Még hallgatóként fizikus demonstrátor lettem Nagy Elemér professzornál, amit nagyon szerettem. Már akkor az volt a szándékom, hogy az atomfizika területén képzem tovább magam. 1954 júliusában végeztem el az egyetemet, szeptember 28-án megvédtem a diplomámat. Szeptember 1-jétől már kinevezett tanársegéd voltam.
Nekem mindenkivel jó kapcsolatom volt. Talán ennek köszönhető, hogy tanársegédi állásom mellett fél év múlva Petrich Géza, a Gépészmérnöki Kar dékánja mellé kerültem oktatási főelőadónak. Ez volt a mellékállásom, a tanársegédi a főállásom. Elkezdtem a pályámat, nekiestem a szakmának, és mire letartóztattak, már két komoly dolgozatom megjelent, és volt két vagy három szabadalmi bejelentésem is. Rájöttem, hogy az egyetem rettentően unalmas hely, évről évre mindig ugyanazt kell előadni, és alkotni semmit sem lehet. Nekem nem ez volt az életcélom, én mindig alkotni, tenni akartam, ez hajtott. A sors ilyen szempontból kegyes is volt hozzám, mert kikerültem ebből a körből, bár később ott is lehetett volna valami jelentőset létrehozni. 1956-ban a fizika tanszéken éppen valami lézersugaras kísérletet kezdtem el, amihez megterveztem a kísérleti berendezést, a rajzokat leadtam, hogy gyártsák le, de abból már nem lett semmi.
Fiák László, a vezérigazgató 1990-ben ment nyugdíjba, akkor felkértek engem is, hogy pályázzam meg a vezérigazgatói állást. Ez 1990 novemberében volt. Szeptemberben beadtam a pályázatot. Tízen pályáztunk, ebből hetet kirostáltak, maradtunk hárman, majd a szorítóban már tulajdonképpen csak ketten Antal Sándorral, egy fiatal, harmincvalahány éves közgazdásszal, aki korábban a KISZ megyei bizottsága titkárhelyettese volt. Jó gazdasági és politikai kapcsolatokkal rendelkezett, de nem volt szakember. Én ekkor már gyakorlatilag egy évre voltam a nyugdíjtól, nekem nem volt olyan nagy a tét, mint neki. Antal mindent meg is mozgatott annak érdekében, hogy ő legyen a vezérigazgató. Én nem folytattam különösebb agitációt, így hat vagy nyolc szavazattal ő nyert. Örültem is neki, hála Istennek, mert ekkor kezdődött a nehéz időszak. Két év múlva, 92-ben már tönkrement a gyár. Hatvanéves fejjel fogjak hozzá megint harcolni? Vezérigazgató-helyettes lettem, egy évvel később azonban eljöttem, mert nem láttam értelmét a küzdelemnek. Ha én nyertem volna meg, másképp alakul a végkifejlet, az biztos. Antal súlyos hibát követett el, amikor a legfontosabbat, a fejlesztést a távozásom után azonnal megszüntette. Most már nem tudnak mit csinálni.