Jelenlegi hely

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből

Mindeközben a hazai titkosrendőrség számtalan alkalommal éreztette, hogy ők az igazi hatalom hazánkban: szabadulásom után nyolcszor hurcoltak el emberrabláshoz hasonló módon. Ezek igen változatos helyeken történtek. Annak idején március 15-én mindig voltak déli és esti nem hivatalos tüntetések és felvonulások. Én részt szoktam venni ezeken, mindig hátul mentem a fiatalok után.

Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában
Petri György
Solt Ottília és ifj. Rajk László 1989-ben, a vízlépcső elleni tüntetésen

Miután egyedül éltem ebben a kis festői Vence-ban, Lacival ugye nem kommunikáltunk, franciául nem tudtam, gyakorlatilag magammal beszélgettem. És onnan írtam Kis Jancsinak egy hosszú levelet, hogy én ki akarok szállni a Beszélőből. Nem azért, mert nem értek egyet vele, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Az, ami a dolgom volt, azt már megcsináltam, az jól működik. Beindítottam, de én nem vagyok újságszerkesztő. Erre ő válaszolt is, sajnos nem találtam meg.

Megszaporodtak a gyűlések, értekezletek, összejövetelek, a szakszervezetek aktivizálódtak, és én arra is fizettem rá. A vezetőség annyira elismerte a munkámat, hogy valóban bevettek a végrehajtó bizottságba és megbíztak az ifjúsági mozgalom vezetésével. Akkor elkezdtünk szervezkedni azokkal, akiket nem csuktak le. Volt egy fegyvertényünk, 1942. március 15-én.

Szociológiai kutatás Homokmégyen, Szelényi Iván, Magyar Bálint, Juhász Pál szociológus
A Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt akciója: A Münnich Ferenc utca visszakeresztelése Nádor utcává, 1989. július 14. Krassó György

Mint említettem, bizonyos szamizdat kiadványokban én is a szerzők közé tartoztam. Részt vettem például a Napló című, három példányban születő és a szerzők között meghatározott menetrend szerint körbejáró szamizdat formáció szerzői forgalmában. Emlékszem, a nálam lévő dossziékat Balassa Péternek kellett átadnom, akit így ismertem meg, s akivel később több évig tartó barátságom alakult ki, amely a sok-sok beszélgetés során tényleges férfibarátsággá, mély szellemi-emberi kontaktussá vált.

 Előfordult például, hogy az esti felvonulás után, ami a Dísz téren, fönt a Várban fejeződött be, ahogy jöttem el a Dísz térről, mellém állt egy autó, kiugrottak belőle hárman, és fölszólítás nélkül betuszkoltak. Elindultak velem, és különböző megjegyzések közepette elvittek a budai hegyekbe, aztán kilöktek egy elhagyatott helyen. Célzásokat tettek arra, hogy mi minden történhet az emberrel ilyen esetekben.

Petri György Adyligeten

Világéletemben ellenzéki beállítottságú voltam a fennálló hatalommal szemben. A diákéveimben észrevettem a Horthy-kor anomáliáit, még ha nem is foglalkoztam szociológiával meg politikatörténettel. A Rákosi-korban szintén természetszerű volt az ellenzéki hajlandóságom, anélkül, hogy bármi jelét adtam volna, de nem léptem be a pártba, ami az ötvenes években bizonyos korlátokat jelentett a tudományos előrehaladásban.

Ellenzéki találkozó

Egyszer én is írtam a Beszélőben. Kenedi Jancsi könyvét recenzáltam – a Tiéd az ország, magadnak építedet. A könyv hőse Révai Gábor, a Révainak a fia, aki a családi háza építésének a történetét mesélte el Kenedinek, aki aztán megírta ebben a könyvben. Zseniális a könyv! És ezt úgy írtuk, hogy kölcsönkaptunk egy pici, hat négyzetméteres kis faházat Velencén egy barátnőmtől, és Petrivel voltunk lent ketten. Én dolgoztam, Petri ment bevásárolni. És főzött.

