Jelenlegi hely

Akkoriban néha álmodtam édesapával. Jött felém, nagy bajsza volt, fölemelt és szúrt a bajsza. És akkor fölébredtem. Persze sok emlékem volt róla. Hogy elvitt úttörőtáborba a Balatonra, és borogatta a begyulladt szemem, azt hittem, valami belement, de árpa volt. Ő volt mellettem egész éjjel. Meg amikor Likócsra jártunk a motorkerékpárral. A bátyám kiment biciklivel, engem felültettek a tankra, anyám hátul, így mentünk ki. Ezek az emlékképeim megvannak. Meg amikor a disznóölést csinálták.

Atyai nagyapám a Kassáról átmentett pénzből és ékszerekből tíz-tizenkét holdnyi szőlőt vásárolt magának. Tevékenységét szőlőgazdaként folytatta. Évente kétszáz hektó boruk is volt. Az nagy pénzt jelentett, mert kitűnő bort készítettek, és a legjobb tokaji borok Tállya területén teremnek. Édesapám volt a legkisebb fiú. Két bátyja, Kálmán, Pali, és két nővére, Anna ill. Viktória kimentek Amerikába még 1905-ben, amikor a nagy kivándorlási hullám volt.

Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával 1945-ben
Nagy Bálint és Spilák Klára gyermekeikkel
Hegedűs Éva férjével, dr. Korach Mórral

’83-ban elhatároztuk, hogy szervezünk egy Nádasdy családi találkozót. Burgenlandra gondoltunk, mert akkor még nem akartunk Magyarországra jönni. Burgenland ugyanannyira Nádasdy volt vagy 400 évig, mint Sárvár Magyarországon. Léka vára mellett egy kis faluban kibéreltünk egy panziót, ott voltunk egy hétig. Összejött vagy negyven ember a világ minden részéről, hat család sarjai, már unokák is. Volt olyan, akit nem is ismertem személyesen, akik például ’44-ben Argentínába kerültek.

Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével
Andorka Rudolf és édesanyja a kitelepítés idején

A testvéremmel nagyon jól megértettük egymást. Ő vidám természetű, amikor beteg voltam, mindig bohóckodott, hogy megnevettessen. Amikor elvégezte az általános iskolát – ugyanabba az általános iskolába járt, ahol édesapám tanított –, elkerült otthonról. Nyolcadikos volt, amikor a tragédia történt.

Tóth István családjával a börtönévek után
Gyenes Mária és Judith a szüleikkel 1962-ben
Ebinger Endre és szülei, Ebinger József és Józsefné, 1960. április

A nővérem, Erzsébet 1915-ben született. Könnyen tanult, mindig jeles tanuló volt. Emiatt néha voltak köztünk feszültségek, mert én meg rossz tanuló voltam. Csak azt tudtam, ami érdekelt, ami nem, azt nem tanultam, de a nővéremnél ilyenről szó sem volt. 1934-ben beiratkozott a pesti bölcsészkarra, amikor leköltöztünk Pécsre, átment az ottani egyetem bölcsészkarára, és magyar–német szakos tanári képesítéssel végzett 1939-ben.

Pákh Ervin, 1956
Faragó Vilmos családjával a régi újkígyósi ház előtt
Vészi Lenke, Márk Anna édesanyja

Anyám, Diósszilágyi Éva, egyedüli gyerek. Tipikus nagypolgárlány, Szegeden tanult, Radnótival járt együtt, volt is valami kis liezon az életükben. Bölcsészkart végzett, értelemszerűen, mert ugye semmi dolga nem volt. De időnként használta is a diplomáját, az ötvenes években volt olyan időszak, amikor kötelező volt dolgozni a funkcionárius-feleségeknek is. Akkor dolgozott a szegedi könyvtárban. Az anyám élete a tipikus mozgalmi feleség élete. Eljárt a Nőtanácsba, meg mit tudom én, mibe.

Visszatérve a bátyámra. Ő nem költözhetett fel Budapestre. Dunaharasztin lakott, egy ismerős család fogadta be, a pincébe raktuk a bútorokat. Ott volt egészen az 1956-os szabadságharcunkig, aztán kiment Svédországba. 56-ban vöröskeresztes szállításokat végzett, meg később a gyárból is keresték. Félt itt maradni. Ő hivatásos katonatiszt volt.

