Jelenlegi hely

Azt nem tudom megmondani, hogy milyen volt Szeged, mert nem Szegeden laktunk, hanem a Kis-Tisza utca 11-ben, vagy a Lenin körúton. Nem nagyon jártunk be a városba. A házban hatalmas udvar volt, és sok gyerek. Ott éltünk. Azt gondolom, hogy mindenünk megvolt. De ezek között a puritán keretek között. Például apám nem vette föl a fizetését a téeszben, csak annyit, amennyiről azt gondolta, hogy ennyi kell egy család fenntartásához, a többit bent hagyta a közösben.

Gyenes Judith Galyatetőn 1955-ben
Nagy Bálint és Petri György

Még a Lehel piac környéki közegből volt egy eléggé meghatározó baráti társaság, Nagy Istvánék. Nagy István jóval idősebb volt a papámnál. Nagyon szép, magas, teltkarcsú, szőke felesége volt, Belluci, meg négy gyereke. Odajártak a papámhoz vásárolni, barátság keveredett, és én olyan tizenkét és húszéves korom között rengeteget nyaraltam náluk a Balatonon. Nagyék az Ipoly mozi házában laktak. A mozi régen Pista bácsié volt, de elvették, és utána Pista bácsi taxizott.

Papám mint Pest vármegye alispánja kapott lakást a Baross utca 87.-ben, a vármegye bérházában, nagymama, Borbála, Zsuzsanna és Mária már odamentek. A lakás egy disszidens katonatiszté volt, aki Nyugatra menekült, de a legnagyobb meglepetésünkre 46-ban hazajött feleségestől, két gyerekkel, és mintha mi sem történt volna, visszakapták a lakást. Társbérlet lett belőle, övék lett a lakás nagyobbik része, a konyha és a fürdőszoba közös volt.

Két gyerekszoba volt. Amikor Zsuzsanna meg Mari már nagyobb lányok lettek, ők laktak egy szobában, én külön. Amikor Borbála megszületett, elég sokáig a szülőkkel aludt, vagy a nagymamánál, de amikor már nagyobbacska lett, velem lakott egy szobában. Volt a mamámék hálószobája, a nagymama szobája, a szalon, előtte nagy hall, az ebédlő és a könyvtár, a papámnak óriási könyvtára volt. Meg a nagy télikert, ami nyáron éppen úgy funkcionált, mint egy szoba.

Nádasdy Ferenc Kanadában
A szakácsverseny értékelőlapja

1924 körül költöztünk a Juranics telepre, akkor a húgom, Mária kétéves volt, én három. A telep arra épült, hogy a menekült családokat elhelyezzék. Nem fényűző módon, kétszobás lakásokat adtak egy-egy családnak. A kilincsek vasból voltak – mert különben ellopták, már akkor is divat volt ellopni az anyagokat az épülő házakból –, és ha egy-egy vaskilincs leesett, akkor megszólalt a háziasszony, hogy drága volt a Biller Irén.

Bálint György borcimkéje

Az életünk gyökeresen megváltozott. Papám bízott a koalícióban, de aztán rájött, hogy minden csak rosszabb lehet. Végigélte, hogy Zsuzsanna megszerezte ugyan a tanítónői diplomát, viszont nem vették fel a gyógyszerészetire, Marit se vették fel az orvosira. De az én családom nem olyan volt, hogy emiatt fásultságba zuhanjon. A Ferenciek terére jártunk misére, és a mise után időnként beültünk a Kárpátiába. Ma már furcsának tűnik, de voltak ott olcsó és jó ételek is.

Színházba, moziba, múzeumba nem olyan gyakran járok, mint amennyire szeretnék. Mert mindez érdekel ugyan, de jó itthon lenni, szívesen vagyok a lakásomban esténként és hétvégén is. Meggondolom, hogy vegyem-e a fáradságot, és menjek be a városba, színházba, moziba vagy múzeumba. Úgyhogy nem elég gyakran élek ezekkel a lehetőségekkel. De hát ez még változhat. Ha valaki elhív, minden további nélkül bemegyek a városba, és elmegyünk együtt egy-egy ilyen helyre, mert határozottan érdekel.

Bálint György népszerű videókazettájának borítója

Sümegen beépültünk a helyi társadalomba, a nyarat végig ott töltöttük. Később, amikor Mátraverebélyen ástam, és Tamás már megvolt, igyekeztem hazajönni péntekenként, de öt hónapos korától hét közben otthon kellett hagyjam. A téli időszakban készültünk a következő feladatra, akkor levéltári kutatásokat is lehetett végezni egy-egy témában. 61-ben már tudtam, hogy nekem majd Diósgyőrt is ásni kell, és elkezdtem átnézni a szakirodalmat.

