Tovább a szövegrészlethez...
halál – temetés

 50-ben meghalt az édesapám április 29-én. Engem a hivatalban hívtak, hogy menjek be a kórházba, mert nem sok ideje van már. És 29-én éjféltájban meg is halt. Április 29-e szombatra esett, és jött a május 1. Ki kellett volna vonulni, ez lett volna életem egyetlen május elsejei kivonulása, de hát édesapa közbeszólt. Bementem szólni, találkoztam a párttitkárral, Szadló elvtárssal, és mondtam, hogy ma meghalt az édesapám. Török elvtársnő! Magának nem kell kivonulni! – válaszolta. Mikor a házmesterünk, Káli néni megtudta, hogy Apa meghalt, kitette a vörös zászló mellé a feketét. Jött a rendőr: „Káliné, maga megőrült? Mit csinál?” Azt válaszolta, hogy egy nagyon rendes embert temetünk, ő bizony kiteszi. „Na jó, Káliné, már kint volt, most már vegye vissza!” – mondta a rendőr. Félt, hogy őt szedik elő.

Tovább a szövegrészlethez...
halál – temetés

A nyolcvankilencedik évében halt meg, 1984-ben. Végig remekül tartotta magát, és nagyon adott magára. Állandóan bridzseztek a barátnőivel. Amikor rosszul lett, még akkor is arról beszélt, hogy kinél is lesz a parti, és kért, hogy telefonáljak oda, mert nem tud elmenni. Stramm nő volt. Az egész élete, különösen az ostrom alatti, de a későbbi is, nagyon példás volt. Végezte a dolgát, példamutató, kemény asszony volt. Én csak hálás lehetek, hogy ilyen szüleim voltak, tisztelet nekik.