Jelenlegi hely

Vigh Szabolcs pesti lakásában

Színházba, moziba, múzeumba nem olyan gyakran járok, mint amennyire szeretnék. Mert mindez érdekel ugyan, de jó itthon lenni, szívesen vagyok a lakásomban esténként és hétvégén is. Meggondolom, hogy vegyem-e a fáradságot, és menjek be a városba, színházba, moziba vagy múzeumba. Úgyhogy nem elég gyakran élek ezekkel a lehetőségekkel. De hát ez még változhat. Ha valaki elhív, minden további nélkül bemegyek a városba, és elmegyünk együtt egy-egy ilyen helyre, mert határozottan érdekel.

Gyerekkoromban a VIII. kerületben, a Práter utcában laktunk. Négyemeletes, úgynevezett papi bérház volt, régi típusú, hosszú függőfolyosókkal, ahol gyerekkorom hancúrozásait bonyolítottuk. A harmadik emeleten laktunk, tágas, háromszobás lakásban. Sokszor ücsörögtem apám szobájában, ha otthon írt és dolgozott, akkor sem zavarta, hogy a fiacskája ott téblábol, indiánt játszik vagy olvas.

Gyenes Judith 1949-ben
Fráter Ágota 1941-ben Mátraházán
Hervé Jutka otthonában
A brátkai ház
Nagy Bálint és Petri György
Ivánfi Jenő
Gyenes Judith a Tátrában 1954-ben
A bontásra váró faház
A sajógalgóci ispánsági ház romos állapotban

Augusztusban az egész család elment nyaralni az Alpokba, Morzine-ba, egy chalet-ba [hegyi faház]. Átjött Amerikából anyám másik testvére, Zoltán, aztán a párizsi nagybátyám, Pali a feleségével és a két fiúkkal, és Ernő, anyám legkisebb öccse. Pali kisebbik fia, François, az unokatestvérem most már szinte az egyetlen élő rokonom. Morzine specialitása a sajt. Én akkor ismertem meg a sajtokat. Ettem ott egy nagyon finom sajtot, Reblochon-nak hívják. Kerek, tortaszerű, és héja van körben.

Nacsády András és az autója

Akkoriban nekem, a vidékről jött fiúnak, aki most fedezte föl egyáltalán a művészettörténetet, a modernitást, a világ tele volt humán izgalmakkal. Sokat jártam a Zeneakadémiára. Ha szegény voltam, nem volt jegyem, a zeneakadémisták második emeleti részére ültem be. Vagy a szünetben be lehetett menni a koncert második részére. Abban az időszakban voltak például az első Richter-koncertek, játszott Menuhin.

Gyerekek játék közben otthon
Batár Attila első lakása Los Angelesben, 1970
Palatinus hullámmedence

Budapest a kultúrát illetően teljesen zsebre vágja Zürichet. Nem lehet egy napon említeni a kettőt, annyival többet nyújt Budapest. De tizenkilenc éves koromig én ebből keveset kaptam, mert pénzünk se volt, meg nem is volt még meg az a horizontom, hogy annyira érdekelt volna. Bár például a Zeneakadémiára rendszeresen eljártam az ingyenes főpróbákra, azokat nagyon élveztem, és színházba is eljártam időnként.

Családi kirándulás a Gyilkos-tónál
Molnár (Hervé) Jutka jelmezben

Az életünk gyökeresen megváltozott. Papám bízott a koalícióban, de aztán rájött, hogy minden csak rosszabb lehet. Végigélte, hogy Zsuzsanna megszerezte ugyan a tanítónői diplomát, viszont nem vették fel a gyógyszerészetire, Marit se vették fel az orvosira. De az én családom nem olyan volt, hogy emiatt fásultságba zuhanjon. A Ferenciek terére jártunk misére, és a mise után időnként beültünk a Kárpátiába. Ma már furcsának tűnik, de voltak ott olcsó és jó ételek is.

Anyámból áradt a boldogtalanság. Szenvedett a munkahelyén is. Szinte naponta mesélt arról, hogy mennyire komiszan viselkedett vele egyik vagy másik munkatársa. Azt hiszem, túl érzékeny is volt, nem tudott alkalmazkodni az új helyzethez. Neki óriási presztízsveszteséget és életszínvonal-csökkenést jelentett az emigráció.

Bálint György az IBUSZ-maratonon

A háború előtti budapesti életről csak emlékfoszlányaim vannak. Például hogy nyaraltunk a Balatonon vagy a Mátrában, és halványan emlékszem a szüleim barátaira is, akikkel összejártak.

Az a színvonal nem maradt meg, ahogy a háború előtt éltünk. A háború előtt volt háztartási alkalmazottunk, és még a háború után is egy darabig. Ugyanaz, aki azelőtt. Sárikónak hívták, nagyon kedves, rendes vidéki nő volt. Arra emlékszem, hogy eljött a pillanat, amikor édesapám nem tudta kifizetni őt, és adós maradt a fizetésével. Nem tudom, hogy ennek ellenére miért maradt még egy darabig nálunk. Aztán persze egy idő múlva elment, a szobáját egy társbérlő foglalta el.