Bálint György
Kis János és Nagy Bálint egy házibulin Adyligeten
Ivánfi Mónika a Tiszán
Nagy Bálint és Pór Péter

A montmartre-i éjszakákat végigőrjöngtük. Mikor fönt már minden bezárt, lefele jövet általában lementünk a Pigalle-ra, és a Pigalle mellett volt a Nouvelle Eve, a híres zenés kabaré, ott éjjel-nappal nyitva volt egy kocsma, és míg az első metró el nem indult, még ott megittunk valamit. Kalandos évek voltak. Ez a korszak tele volt megvalósítandó álmokkal, a lehetetlennel kacérkodó célokkal, az örökre szólónak hitt, de csak egyéjszakás szerelmekkel.

Czeglédy Ilona
A szakácsverseny programfüzete
Gyenes Judith Dobsinán 1954-ben
Fürdőzők
Vigh Szabolcs pesti lakásában
Státusházak a kolozsvári Fő téren

Nyolc évig laktam albérletben, de nem végig a faluban, mert amikor már itt fölépültek lakások, kerestem egy lakást. Semmi bútorunk nem volt, de miért lakjak én a faluban? Szederkényben tartottam én nyulakat is. Vettem egy íróasztalt, valami irodákat számoltak föl, csináltam belőle egy nyúlólat. Olyan nyulaim voltak nekem, hogy! Vadas márkájú nyulaim voltak. Aztán amikor beköltöztünk a városba, akkor se szűnt meg ez a lehetőség, hogy nyulat tartsak.

Gyenes Judith a Tátrában 1954-ben

Még valami hozzájött ehhez ezekben az években: Végh János művészettörténész barátommal együtt lengyel nyelvtanfolyamra kezdtünk járni. Több volt ez, mint nyelvtanulás, valamilyen módon szellemi irányulást, szabadságvágyat is jelentett, hogy az ember Krakkóba, Varsóba, lengyel földre vette az irányt… Sok szellemi, művészeti tendenciát ott relatíve szabadabban hagytak érvényesülni. Másfél-két évig tanultam lengyelül egy igen kiváló nyelvtanárnál, Varsányi Istvánnál.

Ennek kapcsán kell beszélnem Batár Attiláról. Ő építészmérnök. 90-ben találkoztunk először, Passuth Krisztina mutatott be minket. Akkor még Amerikában éltek, ő és a felesége, Bíró Yvette. Aztán amikor Yvette abbahagyta a tanítást, végleg Párizsba költöztek. Attila csinálta Hervéről azt a magyar nyelvű könyvet, ami a Héttorony Kiadónál jelent meg 1992-ben. Abban az időben egy éven keresztül kvázi mindennap idejött, és Hervével beszélgettek. Én akkor már nem dolgoztam, és asszisztáltam ehhez.

Közben odakinn Aachenbe költöztem, és Aachenből jártam dolgozni Alsdorfba. Az olyan 50–60 kilométerre volt, naponta oda-vissza jártam. Egy albérleti szobát béreltem, ami összkomfortos volt. Főzni nem főztem, azt nem csináltam magamnak. Elmentem vacsorázni valahova, vagy vettem vacsorára valót. Ebédelni mindig a Kaszinóban ebédeltem. A cég biztosított a tisztviselőinek ebédet a Kaszinóban. Azt a cég fizette.

Házibuli Adyligeten
A Vigh család felvidéki kirándulása 1940-ben
Bálint György az IBUSZ-maratonon

Hétvégén nem mindig utaztam haza – Bercel három kilométerre volt Galgagutától, a vasútállomástól, autóbusz nem járt, gyalogolni pedig nem mindig volt kedvem –, és elhatároztam, hogy elmegyek vizitelni. A nők nem nagyon szoktak, de hát egye fene, ez van. Elmentem az orvoshoz, a plébánoshoz, a tanítókhoz. Így megismertem az értelmiségieket. Örültek a látogatásaimnak, színfolt lett az életükben.

Borsos Miklós körül Balatonfüreden összegyűlt egy valóban nagyszerű társaság. Amelynek talán legjellegzetesebb és legbensőbb tagjai a következők voltak: Illyés Gyula, Németh László és a családja, ott volt Déry Tibor, Passuth László, Ferencsik János, Bertha Bulcsu. Ezek meglehetősen különböző gondolkodású emberek voltak, de a nézetkülönbségek mindig nagyon érdekes és színvonalas beszélgetéseket, vitákat eredményeztek.

A hivatalban volt színházfelelős, aki jött minden hónapban, ajánlotta a jegyeket, és részletre kellett fizetni. Ez egy nagy lehetőség volt. Így vettünk könyveket is, az elpusztult könyvtárunk nagy részét így lehetett pótolni, az úgynevezett könyvterjesztőnél. Rendszeresen mentünk színházba, készen hozták, az orrunk elé dugták a jegyeket. Színházba általában édesanyával mentem. Az uram nem nagyon kedvelte, kevés olyan darab volt, amit elviselt volna. Édesanya viszont szerette.

