Jelenlegi hely

Az indulás elég hosszú folyamat volt, ki kellett találni a Beszélőt, meg kellett szervezni a nyomtatást. Ez totálisan konspirálva volt, erről Kis Jánoson meg rajtam kívül senki nem tudott. Mi is egészen konspirált körülmények között, egy lakásban találkoztunk csak a nyomdászokkal, és Réti Andrea vitte el Magyar Bálint feleségének a kéziratot, aki eljuttatta a nyomdába. Sőt, Jancsi nagyon okos feltétele volt, hogy csak akkor indulunk, amikor már két nyomdagép van.

Nagy Bálint, 2009
Ellenzéki találkozó
Szociológiai kutatás Homokmégyen, Szelényi Iván, Magyar Bálint, Juhász Pál szociológus
Pákh Tibor egy tüntetésen a Csepel Vas és Fémművek előtt, 1990

A VÁTI ugye egy teljesen más világ. Ott kezdtem először olvasgatni olyasmiket, amik már nem ház-léptékű ügyek. Regionális tervezésben vettem részt, és lakásépítésről szóló tanulmányokat írtam. Érdekes társaság volt. Baráth Etele volt az osztályvezető, ott volt Koszorú, Hegedüs András, Nagy Béla, aki most a legnagyobb magán-várostervező cégnek a tulajdonosa és vezetője. Ott volt Schneller István, aki húsz évig volt Budapest főépítésze.

A SZETA (Szegényeket Támogató Alap) egyértelműen a szabadegyetemi kapcsolatoknak köszönhető. Solt Ottilia, Lengyel Gabi, Pik Kati, Nagy András, Matolay Magdi, Havas Gábor összeültek. Mindnyájan szociológusok voltak és Kemény-tanítványok. 1979. szeptember-októberben kezdtek el arról beszélni, hogy valamit kellene csinálni. Én ezeket az embereket már ismertem a Szabadegyetemről, Adyligetről.

Tüntetés 1988. március 15-én, rendőri kísérettel
Ellenzéki találkozó
A Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt akciója: A Münnich Ferenc utca visszakeresztelése Nádor utcává, 1989. július 14. Krassó György
Az Inconnu Csoport az utolsó kopjafákat állítja az Új Köztemető 301-es parcellájában

A konfliktusok fölszaporodtak a szerkesztőség és az irodalompolitikai irányítás között. Ez volt az az időszak, amikor olyan hírek jártak, hogy a pártközpont az ellenzék egyik gyülekezési gócának tekinti a lapot. Jöttek híradások, hogy az agitpropos közép- és alsó káderek fejtágítókon tartanak előadásokat a magyarországi ellenzékről, és felsorolásukban, hogy hol kapnak teret, az illegális Beszélő mellett legális fórumként az Élet és Irodalom is mindig ott van.

Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél
Nagy Bálint a nyolcvanas évek elején

Miután egyedül éltem ebben a kis festői Vence-ban, Lacival ugye nem kommunikáltunk, franciául nem tudtam, gyakorlatilag magammal beszélgettem. És onnan írtam Kis Jancsinak egy hosszú levelet, hogy én ki akarok szállni a Beszélőből. Nem azért, mert nem értek egyet vele, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ez nem az én dolgom. Az, ami a dolgom volt, azt már megcsináltam, az jól működik. Beindítottam, de én nem vagyok újságszerkesztő. Erre ő válaszolt is, sajnos nem találtam meg.

Pákh Tibor

Ha jól emlékszem, 1986. június 9-én hazánkba látogatott Gorbacsov, és a Váci utcába vitték sétálni. Az én konzervativizmusom egyik jellemzője, hogy 1942 óta sétálok a Váci utcában, ha csak valami meg nem akadályoz. Még a budapesti egyetemi hallgató barátaim szoktattak hozzá, hogy az előadások után sétáljunk végig a Váci utcán. Ez azóta így van, persze azzal a mondjuk húszévnyi kihagyással, amikor ebben akadályoztatva voltam. A déli órákban szoktam sétálni.

 Pákh Tibor beszédet mond 1988. március 15-én a Bem-szobornál
Eörsi István (bal szélen) a tárgyaláson
Nagy Bálint a kilencvenes évek elején

Szelényi Iván különleges pályát futott be a magyar szociológiában. 1962 őszén, amikor először találkoztunk, polgári szociológus volt, az amerikai szociológia irányában tájékozódott, a politikához közel álló témákkal nem foglalkozott. Ezt még fokozta egyéves amerikai tartózkodása a hatvanas években. A hetvenes évek elején azonban Hegedüs András – és bizonyos fokig Konrád György – hatására egyre inkább a politika és a marxizmus iránt kezdett érdeklődni.

