Tovább a szövegrészlethez...
hivatás - foglalkozás

Római korosként próbáltam volna elhelyezkedni, de régészeti állást nem találtam. A Nemzeti Múzeumban mindenkit ismertünk, jóban voltunk velük, alkalmi munkát kaptunk tőlük, de álláshely ott sem volt. Másoltam pénzért leltárkönyvet a Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban is, és céduláztam a Műegyetemen Zádor Mihály építészettörténész professzornak a kandidátusi disszertációjához. Ő felajánlotta, hogy szól a műemlékeseknek, vigyek önéletrajzot. 1960 legelején behívott az Országos Műemléki Felügyelőség főigazgatója, Gólya József, akit mindenki csak Gólya elvtársnak hívott. Gólya elvtársat életemben akkor láttam először, de a műfaja nem volt számomra ismeretlen, mert úgy nézett ki, mint az ásatási munkásaim közül bárki. Háromtagú bizottság fogott vallatóra: az igazgató, a párttitkár és a személyzetis, egyikük sem szakmabeli. Elolvasták az önéletrajzomat, majd megkérdezték: „Az elvtársnő párttag?” Mondtam, hogy nem. „És az elvtársnő KISZ-tag?” Mondtam, hogy nem. „És lesz?” Mondtam, hogy az attól függ, előre kötelezvényt nem tudok adni semmire, de amit leírtam az életrajzomban, az igaz. Ennek alapján úgy látszik, hogy tetszettem nekik. A leendő főnökömet, Entz Gézát erre a megbeszélésre nem hívták meg, vagy nem ért rá, de nem volt ott, az biztos. És bent találtam magam a Műemlékvédelmi Hivatalban, a Budai Várban, és megkaptam Éri István elárvult rolós íróasztalát. Engem Éri helyére vettek fel, ő akkor ment el megyei múzeumigazgatónak Veszprémbe. Azonnal beosztottak Kozák Károly régész sameszának, és perceken belül Sümeg és Eger várában dolgoztam. Az nagyon jó és nagyon érdekes munka volt. A műemlékvédelem alighanem akkor volt a legjobb helyzetben. Az OMF 1956-ban lett önálló, volt tudományos osztálya, könyvtára, tervezési osztálya, végzett kivitelezést és szakfelügyeletet is, tehát komplex ellátást az egész problémakörre. Dercsényi Dezső művészettörténész professzor szervezte meg, akit ismertünk az egyetemről. A főmérnök Horler Miklós volt, a felügyeleti osztályon dolgoztak olyan emberek, mint Détshy Mihály építészettörténész. Szóval az egyetem folytatásába kerültem az Országos Műemléki Felügyelőségen, hasonlóan nyitott fejű, normális társulatba. Sümegen a vár ásatása már folyt, nekem ott a napi munkába kellett bekapcsolódni. Kozák Károly ásta, akinek először az asszisztense voltam, de ő többfelé dolgozott az országban, és hamarosan nekem kellett helytállni Sümegen.

hivatás - foglalkozás

1982. február 1-jével átkerültem a Nemzeti Múzeumba. Akkorra megszereztem a kandidátusi fokozatot, és szerettem volna visszakerülni az eredeti szakmámba. A Nemzeti Múzeum befogadott, igaz, nem a régészeti osztályra, hanem az adattárba, de hát az mégiscsak közelebb állt a szakmámhoz. Várakozási állományba tettek, amíg a korábbi vezető szabadságát tölti. Ekkortájt megkeresett Kralovánszky Alán, akit akkor rúgtak ki Veszprémből. Elmondta, tudja, hogy én már ott vagyok az adattárban, őt is hívják oda, mi legyen? Mondtam neki, ha ő lesz a főnököm, akkor minden rendben. Ő lett az osztályvezető, én a helyettes. Az egy familiáris, jó közeg volt.

hivatás - foglalkozás

A Központi Régészeti Adattár a Nemzeti Múzeumban, illetve az egész országban valaha is folytatott ásatások dokumentációját, írásokat, naplókat, rajzokat, fotókat őriz. Bekerülnek hagyatékok is, néhai kollégák feldolgozatlan kéziratai és hasonlók. Az én időmben sokan jöttek a fotógyűjteményt kutatni. Filmet akkor még nem őriztünk. Én elsősorban a hagyatéki ügyekért voltam felelős. Így kerültem újra kapcsolatba a Csalog családdal. Miután Csalog Jóska bácsi, aki régész és etnográfus volt, meghalt, a múzeum megvásárolta, majd feldolgozta a hagyatékát. Az adattárba került Soós Ágnes népvándorlás koros régész hagyatéka is. A Nemzeti Múzeumból volt egy visszacsatolás Siklósra. Lehetőségem nyílt arra, hogy az általam korábban ásott, de nem teljesen feldolgozott siklósi anyaggal még foglalkozzam. Jártam le Siklósra, és a pécsi múzeumi szervezettel is intenzív kapcsolatba kerültem akkoriban. Aztán bejött egy újabb terület, a sárospataki szakfelügyelet. Az új megbízásom alkalmat adott arra is, hogy szabadidőmben besegítsek az egyházi gyűjtemény munkájába, főleg a szervezési dolgokba. A múzeumi munka tíz évig tartott, 82-től 92-ig.