Tiszaújvárosban az új lakásunk, ahol laktunk, nem házgyári volt, hanem téglaépület. Aránylag teres, háromszobás lakásunk volt, s szabadidőnkben a gyerekekkel együtt rendszeresen mentünk a Tiszára kajakozni. Ott éltük meg a csodálatos nagy kérészrajzást. De olyanra is emlékszem, hogy két hétre elmentünk a kajakkal. Sátrat vertünk, bográcsban főztünk, mindenkinek feladata volt. A legszebb időtöltésem a teniszezés mellett a kajakozás volt!

Bálint György balatonfüredi háza
Nádasdy Ferenc az ottawai házuk kertjében
Cserépkályha a Czitrom család lakásában
Ebinger Endre első önálló lakása
Kászli József a szőlőjében, Balatonmáriafürdőn 1976-ban
Bálint György népszerű videókazettájának borítója
Batár Attila 1973-ban

És a tulaj egy nagyon helyes bácsi volt, Szepeskertvári Géza, háborús hadirokkant, fél karja, fél lába volt az öregnek, és saját maga építette a lenti házat is. Ami iszonyú érdekes volt, hogy a testi aszimmetria miatt a lakást totál szimmetrikusra tervezte. De mindent, az értelmetlenségig! Tehát az egy szobába két ajtón lehetett bemenni, a szobából a verandára két ajtón lehetett kimenni, a kapcsoló, a konnektor, minden, minden totál szimmetrikus volt. Ő lakott a lenti házban.

És náluk hallgattam először mikrobarázdás lemezt. Klasszikus zenét. Beethovent és operákat. Abban az időben elég gyakori volt, hogy Operába mentünk. Volt operabérletünk. Abba belenőttem, hogy Verdit és Puccinit és más operákat eredetiben hallgattam. És ugyanakkor földalattival jártam a Műjégre korcsolyázni.

Mindjárt ismerkedtem a várossal, jártam szórakozni, evés-ivás, jól kerestem, de voltak problémák ott is. Munkásszállón laktunk a déli városban, az valamikor a háború alatt hadifogolytábor volt, élire rakott téglák, az volt a padló, alatta a föld, a víz fölszivárog, tiszta penész volt minden, millió patkány. Jellemző, hogy én írtam a naplómat folyamatosan, akárhol voltam, én írtam a naplómat tovább, újra ezt a naplót, újra írtam le.

Németi Irén Moszkvában
Családi csoportkép

A román iskolában mindig kötelező volt az egyenruha. Ez nem is volt rossz dolog, mert akkortájt a szociális különbségek a ruházatban kiáltóan nyilvánvalók voltak. Az elemi iskolában köpenyt kellett viselni, a gimnáziumban egyenruhát, és ezek ezt legalább elfedték. Eszembe jutott egy anekdota, amely számomra valahol fontos. Elemista koromban volt egy barátom, aki szegény környezetből jött. Nagyon jóban voltunk. Egyszer meghívott magukhoz.

 Rodolf Hervé a kilencvenes évek végén
Bálint György és felesége, Edit balatonfüredi házukban
Németi Irén
Petri és Maya
Piknik

Az újkígyósi borbélyok házakhoz jártak. Egy idő után apám bérelt egy kicsi helyiséget, amelyben volt két szék, két tükör, néhány szerszám, minthogy pedig vízvezeték nem létezett, volt egy falra szerelhető víztartály, aminek csapja volt, és ha kinyitották, folyt belőle a víz. Apám uras megjelenésű volt, lakkcipőt hordott, és hozzá kamáslit. Volt egy csíkos nadrágja, hozzá egy sötét zakó.

Fürdőzők

Kazincbarcikán lakott a család, de 1976-ban vettünk egy portát Sajógalgócon. Teljesen lepusztult volt, romos, tíz évig magában állt, beomlott a teteje. Nem renováltuk, hanem a családommal és a barátaimmal restauráltuk. Az ispáné, majd a falu bírájáé volt hajdanán ez a ház. Egyetlen helyiségben vot párnafára fektetett fenyőpadló, a többi mind földes helyiség volt. Évente agyaggal kitapasztották a földes szobákat, utána bált rendeztek, és a fiatalok jó keményre letáncolták azokat.

Molnár (Hervé) Jutka babával

Anyámról az maradt meg leginkább, hogy nagyon jó szervező, beosztó volt. Ez már inkább a háború utáni világban volt lényeges. Hogy hol lehet vajat kapni, hol lehet húst kapni, hol lehet ezt, hol lehet azt. Mikor kell időben odamenni, hogy ne legyen üres az üzlet? Még a 45–46-os években is, ha kapott egy receptet, hogy hogyan lehet sárgarépával, melasszal mézeskalácsos süteményt készíteni, ő megcsinálta.