Tovább a szövegrészlethez...
1956

aztán jött az Irodalmi Ujság, vérpezsdítő és abszolút meggyőző írásaival – akkor már számomra is egészen nyilvánvaló volt, hogy ez nem megy így tovább, ez nem az, aminek én hittem. És voltak a Petőfi Kör ülései. Úgy emlékszem, egyen voltam, de ezekről bőséges cikkek jelentek meg az Irodalmi Ujságban.

1956

Aztán jött 56. Október 23-án is bent voltam az UVATERV-ben és dolgoztam. Az UVATERV a Vigadó mellett, a Vörösmarty tér és a rakpart közötti utcában volt. A rakpartról felhallatszott a tömeg morajlása. Lementünk. Mindenféle diákok és még nyilván mások is vonultak. Én is beálltam. Véletlenül találkoztam egy exkollégista építésztársammal, egy nagyon értelmes és hallatlanul kedves fiúval, egy makói kisparaszt fia volt. Az volt az érdekes, hogy ez a fiú a pártban dolgozott mint építész, és ettől az egésztől szörnyen megijedt, szemmel láthatóan elvesztette a fix pontjait. Talán akkor rendülhetett meg a hite ebben a rendszerben. A Margit hídon átmentünk Budára, a Bem-szoborhoz. Emlékszem, hogy ott Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot. Onnan aztán megint a Margit hídon jöttünk vissza Pestre. Mire a Belügyminisztérium épületéhez értünk, a tömeg már azt kiabálta: „Vesszen Gerő!” A Kossuth téren összesereglett emberek Nagy Imrét hívták. Már beesteledett, és a tér világítását kikapcsolták, úgyhogy gyakorlatilag vaksötét volt. De az emberek összesodort újságpapírból fáklyákat csináltak. Fantasztikus látvány volt fentről. Közben ugyanis fölmentem Annáékhoz, akiknek az ablakából ferdén látni lehetett a Parlament előtti teret. Akkor azt gondoltam, tán mondtam is, hogy az emberek idővel éhesek lesznek, és hazamennek. Bennem legalábbis az élt – de azt hiszem, általános, közszájon forgó valami volt –, hogy ha Magyarországon valaha forradalom tör ki, akkor az a foci miatt lesz. Mint ahogy két évvel azelőtt volt a berni futball-világbajnokság, ahol az Aranycsapatnak nevezett magyar válogatott Németországgal szemben veszített, és így csak a második lett. Ez nemzeti tragédia volt. És amikor a csapat hazaindult, Bécsben vagy Hegyeshalmon leszállították őket a vonatról, mert attól féltek, ha a Nyugatiba érkeznek, akkor ott meglincselik őket. Azt hiszem, autóbuszon csempészték vissza őket Pestre. De aztán a látva Kossuth téri tüntetést, azt gondoltam, hogy ebből akár forradalom is lehet. Elindultam hazafelé a Beloiannisz utcába. Valamelyik kis utcában volt egy nyomda, mégpedig egy alagsorban. És láttam, hogy óriási tömörülés van előtte. Odamentem: diákok voltak, fiúk, lányok, a 12 pontos kiáltványt osztogatták. És talán ott hallottam azt is, hogy a Rádiónál már lövöldözés van. Úgyhogy visszamentem Annáékhoz, és mondtam, hogy itt kitört a forradalom.

1956

Ott voltam a Parlament előtti tüntetésen, illetve a sortűznél. Volt egy orosz tank a tér közepén, nyitott fedéllel, és a parancsnoka kint volt. És az egész békésen ment. Aztán lövöldözés kezdődött. Hogy honnan, azt nem tudtam megállapítani. Én a Parlamenttel szemben, tehát a Földművelési Minisztérium előtt voltam. A tömeg pánikba esett, és mindenki elkezdett rohanni. Én sokadmagammal a minisztérium árkádja alá menekültem, egy oszlop árnyékában leguggoltam. Esőköpeny volt rajtam, és guggoltamban az esőköpeny két szárnyát a térdemre próbáltam húzni, mert azt gondoltam, hogy a térdlövés rendkívül súlyos… Közben az orosz tank becsukta a tetejét, de ők nem lőttek. Tehát nem az orosz tank lőtt, hanem valószínűleg ávósok a tetőkről. Aztán kinyitották a minisztérium ablakait. Az ablakok elég magasan vannak, úgyhogy az emberek fölsegítették egymást. A végén én is fölmásztam. És valahol hátul kimentem. Ott is volt lövöldözés, de sikerült átmennem a túlsó oldalra, és ott aztán be Annáékhoz. Érdekes módon nem éreztem közvetlen halálfélelmet. Csak azt, hogy menekülni kell, el kell futni. Azt hiszem, akkor sem láttam át, mi itt a kockázat. hogy egész egyszerűen ott maradhatok. Viszont a téren lelőttek egy UVATERV-es kollégát, aki mint fiatal tiszt kint volt Ukrajnában és lefagyott a lába, úgyhogy fél lába volt. Pár napra rá volt a temetése. 

1956

Azt hiszem, a forradalom győzelmes szakaszában vagy közvetlen azelőtt volt katonatársaim a közeli Honvédelmi Minisztérium védelmére mindenfelé megszálltak lakóházakat, ahonnan kilátás és potenciális kilövés volt a térre. Annáék házában is voltak katonák, pár emelettel feljebb. Lehívtam őket megfürdeni, mert szerencsétlenek negyedik napja voltak fegyverben. Aztán jött a második szovjet hullám. Én Annáéknál voltam. Láttuk, hogy a Kúria épületénél, a bejáratnál, a vastag oszlopok között két magyar, tehát felkelő katona próbált fedezéket találni. Szemmel láthatóan nem tudták, mi lesz most.