Ellenzéki találkozó: Tánczos Gábor, Eörsi István, Vásárhelyi Miklós és Donáth Ferenc
Nagy Bálint
Nagy Bálint, 2009

1962-től újra feléledtek a baráti összejövetelek. Ahogy jöttek ki az emberek a börtönből, úgy kapcsolódhattak be ebbe a laza baráti körbe. Sokat kirándultunk, később vitorláztunk együtt. Aktív politikai tevékenységnek ezt még annyira sem lehet tekinteni, mint az 1957-től 1959-ig tartott összejöveteleinket. Ennek az egésznek Gyurkó volt a lelke. Ő hozott össze mindenkit, engem is mindig odahívott.

Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában, Nagy Gáspár költő beszél, mögötte: Fónay Jenő, Kőszeg Ferenc
Kézfogás a Dunáért Budapesten, 1988. október 3.
Kenedi János

A SZETA (Szegényeket Támogató Alap) egyértelműen a szabadegyetemi kapcsolatoknak köszönhető. Solt Ottilia, Lengyel Gabi, Pik Kati, Nagy András, Matolay Magdi, Havas Gábor összeültek. Mindnyájan szociológusok voltak és Kemény-tanítványok. 1979. szeptember-októberben kezdtek el arról beszélni, hogy valamit kellene csinálni. Én ezeket az embereket már ismertem a Szabadegyetemről, Adyligetről.

Pákh Tibor litvánokkal egy tüntetésen

Mert abban az időben, egészen a disszidálásomig igyekeztem eltűnni a szín elől. Ez nem igazán sikerült, mert 72. március 15-én Budapesten voltam egy szegedi barátommal, és belekeveredtünk a tüntetésbe. Az Ifjúsági Parkban volt valami koncert, autóstoppal mentünk föl. De már Szegeden hallottuk, hogy készül valami. Abban az időben március 15. nem volt piros betűs ünnep. Ez azt is jelentette, hogy a nemzetiszínű zászlót nem tűzték ki sehova.

Pákh Tibor egy tüntetésen a Csepel Vas és Fémművek előtt, 1990

A Beszélő úgy kezdődött – és erről sok történet van –, hogy Szilágyi Saci összehívta Kenedi Jancsi lakására ezt a bizonyos „legyen vagy ne legyen” összejövetelt. Már itt eltérnek a vélemények, hogy hányan voltak. Én határozottan nagyobb létszámra emlékszem. Úgy látom magam előtt a teret, hogy ötven-hatvanan kellett hogy legyünk, de sokak szerint csak húszan-harmincan voltunk.

Tüntetés 1989. március 15-én Budapesten, a Szabadság téren a Magyar Televízió előtt
Szilágyi Júlia, Kende Péter, Halda Alíz, Gyenes Judith és Losonczy Anna Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékének avatásán Párizsban a Pére Lachaise temetőben 1988. június 16-án
Tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen, Budapest, V. Vörösmarty tér
Duna tüntetés
Pákh Tibor

Ilyen precedens volt például a részemről 1991-ben az, amikor láttam, hogy kis hazánkban senki nem hajlandó belevenni programjába a jóvátétel követelését a moszkvai birodalomtól nekünk okozott károkért, akkor én az ENSZ emberi jogi bizottságánál nyújtottam be egy keresetet a moszkvai birodalom ellen a nekem okozott károkért.

Az is előfordult, hogy a legfelsőbb ügyésznek címzett ajánlott levelem eltűnt, még a Legfőbb Ügyészségen sem találták nyomát. Úgyhogy emiatt volt például az 1982-es éhségsztrájkom, amikor öt ajánlott levelem nem érkezett meg a címzetthez, és akkor panaszt írtam a legfőbb ügyésznek, hogy ez a KGB-módszerek hazai alkalmazására utal. Követeltem az ajánlott leveleim kézbesítését, másrészt pedig a KGB-módszerek hazai alkalmazásának a megszüntetését.

