Akkor indult a természetvédelem Magyarországon, Rakonczay Zoltánnal 73-ban, ő lett a Természetvédelmi Hivatal elnöke. Egy ideig ő volt a Mátrai Erdőgazdaság igazgatója, majd 56-ban őt is meghurcolták. Érdekes, karakán ember volt, az egyetemen tanított, egy furcsa figura. Ő engem nem mert odavenni, attól félt, hogy 73-ban egy helyen még egy 56-os sok lenne. Azonban amikor megtudta, hogy én az ERDÉRT-nél vagyok, akkor a segítségével kialakult egy munkalehetőségem főképpen a természetvédelem vonalán. Volt saját kutatási témám, a császármadár kutatás, ami Magyarországon harminc évvel elmaradt. A császármadár Európa utolsó fajdféléje, ami még Magyarországon is csak bizonyos populációkban létezik, piroskönyves veszélyeztetett fajta, európai és világviszonylatban az egyik legféltettebb természetvédelmi kincs és semmit nem tudtunk róla. Se életmód kutatás, se semmi más nem volt róla, csak rossz külföldi irodalomból való rossz fordítások. Így 73-ban elkezdhettem a császármadár kutatást és 85-ig csináltam, addig ez volt a fő témám. Ezzel párhuzamosan jött témaként az erdei élőhelyek kutatása, amely során komplex természetvédelmi kérdésben világossá vált, hogy egy fajt önmagában nem lehet védeni, mert ha kalickába teszed, akkor nem a fajt védted meg, hanem a génjét. Ha viszont kiereszted, akkor élőhely kell neki, mert nem attól pusztul, hogy agyonütik, hanem mert az élőhelye pusztul. Mindinkább szélesedett a kutatási köröm és én 86-ban jelent meg a Magyar Nemzetben egy nagy vitát felkavaró cikkem amelynek címe: „Mi a helyzet a magyar erdőgazdálkodásban?” Az volt az első, hogy napilapba beengedtek, kvázi politikai fórumban megszólalhattam. Ebből aztán országos botrány lett, kialakult a nagy erdővita, mert persze a hivatalos vonal, a minisztérium és pártközpont rögtön a legocsmányabban és legkörmönfontabban cáfolta azt, amiről aztán százszor kiderült, hogy igaz. Ennek ellenére 87 végére elrendelték az erdészeti ágazat országos népi ellenőrzését. Akkor már nem lehetett mellébeszélni. A népi ellenőrzés országos bizottságát utasította a kormány, hogy az erdészet egészét vizsgálja meg és elkezdődött egy két éves vizsgálat. Mit ad Isten, erre a vizsgálatra az első negyedév után meghívták a Czájlikot!
Már 1975-ben elindítottam először szakkörként, majd önálló körként az ország első olyan természeti körét, a Vásárhelyi István Kört, ami úgy működött, hogy ötödikes, hatodikos, nyolcadikos gyerekek kerültek hozzánk. Ők ma jórészt egyetemi tanárok és ma is együtt dolgozunk. Most is vannak ötödikes gyerekek, vannak középiskolások és vannak egyetemistáim is, meg olyan is, aki éppen most doktorál. Ebben a körben tanítok. Természetvédelmi képzést folytatunk, biológiát, erdészetet tanítunk. Elsősorban olyan gyerekek jönnek, akik ELTE TTK-n, az Erdőmérnöki Karon kívánnak továbbtanulni, vagy erdészetkutatással akarnak foglalkozni. 89-ben eldöntöttem, hogy változtatok a munka frontján, mert ami most indul, abból nem lehet kimaradni. Valahogy a dolgokat követni kell, azt akarom csinálni végre főállásban. 88-ban, mikor az új egyesületi törvény kijött, mi rögtön az elsők között voltunk a bejegyzettek között, és a Vásárhelyi Kör rögtön önálló társadalmi szervezet lett. Én azóta a Kör elnökeként a zöld mozgalom egyik vezetője vagyok.
Kisebb-nagyobb buktatókkal, de 70-ben kezdtem kikapaszkodni. A végén hagytak már pénzt keresni, majdnem TÜZÉP telepvezető helyettest csináltak belőlem, ami azt jelentette volna, hogy az én szakmai tudásommal milliókat keresek. 1975-től az ERDÉRT-nél dolgoztam, az Erdészeti Értékesítő, Elosztó és Kereskedelmi Rt-nél. Minőségi ellenőr voltam, aki a Szovjetunióból bejövő évi másfél millió köbméter fenyőrönk és egymillió köbméter deszka műszaki állapotát, minőségét, a határtól, az átvételtől a lehető leghasznosabb feldolgozásig a folyamatot ellenőrzi. Úgy gondolom, korrekten dolgoztam, mert két év után elértem, hogy ha visszaküldtem egy szerelvényt, a szovjet fél nem kiabált, ha az én aláírásommal lett visszaküldve Záhonyba a vagon, tudomásul vették. Kétségtelen, hogy az ő részükről is korrekt szakemberek dolgoztak akkor. Egyébként mindig jó kapcsolatunk volt velük, az oroszoknak mindig jó lerakó piac volt Magyarország, mert ha nem ment a fapiac, akkor pillanatok alatt az egymillió köbméter helyett hárommilliót is átvettünk, és ezért mi búzával fizettünk. Ebben a térségben a Szovjetunió nem tudott másnak Nyugat felé szállítani, mert a románoknak, a lengyeleknek, a cseheknek volt elég fájuk, egyedül Magyarország volt importra szorulva. Minálunk meg akkor már beindult ez az új mechanizmus, tehát amit fölöslegben megvettünk tőlük, azt mi már a görögök felé tovább is küldtük. Bejött ide a fenyőrönk, csináltak belőle zárlécet, gerendát meg egyebeket görög szabványra, így ment a görög export orrba-szájba, meg az olaszoknak, akikkel viszont az oroszoknak semmifajta kereskedelmi kapcsolatuk nem volt.