Jelenlegi hely

Apámat behívták munkaszolgálatra, Izbégre 60 évesen. Van egy fényképe, karszalaggal. A mamám meglátogatta, mert beteg lett, valami fertőzést kapott, úgyhogy akkor visszahozták, de pár hónapig ott volt. A mi házunkat, az Izabella utcát nem jelölték ki sárga csillagos háznak, mi odaköltöztünk a Katona József utcába, a nagyszüleim lakásába, ahonnan a nagybácsim már munkaszolgálaton volt. Mi az ő lakásába költöztünk át a szüleimmel és a nővéremmel.

1940-ben tizenegy éves voltam, és túl vagyunk az első zsidótörvényen. S akkor azt hallom anyai nagyanyáméknál, hogy ők zsidók. Ezt én addig nem is nagyon tudtam, és időnként azt hallom a közvetlen környezetemben is, hogy zsidónak lenni az valahogy nem stimmel, ezzel valami baj van.

Jöttek a zsidótörvények, visszakerült Erdély. Papámnak, a főszolgabírónak kellett volna végrehajtatni a zsidók deportálását. Nyíltan nem tagadta meg, de befeküdt a Pajor Szanatóriumba és kivetette a manduláját. Utána beutalták Erdélybe, Radnaborberekbe, a Belügyminisztérium üdülőjébe.

Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben
Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben

De végül visszakeveredtünk valahogy, mert előzőleg romeltakarításon voltunk és volt valami igazolványunk. Így mikor jöttünk visszafele, hogy, hogy nem, átengedtek minket mint romeltakarítókat. Közben meghallottam, hogy vannak helyek, ahol befogadják az üldözötteket, katolikusok, reformátusok, és elmentem egy ilyen helyre, és mondtam, legyenek szívesek, engem utaljanak oda be. Azt mondták, „nem lehet, nincs hely”. Mondtam, jó, akkor itt közlöm magukkal, hogy én holnap agyon leszek lőve.

Mert annak igazinak kellett lennie. Elmentem, sorba álltam. Két sor volt, elment az egyik sor, kérdeztem, miért mennek el innen. „Jaj, oda nem szabad beállni, mert az a jegyző egy ronda alak, és mindenkit kirúg.” De nekem azt mondta: „maga jöjjön be hozzám”. Na, bementem. Kérdezte, mi van. Mondtam, én Dunaharasztiból jöttem, a nagynénémmel együtt, ő megsebesült, se élelmiszer, se semmi, és azt mondták, hogy itt ezt meg lehet kapni.

Zsidó munkaszolgálatosok begyűjtése Budapesten

Sőt a zsidó rokonaim sem voltak zsidók, sem a külsejükben, se a viselkedésükben, se a szokásaikban nem lehetett tetten érni semmi olyasmit, ami mássá tette volna őket. Arról is sokáig meg voltak győződve, hogy vannak ugyan ezek a zsidótörvények, de akik az országot vezetik, mégiscsak urak, és a németekről sem hihető, hogy valami kegyetlen dolgot hajtanak majd végre, hiszen a német mégiscsak kultúrnép.

Akkor voltak már igazi igazolványaim és élelmiszer-jegyem. A nővérem azt találta ki, hogy menjünk el dolgozni. Ő „Beckó Éva” volt, én Hegedűs Györgyi és egy „Fischer és Lukács” nevű labor működött Budapesten még 1944. decemberében is, egy púder üzem a Gresham Palotában, oda kerestek munkásnőket. Akkor az egyik igazolványom szólt egy címre, a másik egy másikra, a munkahelyi pedig egy harmadikra. Mentem dolgozni, és elkezdtek igazoltatni a Lánchídnál.

Zsidó munkaszolgálatosok Péterváradon (Petrovaradin, Szerbia)

Apám az első világháborúban nagyon magas kitüntetéseket kapott. Az olasz fronton volt. Egy kitüntetés – a Nagy Ezüst, vagy micsoda – hiányzott ahhoz, hogy kivételezettek legyünk a zsidótörvények alól. De annyira azért kivételezett volt, hogy engem felvettek a Szilágyi Erzsébet Református Leánygimnáziumba, mint egyetlen zsidót. 40-ben lett Erdély magyar újra, és akkor kerültem én ötödikbe, tizennégy éves koromban. És kérdezték apámtól, „Meg vagy őrülve?!

