembe se jutott, pedig tele volt a város a hírekkel, hogy milyen sokan menekülnek Nyugatra. A kollégák is, csak Budapestről több mint kétszáz orvos ment el, a mi kórházunkból tizennégy. Tolnai Gyurka barátom is elment, ő az antiszemitizmustól tartott. November 20-a után rövid időre őrizetbe vették a kórház forradalmi tanácsának az elnökét, Missura Tibort. Számára olyan megrázó élmény volt a Fő utcai tartózkodás, hogy hamarosan disszidált.

disszidálás

Líviának a nyelvtanuláshoz volt érzéke, aránylag jól megtanult angolul, olaszul is tanult egy időben. Az egyik barátnője kijutott Torontóba, kint is maradt, leveleztek egymással, majd 1982-ben meglátogatta. Torontóban él egy csomó magyar, köztük jó pár 56-os, Kopácsi Sanyi is. Felkarolták, vitték ide-oda. Akkor ismerkedett meg Egri György újságíró fiaival. Nagyon megtetszett neki Toronto, hazajött, de rá volt írva a képére, hogy vissza akar menni. 1983. október 30-án el is ment, tudtuk, hogy kint fog maradni. 1984-ben összeházasodott Egri Gáborral, majd egy év múlva megkapta a letelepedési és munkavállalási jogot. Jelenleg egy idős magyar röntgenorvos kollégánál dolgozik mint asszisztens. A férje fődiszpécser a Rogers nevű kábeltelevíziós nemzetközi vállalat Torontóban levő székhelyén.