Jelenlegi hely
|
Apám a későbbiekben elzárkózott minden politikai szerepvállalástól, és nyugdíjba vonult, nyugalmazott nagykövet lett. Gazdasági típusú állásokat vállalt. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke volt, a Magyar–Belga Részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatnak pedig igazgatósági tagja. Ez a munka nem járt napi nyolcórás elfoglaltsággal, de nem jelentett nagy keresetet sem. |
Édesanyámnak egy lánytestvére volt, Sári néni, aki ugyancsak Gyöngyösön élt. Azt a családot jól ismertem, ővelük tartottam a kapcsolatot. A nagynéném férje fakereskedő volt. Gyöngyösön volt egy fatelepe, az Egri úton. Rusz Pál – Pali bácsi. Furcsa emberke volt, nem nagyon szorgalmas, nem nagyon tevékeny ember. Apám, emlékszem, nem is becsülte túlságosan sokra. Ennek a Sári néninek és Pali bácsinak volt egy leánya, akit Vandának hívtak. |
A legnagyobb árulást is elkövettem. 1941–42-ben már bejártam Békéscsabára a polgáriba, és hazafelé jövet Grün nagyanya mindennap kiállt a kapu elé, hogy na, jönnek a vonatról. Egyszer, amikor a társaimmal jöttem, éreztem, hogy a társaim azt kezdik figyelni, hogy na, most ez odaköszön a zsidó nagyanyjának, vagy nem köszönoda. És én nem köszöntem oda. Úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy a másik oldalon ott áll a nagyanyám. Soha ezt az árulást megbocsátani nem tudom magamnak. |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Apámmal nagyon rossz volt a kapcsolatom ebben az időben. Anyámmal nem, őbenne az anyatigris működött. Van egy hosszú levél apámtól – egy kicsit későbbről, 83 tájáról –, amiben leírta, hogy a megyei első titkár, Komócsin elvtárs egy megyei pártbizottsági ülésen félrevonta őt, és óva intette, hogy hasson rám, hogy szálljak ki ebből a dologból, mert ennek komoly következményei lesznek. |
 |
 |
 |
|
Aztán relatíve gyorsan rendeződött az élet, és mindenki csinálta a dolgát. 56 nálunk, családon belül is forradalmat hozott, mert az én amúgy nagyon rendes és szuper szüleim ezt követően mentek széjjel, pontosabban anyámnak elege lett abból, amibe talán nem is kellett volna belemennie, mert valójában ők nem voltak összevalók. Ehhez képest becsülettel leéltek húsz évet. Apám bohémabb volt, társaságkedvelő, hölgyek is akadtak bőven, és anyám ezt nehezen viselte. |
 |
A bátyám minden nehézség nélkül folytathatta a tanulmányait, és 1960-ban sikeresen be is fejezte. Nagyon jó eredménnyel végzett, mint építész. Utána kiment Svédországba a svéd építészetet tanulmányozni. Egy évet töltött még Párizsban is. 1968-ban svéd feleségével és a kislányukkal együtt Limába ment, mert az UNESCO-tól ott kapott megbízást. Limában született még egy fiúgyerekük. Huszonkét éve pedig Costa Ricában élnek, San Joséban. |
 |
 |
 |
A nővérem, Erzsébet 1915-ben született. Könnyen tanult, mindig jeles tanuló volt. Emiatt néha voltak köztünk feszültségek, mert én meg rossz tanuló voltam. Csak azt tudtam, ami érdekelt, ami nem, azt nem tanultam, de a nővéremnél ilyenről szó sem volt. 1934-ben beiratkozott a pesti bölcsészkarra, amikor leköltöztünk Pécsre, átment az ottani egyetem bölcsészkarára, és magyar–német szakos tanári képesítéssel végzett 1939-ben. |
Visszatérve a bátyámra. Ő nem költözhetett fel Budapestre. Dunaharasztin lakott, egy ismerős család fogadta be, a pincébe raktuk a bútorokat. Ott volt egészen az 1956-os szabadságharcunkig, aztán kiment Svédországba. 56-ban vöröskeresztes szállításokat végzett, meg később a gyárból is keresték. Félt itt maradni. Ő hivatásos katonatiszt volt. |