Ebenseei foglyok a felszabadulás után a kórházban, 1945 júniusában
Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben
Zsidómentes Magyarországért kampányol a Pesti Újság a Városligetben
A sachenhauseni koncentrációs tábor foglyai földmunka közben
A Magyarság című újság 1944. március 31-i száma: Megjelentek a zsidórendeletek

1944 húsvétján hazautaztam vakációra, és táviratot kaptam Fischeréktől, hogy azonnal jöjjek fel, mert őket kiköltöztették, a holmim ott maradt a lakásban, menjek értre. Mindjárt indultam. Ők még ugyanabban a házban voltak, talán még ugyanazon az emeleten is, de több zsidó famíliával összezsúfolva. A gettózás azután következett. 1945 után valami miatt fent jártam Budapesten, bementem a házba, ahol a Fischer helyett más név volt kiírva, semmit sem tudok róluk.

Az 1942-es zsidótörvény már közelről érintett minket, elvették a földjeink egy részét. Olyan száz hold maradt. Az már nagyon nehéz idő volt, mert már olyan megkülönböztetések voltak mindenütt, minden vonatkozásban, amelyek teljesen megnehezítették a mindennapi életünket. Olyan beszolgáltatások például, amik lehetetlenné tették a gazdálkodást.

Volt-e Nagyváradon antiszemitizmus? Egész biztos volt, de én erről tanúskodni nem tudok. Mint egyedüli zsidót a református gimnáziumban, engem soha nem ért inzultus. Volt két nagyon jó barátnőm, Török Márta és Szinai Piroska (akit Pinai Sziroskának hívtunk). Nagyon közeli barátok voltunk. Emlékszem, amikor már nem volt szabad zsidónak moziba mennie, eljöttek értem, karon fogtak úgy, hogy a sárga csillagot eltakarják, és elvittek a moziba. Ami részükre is rizikó volt.

Papám állandóan járt-kelt a városban, mert ugye nekünk volt ennivalónk, és mindig vittünk az üldözötteknek. Nem kötötték az orromra, hogy zsidó családokhoz megyünk, a bújtatók viszont nem zsidók voltak. Mivel nem akartam egyedül maradni, mindig velük mentem, sok helyre jártunk. Amikor már körbezárták Pestet, a nyilasok teljesen megbolondultak, rettenetes történeteket lehetett hallani róluk.

Irsai István grafikája a Bergen Belsen-i táborról, 1940.

Az osztálytársaim közül nem volt senki, akivel rosszban vagy ellenséges viszonyban lettem volna. 1940-ben érettségiztünk, és máig tartunk találkozókat a gimnáziumban. 1950-ben volt az első, aztán ötévenként, az utóbbi időben pedig háromévenként találkozunk. Ennek az osztálynak egyik sajátossága talán az, hogy faji megkülönböztetések nem voltak. Ez nem mindenütt történt így. Az osztálynak talán a negyede zsidó fiú volt.

Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben

A Református Kollégiumban volt zsidózás. Nem a tanárok részéről, akik hangsúlyozottan semmi különbséget nem tettek. Testi erőszak nem volt, szóval zsidóverés nem volt. Csak egyszerűen lezsidóztak. Volt büdös zsidó. Aztán különböző nóták, hogy „Sárga zsidófészket látok ott a jegenyefán, a zsidó egyet füttyent, hogy ottan szeret igazán”. És volt a híres erdélyi induló, aminek volt egy zsidó változata: „Fel nótaszó, zeng az induló, talicskázik már Kohn és Grün Izsó.” Nem tudom már tovább.

Közben jöttek a zsidótörvények. Apámat kitették, szóval árjásították a bankot. Apám egy barátjának mezőgazdasági ipari üzemei voltak. Volt egy ipari szeszgyára. És apám ott könyvelt. Hát ez nem egy sine cura volt, de tényleg komoly baráti segítség. A szolgálati lakásból természetesen el kellett mennünk. Volt két öröklakásos házunk – azt hiszem, ez viszonylag újdonság volt akkoriban –, egy kicsi, félreeső negyedben.

A Dohány utcai zsinagóga udvarán talált holttestek 1945-ben
Munkaszolgálat Izbégen

A gazdaság az első zsidótörvényes megcsonkítás előtt kétszázötven hold volt. Ennek körülbelül a fele Gyöngyöshalmaj, a másik fele meg Visonta határába esett.Abasár határában, a Sárhegy keleti oldalán is volt egy darab föld. Gyerekkoromban nagyon szerettünk oda kijárni a nővéreimmel is. Kellemes környék volt. Ott volt a levendulás, ezen a földön. A levendulás a testvérem, Erzsébet ügye volt.