 Pákh Tibor beszédet mond 1988. március 15-én a Bem-szobornál
Nagy Bálint és Petri György

A nyolcvanas évek közepére már nemcsak az illegális ellenzékben gyűltek azok az erők, amelyek a hatalom legitimitását kétségbe vonták, hanem az Írószövetség körül tömörülő legális ellenzékben is. Addigra megérett a felismerés, hogy a szisztéma túlélte magát, tarthatatlan, így országot vezetni már nem szabad tovább. Az a hatalom, amelyik ugyan nagyon sok engedményt tett, de kapkodva bele-beleszólt a kulturális és irodalmi életbe, immár nem fogadható el legitimnek.

A második előállításom a Bem téri tüntetéskor volt. Négyünk – Rajk, Haraszti, Demszky meg én – aláírásával kiment egy felhívás, hogy a lengyelországi hatalomátvétel alkalmából csináljunk egy nagy megemlékezést. Demszkyt, Harasztit meg engem a térről vittek el, Rajk késett, őt valahol a Margit körúton – akkori nevén a Mártírok útján – kapcsolták le. És furcsa módon a Tolnai utcába vittek, és elkülönítve hallgattak ki bennünket.

Ellenzéki találkozó
Tiltakozás a romániai falurombolás ellen

1988. június 16-án is elvittek, amikor a rákoskeresztúri temetőben volt egy megemlékezés a kivégzettekről, Nagy Imréék kivégzésének az évfordulója alkalmából. Akkor névsorolvasás volt, miegymás. Persze hiányos névsor, mert sokkal többet végeztek ki, mint ahányat felolvastak. De utána megállapodtunk, hogy három órakor koszorúzás lesz az Ismeretlen Katona sírjánál a Hősök terén. Én pontosan három órára vittem egy virágcsokrot az Ismeretlen Katona sírjához.

Amikor 84-ben Demszky Gábort elvitték és elítélték, ott voltam a másodfokú tárgyaláson a Markó utcában. A büntetőeljárás – most már nem tudom, hogy van – 57. szakasza alapján a hallgatóság közül azok, akik úgy érzik, hogy a per kimenetele befolyásolja az ő helyzetüket, előterjesztésekkel élhetnek a per keretében.

1980 tavaszán a lengyeleknél már meglehetősen intenzív volt az ellenállás a moszkvai leninizmus túlkapásai ellen. Különböző szervezetek alakultak. Tulajdonképpen mindenféle társadalmi csoportnak megvolt már a szervezete. Ezek közösen rendeztek egy éhségsztrájkot a Podkowa Lesna-i templomban. Erről a tömegtájékoztatási eszközök beszámoltak. Már nem a hazaiak, hanem a külföldiek. Volt egy Nowa nevű kiadójuk a lengyeleknek, egy szamizdat kiadó. Az egyik szerkesztőjét elfogták.

Beszélő 1. szám, borító
Eörsi István (bal szélen) a tárgyaláson
Tüntetés és rendőri intézkedés 1988. június 16-án Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél, Tamás Gáspár Miklós
Részletek a készülő Demeter István portréfilmből
Tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen, Budapest, V. Vörösmarty tér
A Beszélő című szamizdat újság felépítése. Részlet a A Kádár-korszak demokratikus ellenzéke című dokumentumfilmből

Ha jól emlékszem, 1986. június 9-én hazánkba látogatott Gorbacsov, és a Váci utcába vitték sétálni. Az én konzervativizmusom egyik jellemzője, hogy 1942 óta sétálok a Váci utcában, ha csak valami meg nem akadályoz. Még a budapesti egyetemi hallgató barátaim szoktattak hozzá, hogy az előadások után sétáljunk végig a Váci utcán. Ez azóta így van, persze azzal a mondjuk húszévnyi kihagyással, amikor ebben akadályoztatva voltam. A déli órákban szoktam sétálni.