Jelenlegi hely
|
Nagyapám borbély volt, nagyanyám egy építőmester lánya, hét gyereket neveltek, szegények voltak. Nagyanyám szigorúan tartotta a gyerekeit, és mindnyájukat iskoláztatta. A szüleim és a nagyszüleim is buzgón vallásosak voltak. Az ebéd náluk szent volt. Akkor nem örültem, hogy az ebéd ideje alatt nem szólhatott a rádió, utólag viszont rájöttem, hogy milyen nagy ereje volt ezeknek a családi együttléteknek. Mindig nagy ünnepnek számított, amikor összegyűltek a gyerekek és az unokák. |
 |
Anyám Leimdorfer Edit. Anyai nagyanyámnak két helyen volt háza: télen Élesden laktak, és nyáron Brátkán. Én a karácsonyi, húsvéti szüneteket mindig Élesdben töltöttem a nagyanyámnál és az ő fivérénél – aki az anyám nagybátyja volt, dr. Földes Mihály ügyvéd –, aki anyámat mint apa nevelte föl. Anyám szülei elváltak, a nagyanyámat otthagyta a férje négy gyerekkel. És a nagybátyám, aki agglegény volt, összeköltözött a nagyanyámmal, aki egyedül maradt a gyerekekkel. |
 |
 |
 |
 |
Édesanyám, Havass Márta, pesti cipszer–szász–sváb keverék család gyermeke volt, 1893-ban született. Anyai nagyapám a Magyar Állami Vas- és Gépgyárnál volt vezető tisztviselő, magas fizetéssel. Édesanyámat szeretetteljes családi miliőben nevelték. Több idősebb testvére született, de kicsi korukban mindannyian meghaltak, így annál jobban vigyáztak Mártikára, az édesanyámra. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Az ő családjuk sorsa szomorú, mondhatjuk, tragikus volt. Amikor az uram talán hatéves volt, rokoni látogatást tettek Zoli keresztapjáéknál, aki katonatiszt volt. Hazamenet egy katonai kocsi kivitte őket a vonathoz. A lovak megvadultak, a kocsi befordult az árokba, és olyan szerencsétlen módon estek, hogy az anyósomnak az egyik karját le kellett vágni. Fél karral élt. Szegény, hamar meghalt. |
 |
 |
A gyerekek már Budapesten születtek, tehát az édesanyám és két testvére, egy húga és egy öccse. Az öccse ügyvéd lett, a húga tisztviselő. Az édesanyám úgynevezett csodagyerek volt a zongoratudását illetően. A két nagybácsi, dr. Müller Vilmos, és dr. Molnár Jenő igen hamar felismerte, hogy az én anyám kimagasló tehetség, és Teichmüller keze alá adták. Ő az 1900-as évek elején az egyik legnevesebb zongoratanár volt itt Pesten a Zeneakadémián. |
 |
Közben a Földtani Intézet élére báró Nopcsa Ferenc, az igen kiváló paleontológus került. Tudta, hogy Lambrecht Kálmánt passzra vágták, és mivel állami kinevezést nem kaphatott, 1926-ban az igazgatói alap terhére alkalmazta mint könyvtárost. Apám visszatérhetett az ő drága ősmadár-csontjaihoz, tudományos téren egyenesbe jutott. Gyerekkoromban sokat jártam én is vele, iskolai szünetekben gyakran bekísértem a Földtani Intézetbe. |
 |
 |
Édesapám 1923. december 22-én született Alma Atában, Kazahsztánban. Ahogy már meséltem Nyíregyházán nőtt fel. Középiskolát végzett, és 1954-ben letette a villanyszerelői vizsgát. Azt tudom, hogy édesapám a Tejipari Vállalatnál is dolgozott mint karbantartó villanyszerelő. Bartha Máriát vette el 1944 februárjában, aki az én édesanyám. Ők unokatestvérek voltak anyai ágon. Az édesanyám szülei Kálmánházán laktak. |
Pfeff Sebestyénnek hívták az apai nagyapámat és Engelhardt Annának a nagyanyámat. Egy Zarándhódos nevű, most Erdélyhez tartozó községből vándoroltak át a XX. század elején egy Almáskamarás nevű, most Békés megyéhez tartozó sváb faluba. Két hold földjük volt, szegényparasztok voltak, nagyapám ezért községi csősz lett. Ősz hajú, huszárbajuszú ember volt, tökéletes magyarsággal beszélt. Korán meghalt, öt-hat éves koromban láttam utoljára. Nagyanyám rosszul beszélt magyarul. |
 |
Az apai nagyapám mezőgazdasággal foglalkozott meg gépész volt, cséplőgépe is volt. Vállalkozó volt. Volt valami tíz-tizenkét holdjuk ottan Gyulán. Kis szőlő meg ez, az, amaz, de annyira nem tudok róla beszélni, mert én tizennyolc évesen kerültem ki Szibériába. Ő azalatt, ’59-ben, azt hiszem, meghalt. Elvettek tőlük mindent ’58-ban, mind a két nagyapámtól, és mind a második évben meg is halt. Az édesanyám apját nem ismertem, a nevelőanyámnak a szüleit, azokat jobban ismertem. |
 |
A nagymamámat nem ismertem, meghalt a születésem előtt. És a szó szoros értelmében semmit sem tudok róla. Sajnos gyerekkoromban, sőt még felnőttként is elmulasztottam, hogy a felmenőkről valamit is kérdezzek apámtól. Az apai családomról tulajdonképpen onnan tudom, amit tudok, hogy a hetvenes évek végén egy munka kapcsán jártam Bukarestben, és megkerestem a nagynénémet, aki akkor nagyon idős volt, de teljesen friss és hallatlanul kedves, értelmes. Őt kérdezgettem. |