40-ben a numerus clausust kiterjesztették a középiskolákra is. Apám egy régi ismerőse révén, aki történelemtanár volt a Református Kollégiumban, felvettek oda. A harmincöt fős osztályban ketten voltunk zsidók. A Református Kollégium nagy hírű és nagy tradíciójú iskola volt. A tanári kar, azt hiszem, kivétel nélkül református lelkészekből állt, tehát mindegyik teológiát is hallgatott. És nagy részük egy-két esztendőt általában Skóciában töltött. Szóval volt egy nyugati orientáció.

Gyönyörű hamis papírjaim voltak, ugyancsak Hegedűs Györgyi néven, csak az anyám neve volt más. Itt vannak nagyon érdekes történetek, hogy a nővérem azt mondta, hogy én most egy dunaharaszti menekült vagyok, és menjek el a VI. kerületi tanácsba, ami ott volt a Honvéd utca egyik sarkán, szóval menjek be oda, és mondjam azt, hogy Dunaharasztiból jöttem, a nagynéném meghalt, és kérek egy menekült-igazolványt.

Zsidó munkaszolgálatosok Péterváradon (Petrovaradin, Szerbia)

Egyszer elmentünk anyukámékhoz, és üres volt a ház, felszabadulás előtt két héttel. Január 16-án szabadult fel Pest, és december utolsó napjaiban elvitték anyukámékat és a nagypapát. A nagymamám meghalt 24-én, volt olyan szerencséje, hogy még el tudták temetni. A nagypapám életben maradt, és a szüleimmel meg a nagynénémmel együtt elvitték őket a gettóba az utolsó két hétre itt Budapesten. De nem a Dunába, csak a gettóba….

Hegedűs Györgyi menekült igazolványa

Amikor 1944-ben összegyűjtötték az erdélyi zsidóságot, Márton Áron a Szent Mihály-templomban felállott, s a szószékről olyan beszédet mondott, amelyben élesen és félreérthetetlenül tiltakozott a zsidóság elvitele ellen. Hangsúlyozta, hogy az efféle cselekedet távol áll a keresztény gondolattól, s a magyarság egésze ezt kegyetlenségnek tekinti, s nem lehet, hogy egy lelkileg züllött kisebbség ezt véghez vihesse szemünk láttára, s annak minden ódiumát a magyar nép nyakába varrja.

Magyar hivatali helyiség 1938-ban
Munkáltatói igazolvány
A bergen-belseni koncentrációs tábor barakkjai
Női portréfotó sárga csillaggal
Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben

Az egyik kollégám javaslatára bementem a rendőrségre. A főbejáratnál felmutattam a diákigazolványomat, és kerestem az ügyeletes tisztet. Az asztalnál egy civil pofa ült: Állj! Zsidó? Elmondtam, ki vagyok, és hogy a lakásomon is, meg a munkahelyemen is keresett a Gestapo, azért fordulok hozzájuk, tudnak-e segíteni. Azt mondta, ha nincs vaj a fejemen, menjek be hozzájuk, kérdezzem meg, miért kerestek. Elmentem. Nagy hülyeség volt, ilyesmit csak egy fiatalember tesz meg.

Lakcímigazolás
Hegedűs Györgyi születési anyakönyvi kivonata

Megtudtam, hogy az édesapámat, a családomat, a kishúgomat is gettóba zárták. A kefegyári házaspár az udvarból el akarta kérni a kishúgomat a szüleimtől, falura viszik, hogy ne kerüljön a gettóba. De azt mondta az apám, hogy amit az Isten rendel, annak kell történnie, és Gizella velünk jön. Ha ma élne, akkor körülbelül hatvan év körül lenne, és lenne egy lánytestvérem.

Valamikori nagy szerelmem, Molnár Edit azt kérte, hogy a klinikán fekvő nővérét, Györgyit vigyem fel Pestre, ahol majd hamis papírokat kap. A klinikavezetőt persze informálni kellett, hogy ellopok egy beteget. Megkértem Entz Béla kórboncnok professzort – tudtam róla, hogy végtelen rendes, liberális gondolkodású úr –, segítsen, szóljon a klinika vezetőjének, ne firtasson semmit, csak adja ki a zárójelentést. Így is lett. Május volt, gyönyörű idő.

Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben
Zsidók begyűjtése Budapesten

1944 tavaszán egy olyan rendelkezés jött, hogy a zsidók sárga csillagot kötelesek hordani, és a nap bizonyos szakában nem mehetnek az utcára. Grün nagyanyáék ott laktak mellettünk, ugyanis 1940 elején odaköltöztünk a Hosszú utca darabvégbe, a Grün-porta mellé.

Munkaszolgálatosok Észak-Erdélyben
Zsidó holttestek Budapesten, a Maros utcai exhumáláskor 1945-ben