Római korosként próbáltam volna elhelyezkedni, de régészeti állást nem találtam. A Nemzeti Múzeumban mindenkit ismertünk, jóban voltunk velük, alkalmi munkát kaptunk tőlük, de álláshely ott sem volt. Másoltam pénzért leltárkönyvet a Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban is, és céduláztam a Műegyetemen Zádor Mihály építészettörténész professzornak a kandidátusi disszertációjához. Ő felajánlotta, hogy szól a műemlékeseknek, vigyek önéletrajzot. 1960 legelején behívott az Országos Műemléki Felügyelőség főigazgatója, Gólya József, akit mindenki csak Gólya elvtársnak hívott. Gólya elvtársat életemben akkor láttam először, de a műfaja nem volt számomra ismeretlen, mert úgy nézett ki, mint az ásatási munkásaim közül bárki. Háromtagú bizottság fogott vallatóra: az igazgató, a párttitkár és a személyzetis, egyikük sem szakmabeli. Elolvasták az önéletrajzomat, majd megkérdezték: „Az elvtársnő párttag?” Mondtam, hogy nem. „És az elvtársnő KISZ-tag?” Mondtam, hogy nem. „És lesz?” Mondtam, hogy az attól függ, előre kötelezvényt nem tudok adni semmire, de amit leírtam az életrajzomban, az igaz. Ennek alapján úgy látszik, hogy tetszettem nekik. A leendő főnökömet, Entz Gézát erre a megbeszélésre nem hívták meg, vagy nem ért rá, de nem volt ott, az biztos. És bent találtam magam a Műemlékvédelmi Hivatalban, a Budai Várban, és megkaptam Éri István elárvult rolós íróasztalát. Engem Éri helyére vettek fel, ő akkor ment el megyei múzeumigazgatónak Veszprémbe. Azonnal beosztottak Kozák Károly régész sameszának, és perceken belül Sümeg és Eger várában dolgoztam. Az nagyon jó és nagyon érdekes munka volt. A műemlékvédelem alighanem akkor volt a legjobb helyzetben. Az OMF 1956-ban lett önálló, volt tudományos osztálya, könyvtára, tervezési osztálya, végzett kivitelezést és szakfelügyeletet is, tehát komplex ellátást az egész problémakörre. Dercsényi Dezső művészettörténész professzor szervezte meg, akit ismertünk az egyetemről. A főmérnök Horler Miklós volt, a felügyeleti osztályon dolgoztak olyan emberek, mint Détshy Mihály építészettörténész. Szóval az egyetem folytatásába kerültem az Országos Műemléki Felügyelőségen, hasonlóan nyitott fejű, normális társulatba. Sümegen a vár ásatása már folyt, nekem ott a napi munkába kellett bekapcsolódni. Kozák Károly ásta, akinek először az asszisztense voltam, de ő többfelé dolgozott az országban, és hamarosan nekem kellett helytállni Sümegen.