Tovább a szövegrészlethez...
disszidálás

A második intervenció után fogalmazódott meg bennünk, hogy el innen. Azt éreztük, itt már nincs kilátás semmire. Azt az óriási reménységet, ami megszületett, az újra bejövő oroszok hernyótalppal taposták le. Az egészet. Az ember úgy érezte, hogy bezárult, becsapódott az ajtó, és nincs kiút.

disszidálás

Úgyhogy egy adott pillanatban elhatároztuk magunkat. Nem mértük fel, hogy ez a jó, az a jó, ezt kéne csinálni, hanem: „Gyerünk!” Azt hiszem, nagyon sokan voltak így. Összecsomagoltunk. Egy aktatáskába betettem a logarlécemet, a diplomámat, egy gatyát, egy inget, meg egy pár zoknit. Annától korábban egy metszetet kaptam ajándékba, amelyen Zengő vára volt 1664-ből. Még Zrínyi kirohanása előttről való. Én ezt nagyon szeretem. „Sors bona, nihil aliud.” „Jó szerencse, semmi más.” Vittem magammal mint elengedhetetlen kelléket az új élethez. Annával össze akartunk házasodni, de a sztrájk miatt az anyakönyvi hivatalok is zárva voltak.

disszidálás

Kelenföldön kellett fölszállni egy vonatra, amely Mosonmagyaróvárra ment. Kora hajnalban kellett a pályaudvaron lenni. Mivel Andor bácsi rosszul járt, megháltunk félúton a Szalay utca és a pályaudvar között, Varga Jóska barátomnál. Azt hiszem, előzőleg telefonáltam neki, és hát virágnyelven elmondtam, miről van szó. A legnagyobb szeretettel és segítőkészséggel várt bennünket. Akkor természetes volt, hogy mindenki igyekezett segíteni mindenkin. A forradalom napjai olyan eufóriás, gyönyörű időszakot jelentenek egy nemzet életében, amikor az emberek legjobb oldala jön ki. A spontán segítség. Ugye nyitott ládákban gyűjtötték a pénzt. A betört ablakú üzletekben a kirakatba tették a telefont, egy kis dobozkával, hogy mindenki telefonálhasson. Szóval megháltunk a barátomnál, hajnalra ott voltunk Kelenföldön, és felszálltunk a vonatra. Mosonmagyaróváron leszálltunk. Ott volt valami találka, és aztán nekivágtunk a határnak. Koromsötét volt, esett az eső, minden nyavalya. A gyaloglás egyre gyötrelmesebb volt, az ember cipőjére öt kiló sár ragadt, és ezt Andor bácsi és a barátja kezdték nagyon nehezen bírni. Úgyhogy a végén bebújtunk egy szénakazalba, hogy ott megpihenünk. Reggel arra ébredtünk, hogy katonák ordítanak: „Kifele, kifele!” Úgy vélték, hogy nem kifele mentünk, hanem már befele, és hogy ez valami gyanús dolog. Hogy ezt miből gondolták, nem tudom. Tény az, hogy átadtak az oroszoknak, akik először is nagyon leszidták Annát, hogy tehette ezt ezzel a két öregemberrel. Teherautóra raktak bennünket, és elvittek az orosz táborparancsnokságra. Itt kihallgattak bennünket – valami tolmácsnak is kellett lennie –, és aztán az oroszok megnyugodtak abban, hogy mi csak derék szökevények vagyunk, és nem nyugati kémek. Úgyhogy teherautón bevittek Mosonmagyaróvárra, a rendőrlaktanyába. És aztán az egész társaságot visszazsuppolták Pestre.

disszidálás

Jött a második kísérlet. Ekkor szintén többedmagunkkal mentünk egy embercsempész vezetésével. Győrben megálltunk. Bródy Vera, Anna barátnője és főnöke a Győri Bábszínházban dolgozott ebben az időben. Úgyhogy azon az éjjelen a Bábszínház klubjában aludtunk. Másnap várni kellett a teherautóra, amellyel aztán kimentünk a határ közelébe, Győrtől északnyugatra. A határon nem volt se aknamező, se ez a drót. Valahogy átevickéltünk, és nagy örömünkre egy osztrák csendőrjárőrbe ütköztünk. Láttuk, hogy mögöttünk rakétákat lőttek fel a határőrök. Deutsch Jahrndorfban voltunk. Ott várt bennünket Gyuri, beültünk a kocsijába, és mentünk tovább Bécsbe.