Jelenlegi hely

Az is előfordult, hogy a legfelsőbb ügyésznek címzett ajánlott levelem eltűnt, még a Legfőbb Ügyészségen sem találták nyomát. Úgyhogy emiatt volt például az 1982-es éhségsztrájkom, amikor öt ajánlott levelem nem érkezett meg a címzetthez, és akkor panaszt írtam a legfőbb ügyésznek, hogy ez a KGB-módszerek hazai alkalmazására utal. Követeltem az ajánlott leveleim kézbesítését, másrészt pedig a KGB-módszerek hazai alkalmazásának a megszüntetését.

Tüntetés 1988. március 15-én, rendőri kísérettel

Az úgynevezett demokratikus ellenzéknek voltak összejövetelei különböző helyeken. Ha értesítettek, akkor elmentem. De én nem tartoztam az ő belső körükbe. Ők nem osztották a nézetemet olyan szempontból, hogy a legfontosabb követelés a megszálló csapatoknak a kitakarodása. Ők fokozatos átmenetre törekedtek, amit én persze méltányoltam, és az volt a véleményem, hogy mindenféle ellenálláshoz csatlakozom, ami elősegíti az ügyet, és tulajdonképpen nekik volt publicitásuk.

Mert abban az időben, egészen a disszidálásomig igyekeztem eltűnni a szín elől. Ez nem igazán sikerült, mert 72. március 15-én Budapesten voltam egy szegedi barátommal, és belekeveredtünk a tüntetésbe. Az Ifjúsági Parkban volt valami koncert, autóstoppal mentünk föl. De már Szegeden hallottuk, hogy készül valami. Abban az időben március 15. nem volt piros betűs ünnep. Ez azt is jelentette, hogy a nemzetiszínű zászlót nem tűzték ki sehova.

Szociológiai kutatás Homokmégyen, Szelényi Iván, Magyar Bálint, Juhász Pál szociológus
Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél

A konfliktusok fölszaporodtak a szerkesztőség és az irodalompolitikai irányítás között. Ez volt az az időszak, amikor olyan hírek jártak, hogy a pártközpont az ellenzék egyik gyülekezési gócának tekinti a lapot. Jöttek híradások, hogy az agitpropos közép- és alsó káderek fejtágítókon tartanak előadásokat a magyarországi ellenzékről, és felsorolásukban, hogy hol kapnak teret, az illegális Beszélő mellett legális fórumként az Élet és Irodalom is mindig ott van.

Tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen, Budapest, V. Vörösmarty tér
Nagy Bálint
Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában, Nagy Gáspár költő beszél, mögötte: Fónay Jenő, Kőszeg Ferenc
Nagy Bálint, 2009
Tüntetés 1989. március 15-én Budapesten, a Szabadság téren a Magyar Televízió előtt
Petri György
Nagy Bálint a kilencvenes évek elején

Segítettem a Duna-körösöknek, praktikus dolgokat, címlistákat, címzést, kapcsolatokat, de nem vettem részt benne, nem is értettem velük egyet. De az egy másik kérdés. Attól még segíteni lehet. Azt gondolom, a véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy ők ezt mondják, én meg azt gondolom, hogy nem volt jó döntés megakadályozni a vízlépcsőt. Ugyanígy nem értettem egyet, sok évvel később, a Világkiállítás megakadályozásával sem. Szerintem jót tett volna a városnak, meg a gazdaságnak.

Petri György

Megszaporodtak a gyűlések, értekezletek, összejövetelek, a szakszervezetek aktivizálódtak, és én arra is fizettem rá. A vezetőség annyira elismerte a munkámat, hogy valóban bevettek a végrehajtó bizottságba és megbíztak az ifjúsági mozgalom vezetésével. Akkor elkezdtünk szervezkedni azokkal, akiket nem csuktak le. Volt egy fegyvertényünk, 1942. március 15-én.

