Jelenlegi hely

Édesapám 1936 körül nősült meg újból. Lindner Ilonát, az újkígyósi Keresztény Polgári Olvasókörben működő kocsma kocsmárosának a lányát vette el. Nem az övék volt a kocsma, az apja bérlő volt, Lindner Józsefnek hívták, ő is sváb. Apám odajárt mint kocsmázó és borbély, és a második anyámat mint ott sürgölődő leányt ismerte meg. Az a gyanúm, ez a házasság se ment simán.

Édesapám asztalosmester volt. Ez a szakma a családban évtizedekre visszavezethető. Nagyapám is asztalos volt, a dédnagyapám pedig ács. Eredetileg Mezőtúrról származunk. Sikerült ötödíziglen kiderítenem a családfát, mindenki mezőtúri. Ezt megelőzően talján őseim Észak-Olaszországból jöttek ide. Ha az ember fellapozza a telefonkönyvet, Velence környékén annyi Darint talál, mint sehol másutt. Anyai nagyapám falusi csendőr volt, őrsparancsnok, járta az országot, mikor hova helyezték.

Az apai nagyapám mezőgazdasággal foglalkozott meg gépész volt, cséplőgépe is volt. Vállalkozó volt. Volt valami tíz-tizenkét holdjuk ottan Gyulán. Kis szőlő meg ez, az, amaz, de annyira nem tudok róla beszélni, mert én tizennyolc évesen kerültem ki Szibériába. Ő azalatt, ’59-ben, azt hiszem, meghalt. Elvettek tőlük mindent ’58-ban, mind a két nagyapámtól, és mind a második évben meg is halt. Az édesanyám apját nem ismertem, a nevelőanyámnak a szüleit, azokat jobban ismertem.

Tomasovszky András gyermekei, Mária, Tibor, Ilona
Faragó Vilmos édesapja és második felesége
Nádasdladányi kastély
Iváncsics Jenő, Ivánfi Jenő édesapjának reáliskolai bizonyítványa
Eperjes, Maléter-ház
Családi találkozó Lékán
Nádasdy címer a család lékai kriptájában
A kunszentmiklósi Gyenes-kúria 1980-ban
Nádasdy Ferenc országbíró
A Kovách család a Biharban élő rokonaival
Tomasovszky Mária nagybátyjával
Dr. Diósszilágyi Sámuel és felesége, Dybisewszky Anna, Ninuska

Édesapám, dr. Vigh Gyula, ügyvéd volt, önálló volt, és jól keresett. Ilyen apróságokat jegyeztem meg a családi beszélgetésekből, hogy „mi inkább döntöttünk amellett, hogy öt gyerekünk legyen, és autónk ne legyen”. Az ismerősök körében sokaknak, például az alattunk lakóknak is volt már autója abban az időben. De apám nagyon gyerekszerető ember volt, és így lettünk ilyen sokan. Öten vagyunk testvérek még mindig – apámék is öten voltak…. 

Ahogy mondani szokták, jó középpolgári családban születtem. A nagyapám fűrésztelep-tulajdonos volt Szolnokon. A Tiszán tutajozták le a fát, és Szolnokon volt egy iparközpont. Az első világháborúban tönkrement, mert – mint nagy hazafi – hadikölcsönt vett fel. Így aztán a háború végén fölköltöztek Pestre, és a Kisfaludy közben laktak. Apámék öten voltak, a negyedik és az ötödik fiú, apám a legfiatalabb.

Ami a famíliámat illeti, próbáltuk kinyomozni a szlovák gyökereket. A Molnár egyértelműen magyar név, az a gyanúm, asszimiláció történt. Békéscsabán rengeteg szláv név van ma is, amelyek arra a helységre utalnak, ahonnan az ős származott. A Molnár név nem illik ebbe, a Patay se szlovák jellegű. Az édesanyám nagyanyja Hano, ez szlovák név, itt tehát keveredésről van szó, mégpedig olyan jellegűről, hogy a szlovák többség asszimilálta a környékbeli magyarokat.

Hegedűs Éva és Hegedűs Györgyi
Amatőr film Vígh Szabolcs és testvéreinek gyermekkoráról
A Vörös gyerekek 1957-ben

1933-ban, amikor apám ősmadártan-kézikönyve megjelent, a hivatalos körökben egy kicsit megmozdult a lelkiismeret. Hóman Bálint kultuszminiszter, aki ifjúkorából ismerte apámat, becsülte őt, kicsit a hóna alá nyúlt, és megindította a reaktiválási eljárást. A Földtani Intézetbe ugyan nem helyezték vissza, de 1935-ben a Trianon után Pozsonyból Pécsre helyezett Erzsébet Tudományegyetem bölcsészkarán lett magántanár, ősföldrajzot és paleontológiát oktatott.

Gyenes Judith, Mária, Zsuzsanna
Huszár Péter, Nacsády András dédnagyapja
Tomasovszky Mária testvéreivel és nagyszüleivel
Móra Ferenc dedikációja Diósszilágyi Sámuelnak
Igric Rozália, Nacsády András dédnagyanyja
Védőnők tablóképe, Eiben Anna az első sorban balról az első
Huszár Katalin, Engi Imre és középen Engi Lenke

A házukat úgy is hívták, hogy Hotel Diósszilágyi, mert a többség, aki bármilyen kultúr-eseménnyel kapcsolatban Makóra ment, nem a Korona Szállóban lakott, hanem a nagyapámnál. (Diósszilágyi – egybeírva, ő kreálta a nevet a Diós és a Szilágyi családnevekből, vagy még valószínűbb, hogy egy generációval előbb az ő szülei.) Nagyon jómódú parasztok voltak a dédszülők – ez a múlt század elején volt –, és nagyon fontosnak tartották, hogy kitaníttassák a gyerekeiket.

