Tovább a szövegrészlethez...
hivatás - foglalkozás

És így jelentkeztem a gyors- és gépíró iskolába. Azt elvégeztem jeles eredménnyel, és próbáltam elhelyezkedni. Jártam vállalattól vállalatra, de sehova nem vettek föl. Mihelyt mondtam, hogy hogy hívnak, rögtön tudták, hogy ki vagyok, és nem vettek föl. Végül is hogy, hogy nem, a Kerámia Üzembe, ami a vasúti pályaudvarhoz nem messze volt akkor, fölvettek takarítónőnek. És ott dolgoztam 61 szeptemberétől, ha jól emlékszem, 63 decemberéig. És ott is – emlékszem rá – nagyon sokan szórakoztak velem, főleg, akik az irodában dolgoztak. Emlékszem rá, hogy volt egy nő, aki rám fogta, hogy lopok. És a művezető is azt mondta – de hogy mit loptam már nem emlékszik rá. Hát én azt hittem, hogy ott halok meg rögtön, szégyenemben. Meg azt se tudtam, hogy mit csináljak, hát mondom ez nem igaz. Sírtam, nagyapámnak elmondtam mindent, és hát mit tudott tenni szegény? Semmit nem tudott csinálni. A vége az lett, hogy a Bartha nagyszüleimnek volt egy házaspár barátjuk, akik Pesten, Kispesten laktak. És ők éppen lent voltak a Bartha nagyapáméknál, és én is ott voltam, és hát úgy beszélgettünk, hogy milyen rossz körülmények vannak, és hát ez borzasztó, hát mi lesz velem, állandóan takarítónő leszek, vagy mi lesz velem. És akkor fölajánlotta ez a barát, hogy ő megérdeklődi a Pénzjegynyomdában, hogy nincs-e felvétel, mert ő régen ott dolgozott. Úgy is történt, ő megérdeklődte, és írta a levelet, hogy van felvétel, december 1-jétől vesznek föl pár embert, és ő már szólt az érdekemben, de ahhoz az kell, hogy a Tomasovszky nagyszülők engedjenek el engem. Tizennyolc éves voltam, tehát nagykorú, és saját akaratomból – ha akarják a nagyszülők, ha nem – is elmehettem volna. De hát nem volt ilyenről szó. A nagyapám belátta, hogy egyszerűen nincs ott jövőm. És hát nagyon ragaszkodtak hozzám, a nagymamám annyira sírt, majd meghasadt a szívem. A nagyapám egy árva szót nem szólt, de tudom, hogy nagyon fájlalta ő is, hogy eljövök. Tehát hogyha én azt mondtam volna, hogy nem megyek sehova, nem mondta volna, hogy menjek. De hát én úgy éreztem, hogy egyszerűen nincs más megoldás. Eljöttem, és így kerültem be a Pénzjegynyomdába mint kötészeti dolgozó. Mondanom sem kell, hogy az ottani művezető valószínű, hogy informálva lett, hogy ki vagyok-mi vagyok. Nagyon szórakozott velem.