Amikor 81-ben, a szükségállapot bevezetése után ki akartam utazni Lengyelországba, akkor bizony már nem engedtek ki, levettek a vonatról. Tulajdonképpen ebből is arra következtetek, hogy a megfigyelő módszerük igen alapos lehetett, mert én nem beszéltem erről a tervemről senkinek se. Magam kezdeményeztem és magam mentem. Panyókára vetett kabáttal, két aktatáskával a kezemben indultam el.

A nyolcvanas évek közepére már nemcsak az illegális ellenzékben gyűltek azok az erők, amelyek a hatalom legitimitását kétségbe vonták, hanem az Írószövetség körül tömörülő legális ellenzékben is. Addigra megérett a felismerés, hogy a szisztéma túlélte magát, tarthatatlan, így országot vezetni már nem szabad tovább. Az a hatalom, amelyik ugyan nagyon sok engedményt tett, de kapkodva bele-beleszólt a kulturális és irodalmi életbe, immár nem fogadható el legitimnek.

Tüntetés és rendőri intézkedés 1988. június 16-án Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél, Tamás Gáspár Miklós

Mindeközben a hazai titkosrendőrség számtalan alkalommal éreztette, hogy ők az igazi hatalom hazánkban: szabadulásom után nyolcszor hurcoltak el emberrabláshoz hasonló módon. Ezek igen változatos helyeken történtek. Annak idején március 15-én mindig voltak déli és esti nem hivatalos tüntetések és felvonulások. Én részt szoktam venni ezeken, mindig hátul mentem a fiatalok után.

Most olvastam Esterházy Javított kiadását, és el is gondolkoztam azon, hogy vajon engem miért nem próbáltak meg beszervezni. Frissen csatlakoztam az ellenzékhez, vidéki voltam, millió dolog lett volna, amivel megfoghattak volna. Az illegális munkavállalás, vagy akár az életformám miatt. És ez fura módon soha nem történt meg. Meg is vagyok sértődve!

Szilágyi Júlia, Kende Péter, Halda Alíz, Gyenes Judith és Losonczy Anna Nagy Imre és mártírtársai jelképes temetésén Párizsban a Pére Lachaise temetőben

Szóval a Kocsis-hangverseny meghiúsult. 1980 szeptemberében mentem haza éjjel taxival, és akkor még volt fakabát a Hűvösvölgyi út elágazásánál. Minden városból kivezető útnál állt rendőr, így itt is. Megállította a taxit, kiszállított, elküldte a taxit, és hívta az URH-t, akik bevittek a második kerületi kapitányságra. Semmi indok nem volt, persze, nem kellett sokat gondolkoznom rajta, hogy vajon miért történik. Ott várni kellett még másfél-két órát.

Petri György

Mert abban az időben, egészen a disszidálásomig igyekeztem eltűnni a szín elől. Ez nem igazán sikerült, mert 72. március 15-én Budapesten voltam egy szegedi barátommal, és belekeveredtünk a tüntetésbe. Az Ifjúsági Parkban volt valami koncert, autóstoppal mentünk föl. De már Szegeden hallottuk, hogy készül valami. Abban az időben március 15. nem volt piros betűs ünnep. Ez azt is jelentette, hogy a nemzetiszínű zászlót nem tűzték ki sehova.

Petri György

Mindenesetre mi a saját első szabadegyetemünket azon a lakáson szerveztük. Bakondi János műegyetemi tanár, aki azon túl, hogy az épületszerkezettani tanszéken tanított, építészetfilozófiával foglalkozott, és ebből tartott lakásszemináriumi kurzust, ami iszonyú fontos volt. Mai napig egy csomó dologban abból élek, amit akkor tőle tanultam. Ez még a Repülő Egyetem előtt volt. A Műegyetemre járók tudták, hogy Bakondi tanár úr mással is foglalkozik, mint amit tanít. És őket ez nagyon érdekelte.

Segítettem a Duna-körösöknek, praktikus dolgokat, címlistákat, címzést, kapcsolatokat, de nem vettem részt benne, nem is értettem velük egyet. De az egy másik kérdés. Attól még segíteni lehet. Azt gondolom, a véleménynyilvánítás szabadságába belefér, hogy ők ezt mondják, én meg azt gondolom, hogy nem volt jó döntés megakadályozni a vízlépcsőt. Ugyanígy nem értettem egyet, sok évvel később, a Világkiállítás megakadályozásával sem. Szerintem jót tett volna a városnak, meg a gazdaságnak.