Ellenzéki találkozó
Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában
Petri György Adyligeten
FIDESZ ülősztrájk a Belügyminisztérium Roosevelt téri épülete előtt

1988. június 16-án is elvittek, amikor a rákoskeresztúri temetőben volt egy megemlékezés a kivégzettekről, Nagy Imréék kivégzésének az évfordulója alkalmából. Akkor névsorolvasás volt, miegymás. Persze hiányos névsor, mert sokkal többet végeztek ki, mint ahányat felolvastak. De utána megállapodtunk, hogy három órakor koszorúzás lesz az Ismeretlen Katona sírjánál a Hősök terén. Én pontosan három órára vittem egy virágcsokrot az Ismeretlen Katona sírjához.

Kenedi János
Tüntetés a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen, Budapest, V. Vörösmarty tér
Pákh Tibor egy tüntetésen a Csepel Vas és Fémművek előtt, 1990

A Butik történetének én az elejét meg a végét tudom. Kitaláltuk, hogy kellene valami ilyesmi. És akkor volt az az adyligeti konspirációs séta, amiről a fotó készült, és akkor ott lett Rajk fölkérve. Nem kellett nagyon kapacitálni. Hogy miért Rajk? A védettsége, a központi hely (Galamb utca) miatt, szóval sok szempontból ő volt erre a legalkalmasabb személy. A vége pedig 84, amikor kilakoltatták Lacit. Tudtuk, hogy jön a rendőrség, és ezért odamentünk néhányan.

A nyolcvanas évek közepére már nemcsak az illegális ellenzékben gyűltek azok az erők, amelyek a hatalom legitimitását kétségbe vonták, hanem az Írószövetség körül tömörülő legális ellenzékben is. Addigra megérett a felismerés, hogy a szisztéma túlélte magát, tarthatatlan, így országot vezetni már nem szabad tovább. Az a hatalom, amelyik ugyan nagyon sok engedményt tett, de kapkodva bele-beleszólt a kulturális és irodalmi életbe, immár nem fogadható el legitimnek.

Most olvastam Esterházy Javított kiadását, és el is gondolkoztam azon, hogy vajon engem miért nem próbáltak meg beszervezni. Frissen csatlakoztam az ellenzékhez, vidéki voltam, millió dolog lett volna, amivel megfoghattak volna. Az illegális munkavállalás, vagy akár az életformám miatt. És ez fura módon soha nem történt meg. Meg is vagyok sértődve!

Pákh Tibor
Nagy Bálint és Petri György
Nagy Bálint, 2009

1980 tavaszán a lengyeleknél már meglehetősen intenzív volt az ellenállás a moszkvai leninizmus túlkapásai ellen. Különböző szervezetek alakultak. Tulajdonképpen mindenféle társadalmi csoportnak megvolt már a szervezete. Ezek közösen rendeztek egy éhségsztrájkot a Podkowa Lesna-i templomban. Erről a tömegtájékoztatási eszközök beszámoltak. Már nem a hazaiak, hanem a külföldiek. Volt egy Nowa nevű kiadójuk a lengyeleknek, egy szamizdat kiadó. Az egyik szerkesztőjét elfogták.

Szilágyi Júlia, Kende Péter, Halda Alíz, Gyenes Judith és Losonczy Anna Nagy Imre és mártírtársai jelképes síremlékének avatásán Párizsban a Pére Lachaise temetőben 1988. június 16-án
Ellenzéki találkozó: Tánczos Gábor, Eörsi István, Vásárhelyi Miklós és Donáth Ferenc

Mindeközben a hazai titkosrendőrség számtalan alkalommal éreztette, hogy ők az igazi hatalom hazánkban: szabadulásom után nyolcszor hurcoltak el emberrabláshoz hasonló módon. Ezek igen változatos helyeken történtek. Annak idején március 15-én mindig voltak déli és esti nem hivatalos tüntetések és felvonulások. Én részt szoktam venni ezeken, mindig hátul mentem a fiatalok után.