 |
 |
Miután anyu elment, hárman maradtunk, aztán szegény nagymama 58 végén lebetegedett, és keresztmama elvitte őt magához. Ceglédre jártam látogatni nagymamát, aki ott halt meg 59 szeptemberében. Apám 59 végén összeházasodott Adikával, akivel jó családi szokás szerint összekommendálták. Adika gyógyszerészasszisztens volt, vele kaptam egy testvért is, a kilencéves fiát, Laci öcsémet. Adika tizenhét évvel volt fiatalabb a papámnál, de sajnos hamarabb meghalt, 1973-ban. |
Apámat eredetileg Steinbach Rezsőnek hívták, és Molnárra magyarosította a nevét, mint minden zsidó, aki asszimilálódni akart az első világháború után. Kisvárdán született, elég vallásos miliőben. Nem ismertem a nagyszüleimet, ők már meghaltak, amikor én születtem. Apám tizenkét gyermekből az utolsó. Szóval nagyon nagy család volt, de én csak néhányukat ismertem. Sajnos a többiek leszármazottaival semmi kapcsolatom nincs. |
 |
 |
 |
Apám és anyám Erdein keresztül ismerték meg egymást. A parasztpárt megalakulásánál, azon a legendás uszályon, 1939-ben, mind a hárman ott voltak. Ez úgy történt, hogy meghirdették egy Maros menti kocsmába a parasztpárt alapítását. De a csendőrség figyelt mindenkit, és fönnállt a veszély, hogy az egészből nem lesz semmi. És akkor egy helybeli hajósgazda befogadta az uszályára a teljes társaságot, és föl-alá hajóztak a Maroson. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A nagyapám egyik lánya Miskolcra ment férjhez, de sajnos ő hamar elhunyt. A férjét dr. Terhes Barnának hívták, a Magyar Királyi Államvasutak üzletigazgató-helyettese volt Miskolcon. Mikor özvegy lett, utána első feleségének a testvérét, Laurát vette el feleségül, aki kapott egy családi villát nászajándékba a nagyapámtól. Mariska is itthon ment férjhez, őt dr. Egey Szilárdnénak hívták. A férje pénzügyigazgató volt lenn, Szabadkán, amikor visszakerült a bácskai rész, utána Budapestre került. |
|
Az, hogy én csak negyvenkét éves korban mentem el, és a beszéd a szakmám volt, tehát sokat gyakoroltam, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült megőriznem az anyanyelvemet. És a másik, hogy testvéreimmel magyarul beszélünk mind a mai napig. Amióta kint vagyok Hollandiában, nagyon eleven a kapcsolatom velük. Szüleinkkel is rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, nagyon sokszor összejött a széles család, és azóta is, hogy ők már nincsenek. |
 |
Akkoriban néha álmodtam édesapával. Jött felém, nagy bajsza volt, fölemelt és szúrt a bajsza. És akkor fölébredtem. Persze sok emlékem volt róla. Hogy elvitt úttörőtáborba a Balatonra, és borogatta a begyulladt szemem, azt hittem, valami belement, de árpa volt. Ő volt mellettem egész éjjel. Meg amikor Likócsra jártunk a motorkerékpárral. A bátyám kiment biciklivel, engem felültettek a tankra, anyám hátul, így mentünk ki. Ezek az emlékképeim megvannak. Meg amikor a disznóölést csinálták. |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Az édesapám, miután elvégezte a Műegyetemet, Egerbe került a MÁV-hoz szakaszmérnöknek. A Füzesabony–Putnok közötti szakasz állapotáért kellett hogy feleljen műszakilag. De volt a családban bányamérnök is, az ükapám unokája, Dr. Edmund Riel. Amikor őt szakértőként Ankarába meghívták, egész Törökországot bejárhatta, és mindenütt szenet kutatott a törököknek. |
 |
 |
 |
 |
 |