Tovább a szövegrészlethez...
téeszesítés

Az ötvenes években pedig elvették nagyapámtól a földet, elvették a házát melléképületekkel, jószággal, mindennel a világon. A háza Nyíregyházán az Alsósima út 14. szám alatt volt, de Kálmánházához közelebb van sokkal, három kilométerre körülbelül. Egy téesz tulajdonába került a földünk, a házunkat magtárnak, szerszámraktárnak használták. A melléképületeket lebontották, a szőlőt, a gyümölcsöst kiirtották. Mi ott éltünk körülbelül 53-ig. Az első két osztályt, az általános iskola első két osztályát ott jártam. Nagyapámnak volt még egy háza Nyíregyházán a Szarvas utca 27. szám alatt, egy háromszobás összkomfortos, fürdőszobás, vécés, spájzos nagyon szép ház. Azt a nagyapám a két kezével építette fiatalon, és hát azt is elvették, és mindenünket, ami benne volt. Nagyapámékat kirakták úgy, ahogy volt, az udvarra, s azt mondták, hogy menjen, amerre akar. És akkor a nagyapám azt mondta, hogy ő ebből az udvarból ki nem megy, innen nem tilthatják ki. Egy bunkert fog ásni az udvaron, és ott fog élni. Nagyapám házába beköltöztettek egy szintén kuláknak nyilvánított nagycsaládot, akiktől szintén elvették mindenüket. A Zomborszki Jani bácsi és a két leánya, akiknek az édesanyja szintén meghalt, Jani bácsi édesanyja és annak húga, Jani bácsi testvére és egy hölgy, aki varrt a családnak és a gyerekekkel foglalkozott. Ők kapták meg ennek a háromszobás lakásnak a két szobáját, és az előszobát. A másik szobát a konyhával, fürdőszobával, vécével, spájzzal együtt pedig egy ÁVO-s család kapta. És ez a Zomborszki család megsajnálta a nagyapámat és nagyanyámat, és az előszobát, ami csak egyszárnyas üvegablakos volt, odaadták nagyapámnak, hogy oda költözködjön be, ne az udvaron legyen télen. Úgyhogy ott éltek a nagyapámék, és heten jártak keresztül rajtuk. Akkor nagyapám a Mezővillhez ment el dolgozni, 51-től ott dolgozott, és kitanulta a villanyszerelő szakmát édesapámmal együtt. És hát járták az országot, és vezették be akkor a falukba, a tanyákba a villanyt. Mind a ketten ebből éltek.

téeszesítés

A Tomasovszky nagyszüleimnél még az is volt, hogy ugye nagy beszolgáltatások voltak, és a föld után olyan magas adókat kellett volna befizetni vagy terményt beszolgáltatni, hogy az képtelenség volt. Úgyhogy – ha jól tudom – édesapám kétszer is ült börtönben azért, mert nem tudta teljesíteni a fizetési kötelezettségét. Ezzel is arra kényszerítették a nagyapámékat, hogy kénytelenek legyenek a földtől megszabadulni, úgy csinálták az egészet, mintha saját akaratukból adták volna az államnak. Emlékszem arra is, hogy a nagyapámékat – a Bartha nagyapámékat – is majdnem fegyverrel kényszerítették arra, hogy írják alá, hogy belépnek a téeszbe. Borzasztó idők voltak azok!