 |
 |
Apai nagyapám uradalomban szolgált, de korán elhunyt, nem sok emlékem maradt róla. A nagymamáról még kevesebb, mert a halálakor még egészen kicsi voltam. A háború után Békéscsabára kerültek, apám ott ismerkedett meg édesanyámmal, Patay Ilonával. |
Anyám polgári iskolát végzett Gyöngyösön, apám meg Pozsonyban a német gimnáziumba járt. Az akkor szokás volt, ott lehetett igazán nyelvet tanulni. Pozsony mély nyomokat hagyott benne, nagy hatással volt későbbi gondolkodásmódjára is. Apám volt a legidősebb gyerek, és ő kapta a birtokot. Az utána következő fiúgyermeket Jenőnek hívták és kultúrmérnök lett, de sohase folytatta ezt a mesterségét. A pesti Műegyetemet végezte el. |
 |
Édesapám asztalosmester volt. Ez a szakma a családban évtizedekre visszavezethető. Nagyapám is asztalos volt, a dédnagyapám pedig ács. Eredetileg Mezőtúrról származunk. Sikerült ötödíziglen kiderítenem a családfát, mindenki mezőtúri. Ezt megelőzően talján őseim Észak-Olaszországból jöttek ide. Ha az ember fellapozza a telefonkönyvet, Velence környékén annyi Darint talál, mint sehol másutt. Anyai nagyapám falusi csendőr volt, őrsparancsnok, járta az országot, mikor hova helyezték. |
Édesapám, dr. Vigh Gyula, ügyvéd volt, önálló volt, és jól keresett. Ilyen apróságokat jegyeztem meg a családi beszélgetésekből, hogy „mi inkább döntöttünk amellett, hogy öt gyerekünk legyen, és autónk ne legyen”. Az ismerősök körében sokaknak, például az alattunk lakóknak is volt már autója abban az időben. De apám nagyon gyerekszerető ember volt, és így lettünk ilyen sokan. Öten vagyunk testvérek még mindig – apámék is öten voltak…. |
 |
|
Amint látszik, a Fogarassyak igen rendes, polgári egyének, semmi „kalandor-elem” nincs bennük, katolikus beállítottságú középosztálybeliek. Anyám családja viszont maga a különcség, a „fantázia”. Ennek a családnak a históriája nagy vonalakban két fő ágról jön. Az egyik egy felvidéki tót faluból származik, szegény családból. Dédapám, Makara György mint árva gyerek innen kerül Pápára – a falu egy tűzvészben leégett, a szülei meghaltak. |
Maléter Rudolfnak három gyermeke született: István, László és Eszter. Maléter István lett Maléter Pál édesapja, Maléter Eszter pedig a nagymamám. Gyenes József, az apai nagyapám ügyvédbojtárként Pécsre került Maléter Rudolf ügyvédi irodájába, és beleszeretett a lányába, Eszterbe. Ebből a házasságból is három gyerek született: Gyenes István, az édesapám, Gyenes András és Gyenes Judit. |
 |
Apám, Kovách Kálmán 1887-ben született. Ahogy édesapa jókedvéből néha mesélte, több egyházi iskolán bukdácsolt át – nem így szó szerint, de az is lehet, hogy tényleg megbukott –, míg végre leérettségizett. Az édesanyja mindig katolikus iskolába küldte, ahol az édesapámnak voltak kérdései. Például olyan kérdéssel fordult a paptanárhoz, hogy mi az, hogy Szűz Mária? Hát akkor hogy lett anya? Hogyan szült? Emiatt eltanácsolták. Utána bekerült bentlakónak a premontreiekhez, ahol dolgozni kellett. |
|
Baján éltek és kereskedők voltak, ahogy a nagyszüleim és a dédszüleim is. Úgy tudom, fűszerrel, ilyesmivel kereskedtek. A dédszülők voltak eredendően kereskedők, és ők taníttatták a gyermekeiket. A nagymamám már akkor nagyon szépen zongorázott, de nem járt felsőbb iskolába. Testvérei: dr. Molnár Jenő, a Borsszem Jankó főszerkesztője, a másik testvére pedig, dr. Müller Vilmos jó nevű orvos, tüdőspecialista volt az első világháborúban. |
 |
Anyám, Algai Alíz nagyváradi születésű. Az apja felvidéki vasutas volt. Az anyai nagyapám Bécsbe ment a műegyetemre, ahol általános építész szakra iratkozott be. Aztán az apja meghalt, úgyhogy nem volt több pénz, így beállt a MÁV-hoz. Hogy hol és hogyan, nem tudom, csak azt, hogy Magyarországon. Anyám születésekor viszont már Váradvelencén volt – Nagyvárad egyik rendező pályaudvarán – állomásfőnök. Altmanról Algaira magyarosított. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A dédapám nagyon szeretett kártyázni. Úgy szól a történet, hogy a dédapám bejárt kaszinózni Nagyváradra, és egyszer kocsi, ló nélkül jött haza, vonattal. Elkártyázta. Nagy bonviván volt, szerette a szép életet, a jó életet, amellett dolgozott is, mert négy gyermeke volt, három fia és egy lánya, a nagyanyám. Az egyik fiából ügyvéd lett, a másik közjegyző volt Hódmezővásárhelyen, a harmadik szemorvos Győrben, és a nagyanyám, akinek foglalkozása nem volt (ez akkor természetes volt). |