Közben Almáskamaráson ott volt a két SS-unokabátyám és az anyjuk, aki nekem nagynéném volt, Pfeff Teréz, de mindenki Rézi néninek hívta. Ezzel a nénivel megint ambivalensek az érzéseim. Ő az, aki belépett a Volksbundba, és ő az, aki a két fiát is az SS-be küldte, ő az, aki az egyik fiát emiatt el is veszítette, mert a keleti fronton a fiatalabb meghalt.

A bátyám minden nehézség nélkül folytathatta a tanulmányait, és 1960-ban sikeresen be is fejezte. Nagyon jó eredménnyel végzett, mint építész. Utána kiment Svédországba a svéd építészetet tanulmányozni. Egy évet töltött még Párizsban is. 1968-ban svéd feleségével és a kislányukkal együtt Limába ment, mert az UNESCO-tól ott kapott megbízást. Limában született még egy fiúgyerekük. Huszonkét éve pedig Costa Ricában élnek, San Joséban.

Piknik
A Fráter testvérek 2007-ben
Andorka Rudolf
A Leimdorfer gyerekek

Aki még nagyon fontos szerepet játszott az életemben, az a nagynéném, apám nővére. Szintén egyedülálló nő volt. Steinbach Regina, én Nénjének hívtam. Ő elvált a férjétől elég rövid házasélet után, és volt egy kislánya, aki egészen kiskorában meghalt egy szerencsétlenségben. Nagyváradon kézimunkaüzlete volt. És nagyon-nagyon imádtuk egymást. Mindennap, ahogy az iskolából kijöttem, bementem hozzá az üzletbe, hogy megpusziljuk egymást.

Hervé Jutka édesanyjával
Molnár Mihály és Tibori Timea
Pákh Tibor családja (felesége, anyósa és édesapja) 1963
Molnár Rezső
Nacsády Józsefné (András anyja) a hatvanas években
Molnár (Hervé) Jutka és anyja Nagyváradon
Leimdorfer Edit, Hervé Jutka anyja Párizsban
A Grün-kocsma közönsége
Ordódy Tihamér és családja
Andorka Rudolf szülei a madridi magyar nagykövetség előtt, 1940 körül
Molnár Katalin a birtok és az ország határán, 1939
A Pákh család 1941-ben
A Gyenes család: Gyenes Istvánné, Vécsey Aladárné, Gyenes István, Kunz Alfonzné Maléter Ilona, Kunz György, Gyenes Zsuzsanna, Csikász Balázs, Gyenes Mária, Gyenes Judith
Márkus Andor, Márk Anna édesapja
Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával
Andorka Rudolf a kitelepítés után
Tóth István és menyasszonya
Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával
Andorka Rudolf 1944 körül
Márkus Andor, Anna és Czitrom Gábor
Andorka Rudolf húga, Nadine a férjével
 Pákh Tibor és bátyja, Ervin 1929-ben

Volt pár rokonom Ausztriában, például egy Somssich gróf, aki az egyik nagybátyám volt, segített is rajtunk. Kaptunk vagy 300 schillinget, ami nagy pénzt volt akkor. Nagyon jópofa ember volt, mondta, hogy addig ti innen nem mentek el, ameddig el nem viszlek benneteket a bécsi Moulin Rouge-ba. Na, gondoltam, ez már egy komoly ember! El is vitt bennünket oda egy este. Őt ott nagyon jól ismerték, mert Herr Somssichnak szólították, úgy látszik elég sokat járhatott oda a barátaival.

Aztán relatíve gyorsan rendeződött az élet, és mindenki csinálta a dolgát. 56 nálunk, családon belül is forradalmat hozott, mert az én amúgy nagyon rendes és szuper szüleim ezt követően mentek széjjel, pontosabban anyámnak elege lett abból, amibe talán nem is kellett volna belemennie, mert valójában ők nem voltak összevalók. Ehhez képest becsülettel leéltek húsz évet. Apám bohémabb volt, társaságkedvelő, hölgyek is akadtak bőven, és anyám ezt nehezen viselte.

Molnár (Hervé) Jutka és nagynénje, Steinbach Regina