Fogarassy Miklós otthonában

Kazincbarcikán lakott a család, de 1976-ban vettünk egy portát Sajógalgócon. Teljesen lepusztult volt, romos, tíz évig magában állt, beomlott a teteje. Nem renováltuk, hanem a családommal és a barátaimmal restauráltuk. Az ispáné, majd a falu bírájáé volt hajdanán ez a ház. Egyetlen helyiségben vot párnafára fektetett fenyőpadló, a többi mind földes helyiség volt. Évente agyaggal kitapasztották a földes szobákat, utána bált rendeztek, és a fiatalok jó keményre letáncolták azokat.

Tiszaújvárosban az új lakásunk, ahol laktunk, nem házgyári volt, hanem téglaépület. Aránylag teres, háromszobás lakásunk volt, s szabadidőnkben a gyerekekkel együtt rendszeresen mentünk a Tiszára kajakozni. Ott éltük meg a csodálatos nagy kérészrajzást. De olyanra is emlékszem, hogy két hétre elmentünk a kajakkal. Sátrat vertünk, bográcsban főztünk, mindenkinek feladata volt. A legszebb időtöltésem a teniszezés mellett a kajakozás volt!

Ilosván először egy olyan lakásba kerültünk, amelyikben a csehek alatt cseh vámosok laktak. Hat lakás egymás mellett, mindegyik külön bejárattal, külön kis kerttel. Szerintem csodálatosan megépítették a cseh uralom alatt. És volt egy nagy fürdőszobának készített helyiség is, a cső benne, de a víz még nem, és egy nagy kád is, csak hát nehéz, fárasztó volt behordani a vizet. Nagy konyha volt, lent egy nagy szoba, fent két kisebb. Zoli minden reggel a szokott időben, nagyon korán ment el.

A Magyar Tudományos Akadémia balatoni üdülője
Németi Irén főszerkesztő munkatársaival a Nők Lapja szerkesztőségében

Az iskolák államosításakor nemcsak a tanárokat, hanem a diákokat is szétszórták. Ekkor lett osztálytársam többek között Sztrilich Vilma, akinek a nagynénje Csapody Vera néni volt, a Sophianum igazgatónője és matektanára. Becsukták az iskolát, Vera néni nem taníthatott tovább, de gyönyörűen rajzolt, és elment Jávorka Sándor mellé növényhatározót illusztrálni. A nővérénél lakott, akinek a hat gyerekhez jól jött a segítség. Vilma apja fogorvos volt.

75-ben elköltöztem édesanyámtól, kivettem egy lakást. Legfőbb ideje volt önállóvá válni, hiszen már harmincnyolc éves voltam, ugyanakkor mégsem ment könnyen. Láttam, hogy édesanyámnak elég nehéz lesz beleszokni az egyedül lakásba. De hát mégis úgy éreztem, hogy szükség van rá. Ő elfogadta, hogy elköltözöm, ugyanakkor nem volt könnyű neki. Sűrűn látogattam, mondjuk, hetenként egyszer, és gyakran telefonáltunk egymásnak. Ő is eljárt hozzám, a kapcsolat továbbra is megmaradt.

Engem semmire nem készítettek fel, a testi dolgokra se, semmire. Azt láttam, hogy megint jön a kézimunkás nő, és mire leérettségiztem, észrevettem, hogy megvan az ágyneműkészlet, de hogy miért? Hát ugye minden lány gondolkozik, hogy milyen szép egy jegygyűrű meg egy esküvő, de hogy mi a házasság, arról nem. Hát erről még mindig vitatkoznak, hogy mit kell egy fiatal gyereklánynak tudni, vagy a fiúnak is akár. A lányokkal beszéltünk erről egymás között, hogy vajon mi lehet.

Értettek a háztartáshoz és a kézimunkázáshoz. Volt alkalmazottjuk, aki dolgozott a háztartásban. Amikor én odakerültem friss asszonyként, és fölvittek az Aranyos-hegyre, a szőlőbe, egyáltalán nem értettem semmihez. Az egyik nagynéni egyszer azt mondta nekem, hogy ma te fogod csinálni a vacsorát – mindig meleg vacsorát kellett adni –, tészta lesz, te fogod gyúrni. Mondtam, hogy igen, de fogalmam sem volt, hogy mi lesz.

A szüleim kint Alsósimán éltek, mert a nagyapám Nyíregyházán tartózkodott, hiszen el volt foglalva a képviselőséggel, presbiter volt, szóval neki nagyon sok funkciója volt. Édesapám foglalkozott a földdel, az állatokkal.