Tovább a szövegrészlethez...
állambiztonság

Azokban az években az útlevélkérvényekhez hozzátartozott a munkahelyi ajánlás is. Az útlevélkérő lap hátoldalán volt egy előnyomott szöveg, amit a munkahelynek pecsétekkel és aláírásokkal kellett ellátni. Legalább három aláírás kellett: igazgató, párttitkár, szakszervezeti titkár. Nekem mindig stempliszöveget írtak: „Munkáját jól látja el, nincs kifogásunk külföldi útja ellen. Kérését támogatjuk.”

állambiztonság

A kihallgatók nagyrészt ávós tisztek voltak. Az én Galambos nevű főhadnagyom, akire később rá lettem bízva, sem tagadta, hogy ávós volt. Tudja maga, Lambrecht, micsoda küzdelem folyt az ÁVH-n belül a törvényesség megóvása érdekében? – kérdezte egyszer. Hát én nem hallottam ilyen küzdelmekről, és úgy elnéztem az én Galambos főhadnagyomat – akkor már elhízott, nagy, tohonya ember volt –, milyen klassz verőember lehetett két-három évvel korábban a nagy lapátkezeivel. Hozzáteszem, egy újjal sem nyúltak hozzám a Fő utcán, de a fenyegető hangsúly meg az egész miliő természetesen így is nyomasztóan hatott az emberre. A másik nyomasztó érzés az örökös aggodalom volt, hogy vajon mi lehet a kint maradt családtagokkal.