Részletek a készülő Demeter István portréfilmből
Eörsi István és Gáli József

1988. június 16-án is elvittek, amikor a rákoskeresztúri temetőben volt egy megemlékezés a kivégzettekről, Nagy Imréék kivégzésének az évfordulója alkalmából. Akkor névsorolvasás volt, miegymás. Persze hiányos névsor, mert sokkal többet végeztek ki, mint ahányat felolvastak. De utána megállapodtunk, hogy három órakor koszorúzás lesz az Ismeretlen Katona sírjánál a Hősök terén. Én pontosan három órára vittem egy virágcsokrot az Ismeretlen Katona sírjához.

A Butik történetének én az elejét meg a végét tudom. Kitaláltuk, hogy kellene valami ilyesmi. És akkor volt az az adyligeti konspirációs séta, amiről a fotó készült, és akkor ott lett Rajk fölkérve. Nem kellett nagyon kapacitálni. Hogy miért Rajk? A védettsége, a központi hely (Galamb utca) miatt, szóval sok szempontból ő volt erre a legalkalmasabb személy. A vége pedig 84, amikor kilakoltatták Lacit. Tudtuk, hogy jön a rendőrség, és ezért odamentünk néhányan.

A létezés magasabb szintjén. Részlet a Kuklay Antalról készült dokumentumfilmből
Nagy Bálint és Petri György
Ellenzéki találkozó Somogyi Győző salföldi házánál

A második előállításom a Bem téri tüntetéskor volt. Négyünk – Rajk, Haraszti, Demszky meg én – aláírásával kiment egy felhívás, hogy a lengyelországi hatalomátvétel alkalmából csináljunk egy nagy megemlékezést. Demszkyt, Harasztit meg engem a térről vittek el, Rajk késett, őt valahol a Margit körúton – akkori nevén a Mártírok útján – kapcsolták le. És furcsa módon, a Tolnai utcába vittek, és elkülönítve hallgattak ki bennünket.

Nagy Bálint, 2009

Aztán véletlenül újból összeakadtam Fricivel. Hetekig csavarogtunk, egészen Finale Liguréig jutottunk el. Ez volt a neve a falunak, ahol azt mondtam, hogy innen tovább egy tapodtat se. Már tízedik napja, hogy nem ettünk, az utcán élünk, a szemétből turkálunk. Azt javasoltam, menjünk be a rendőrségre, mondjuk azt, hogy csavargó gazemberek vagyunk, minimum bezárnak egy-két éjszakára a börtönbe. Ott enni adnak, ágy van, meleg van, milyen jó lesz! De nem sikerült.

1962-től újra feléledtek a baráti összejövetelek. Ahogy jöttek ki az emberek a börtönből, úgy kapcsolódhattak be ebbe a laza baráti körbe. Sokat kirándultunk, később vitorláztunk együtt. Aktív politikai tevékenységnek ezt még annyira sem lehet tekinteni, mint az 1957-től 1959-ig tartott összejöveteleinket. Ennek az egésznek Gyurkó volt a lelke. Ő hozott össze mindenkit, engem is mindig odahívott.

A harmadik letartóztatáskor pedig otthonról, Adyligetről vittek el, egy házkutatás után. Épp indultam otthonról, jött két URH-s autó, és nagyon nézegették a házszámokat. Megszólítottam őket, hogy „azt gondolom, engem keresnek, uraim”. Nem akartam, hogy én elslisszolok, és a többiekre rászabadítom a rendőröket. Mondták, hogy engem keresnek, és mutatták a házkutatási parancsot. És akkor két szomszédot hoztak át hatósági tanúnak, akik nem tudták mire vélni a dolgot.

1982-ben Alíznál megismertem Vásárhelyi Miklóst és a feleségét, valamint Litván Györgyöt és a feleségét. Akkor szó került az én állásügyeimről. Litván nagyon fölháborodott azon, hogy még 1982-ben is korlátozzák az elhelyezkedésemet. Egyszer megjelent a patikában, és elmondta, hogy beszélt az Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum főigazgatójával, Antall Józseffel, aki megígérte, hogy segíteni fog. Így kerültem 1983 júniusában az ORFI-ba, és ott dolgoztam 1985 márciusáig.

Pákh Tibor a Rákoskeresztúri Köztemető 21-es parcellájánál, 1986
Pákh Tibor a Bem-szobornál, 1988