Hogy milyen volt annak az „ellenzéki” irodalomnak az arculata? Tágan véve a mai irodalom, a mai folyóiratok mintegy prenatális formái jelentek meg. Akkoriban úgy éreztük: ez a cenzúrázatlan és modernista irány. Ami esztétikailag nagyon változatos dolog volt. Elég szorosan kötődik mindehhez a Filmkultúrához való kapcsolatom. Ezt akkoriban Bíró Yvette szerkesztette a Népstadion úton. Egy darabig elég rendszeresen dolgoztam a lapnak, kritikákat írtam – ideális hely volt, ideális szerkesztővel.

Tüntetés 1988. június 16-án Budapesten a Budapesti Köztemető 301-es parcellájában
Pákh Tibor litvánokkal egy tüntetésen
Eörsi István (bal szélen) a tárgyaláson
Tiltakozás a romániai falurombolás ellen
Nagy Bálint a nyolcvanas évek elején

Októberben valamikor összekerültem az egyik pécsi joghallgató barátommal, Ravasz Károllyal. Eredeti neve Fuchs volt, de 44-ben átvedlett Ravasszá, és megfelelő papírokat beszerezve Budán élt albérletben. Meginvitált a lakására, mondván, hogy van egy érdekes feladat. Kiderült, hogy egy fiatal szervezet, amely nagyrészt diákokból állt, Nemzeti Front aláírású röplapokat terjeszt. Megszerezték Budapest helyőrségi tisztikarának címtárát, és névre címezve postázták a röplapokat.

Egyszer én is írtam a Beszélőben. Kenedi Jancsi könyvét recenzáltam – a Tiéd az ország, magadnak építedet. A könyv hőse Révai Gábor, a Révainak a fia, aki a családi háza építésének a történetét mesélte el Kenedinek, aki aztán megírta ebben a könyvben. Zseniális a könyv! És ezt úgy írtuk, hogy kölcsönkaptunk egy pici, hat négyzetméteres kis faházat Velencén egy barátnőmtől, és Petrivel voltunk lent ketten. Én dolgoztam, Petri ment bevásárolni. És főzött.

Szelényi Iván különleges pályát futott be a magyar szociológiában. 1962 őszén, amikor először találkoztunk, polgári szociológus volt, az amerikai szociológia irányában tájékozódott, a politikához közel álló témákkal nem foglalkozott. Ezt még fokozta egyéves amerikai tartózkodása a hatvanas években. A hetvenes évek elején azonban Hegedüs András – és bizonyos fokig Konrád György – hatására egyre inkább a politika és a marxizmus iránt kezdett érdeklődni.

A második előállításom a Bem téri tüntetéskor volt. Négyünk – Rajk, Haraszti, Demszky meg én – aláírásával kiment egy felhívás, hogy a lengyelországi hatalomátvétel alkalmából csináljunk egy nagy megemlékezést. Demszkyt, Harasztit meg engem a térről vittek el, Rajk késett, őt valahol a Margit körúton – akkori nevén a Mártírok útján – kapcsolták le. És furcsa módon a Tolnai utcába vittek, és elkülönítve hallgattak ki bennünket.

Aztán véletlenül újból összeakadtam Fricivel. Hetekig csavarogtunk, egészen Finale Liguréig jutottunk el. Ez volt a neve a falunak, ahol azt mondtam, hogy innen tovább egy tapodtat se. Már tízedik napja, hogy nem ettünk, az utcán élünk, a szemétből turkálunk. Azt javasoltam, menjünk be a rendőrségre, mondjuk azt, hogy csavargó gazemberek vagyunk, minimum bezárnak egy-két éjszakára a börtönbe. Ott enni adnak, ágy van, meleg van, milyen jó lesz! De nem sikerült.

A Repülő Egyetembe Sacin keresztül kapcsolódtam be. Nem ő kezdte szervezni, de aztán ő vette át, és ő lett az igazgató, ahogy saját magát szereti meghatározni. Kovács Mari meg Örkény Tóni kezdték. Nemcsak a Szabadegyetem volt, hanem voltak szemináriumok is. Ezeket a kiscsoportos foglalkozásokat zömmel Szabó Miki tartotta: 56-ról, Oroszországról stb. – rettenetesen jó, okos dolgok voltak. Az Iskola utcába jártunk, Betlen Panni lakásába.