Tovább a szövegrészlethez...
külföldi utazás

1985-ben fél évet New Yorkban, a Columbia Egyetemen töltöttem. 81-82-től adódott az a lehetőség, hogy félig-meddig ellenzékinek számító értelmiségiek, művészek, kutatók egy szemeszterre kimenjenek az Államokba. Soros György finanszírozta. Tudtam róla, hisz több barátom is volt kint (Csalog, Kenedi). Jómagam egyszer a Kossuth Klubban akadtam össze Bence Gyurival, aki kérdezte, nem akarok-e Amerikába menni. Zavarban voltam, mondtam, eszembe se jutott. Szólt, hogy hívjam fel. Fölhívtam. Elmondta a tennivalókat. El kellett menni egy megbeszélésre, Ránki György lakására, ahol azok gyűltek össze, akiket a következő évekre provizorikusan kiválasztottak. Kinek mi lenne jó, milyen időpont, melyik szemeszter. Annyit kellett még előzetesen tenni, hogy az ember elment az amerikai követségre és ott a kultúrattasé egy beosztottjánál angol nyelvvizsgafélét tett, vagyis el kellett vele diskurálni angolul.

külföldi utazás

A hatvanas évek elején jó néhányszor megfordultam Lengyelországban. A wrocławi egyetemi pincegalériákban vagy Gdańskban olyan műveket lehetett látni, amilyeneket itthon nem. Még nem tudtam jól lengyelül, de tudtam kommunikálni a diákokkal – akkoriban a lengyel–magyar barátság nagy volt ezen az informális szinten. Autóstoppal, vonattal utaztunk, s az utakon sok volt a vodkázás, meg a dumálás. Volt ennek egy kvázi politikai színezete, ami valahogy 56-ra ment vissza. Hogy mennyire direkt módon politizáltunk, azt nem tudom.

külföldi utazás

Mint már volt róla szó, fiatal koromban sokat jártam részben stoppal, részben vonattal Lengyelországba, tanultam lengyelül, és konyhanyelvi szinten kommunikálni is tudtam. A képzőművészetük, a színházuk igen vonzó volt. A fiatalság mentalitása szabadabbnak tűnt, bizonyos szempontból a katolicizmussal elegyítve, az itteninél sokkal autonómabb szellemi és kultúrélet is mutatkozott. Másrészt abban az időben a lengyelek nagyon sok magyar regényt fordítottak, és ebbe beletartozott Mándy, Mészöly is. A jelenség hátterében ott volt a Vajda-filmek kultusza, a lengyel abszurd vonzása és sok minden más motívum. Később valahogy elromlott ez a nexus, a lengyel–magyar informális barátkozás. Amikor mi először voltunk ott a fiatal feleségemmel, szinte le kellett beszélni az embereket, hogy ne hívjanak vendégségbe csak azért, mert magyar vagyok és tudok pár szót a nyelvükön. Nyilván belejátszott ebbe az 56-os lengyel–magyar szolidaritás is. Amikor 72-ben, életem első hivatalos kiszállásán, hivatalos emberként, elit szállodákban éltem át a késő novemberi, december elejei varsói ködöket, a hódara-szitálást és az egész ottani nyomottságot, már elég sok vodkát kellett meginni hozzá, hogy az ember kibírja az ottani kelet-európai létezést. Aztán jártam Bulgáriában, Szlovákiában, Prágában, sőt a nyolcvanas évek közepén Belgrádban is. Ezek az utak azt jelentették számomra, hogy végül is kialakult bennem valamilyen összbenyomás a régió köznapjairól, emberi közegeiről. Említettem, hogy volt idő, amikor megvonták tőlem a „piros” útlevelet is.