Tomasovszky Andrásné a tanyán

Maléter Rudolfnak három gyermeke született: István, László és Eszter. Maléter István lett Maléter Pál édesapja, Maléter Eszter pedig a nagymamám. Gyenes József, az apai nagyapám ügyvédbojtárként Pécsre került Maléter Rudolf ügyvédi irodájába, és beleszeretett a lányába, Eszterbe. Ebből a házasságból is három gyerek született: Gyenes István, az édesapám, Gyenes András és Gyenes Judit.

A Nádasdy kripta Lékán

Én 49 májusában születtem. Május 24-én. Anyám nagyon konceptuálisan osztotta a neveket. A nővérem Krisztina, Dobó Krisztina után. Én Balassi Bálint után lettem Bálint. Az öcsémnél már nem működött a dolog, ő András lett. De sose voltam Bálint, merthogy amikor hazavittek a kórházból, a nővérem – aki tizenhárom hónappal idősebb nálam, és alig tudott beszélni –, amikor először Makóra átvittek és leraktak az ágyra, azt mondta, hogy itt a kis Bábi.

Édesapám apjának, Tomasovszky Mihálynak nyolcvan hold földje volt 1945 előtt, és ott gazdálkodott. Azon kívül 1945. november 6-án megválasztották Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nemzetgyűlési képviselőnek. Főispán is volt, de lemondott 1947-ben, mert jelölték Szabolcs vármegyében Független Kisgazdapárti képviselőnek. Négy polgárit és földműves iskolát végzett, több nyelven beszélt, nagyon művelt ember volt, más tisztsége is volt. Nagymamám, Cseh Mária az otthoni háztartással foglalkozott.

Dr. Diósszilágyi Sámuel, Nagy Bálint nagyapja
Vörös Zoltánné, Zoli fiával és Zsuzsanna lányával Balatonmáriafürdőn - jobbra a borospince, amiben 3 évig laktak

Amint látszik, a Fogarassyak igen rendes, polgári egyének, semmi „kalandor-elem” nincs bennük, katolikus beállítottságú középosztálybeliek. Anyám családja viszont maga a különcség, a „fantázia”. Ennek a családnak a históriája nagy vonalakban két fő ágról jön. Az egyik egy felvidéki tót faluból származik, szegény családból. Dédapám, Makara György mint árva gyerek innen kerül Pápára – a falu egy tűzvészben leégett, a szülei meghaltak.

Pfeff Sebestyénnek hívták az apai nagyapámat és Engelhardt Annának a nagyanyámat. Egy Zarándhódos nevű, most Erdélyhez tartozó községből vándoroltak át a XX. század elején egy Almáskamarás nevű, most Békés megyéhez tartozó sváb faluba. Két hold földjük volt, szegényparasztok voltak, nagyapám ezért községi csősz lett. Ősz hajú, huszárbajuszú ember volt, tökéletes magyarsággal beszélt. Korán meghalt, öt-hat éves koromban láttam utoljára. Nagyanyám rosszul beszélt magyarul.

Tomasovszky Andrásné

1932 szeptemberében születtem Vadépusztán, Somogy megyében. Édesapám a mai Romániából származik. Gazdasági akadémiára járt, és az első világháború végén, amikor Temesvár környékét Romániához csatolták, Magyarországon maradt, majd a piaristáknál lett gazdatiszt. Édesanyám egyszerű vízimolnár leánya volt. Tízen voltak testvérek, és közülük egyedül édesanyám végzett négy polgári iskolát, a többi testvére csak elemi iskolába járt.

Anyám bátyja, az én nagybátyám, Algai József ügyvéd volt Pesten. A szülei, tehát az én anyai nagyszüleim öregkorukra nála laktak, pontosabban egy emeleten vele, de külön lakásban. Nagyanyám, Veiss Róza uralkodó természet volt. Szemmel láthatóan ő parancsolt a háznál. A nagybátyámnak – húsz éven keresztül – volt egy barátnője, akit egészen 44-ig, amikor a világ fenekestül fel nem fordult, nem vett el.

Anyám egyedüli gyerek volt. Az édesapja hadbíró volt. Anyám 12-ben, Temesváron született. Az első világháború után nagyapám nyugdíjba ment a katonaságtól, följöttek Pestre, és egy érem-, jelvény- és kitüntetés-üzletet kezdtek. Morzsányi cégnek hívták. A Klotild-palotában volt, a Belvárosi templom mögött, a Váci utca elején. Sok emlékem fűződik ehhez az üzlethez. A nagyapám nem volt kézműves, de nagyon szívesen foglalkozott ezzel. Megmaradtak tőle díszes bőrkötések meg díszes faragványok is.

Hárman voltunk testvérek. A háború előtt a veszprémi Piarista Gimnáziumba kerültünk mindhárman, mert ott, mint rendi alkalmazott gyerekei, tandíjmentességet élveztünk. A háború után a legtöbb piarista gimnáziumot megszüntették, így már nem volt értelme hetven–nyolcvan kilométer távolságra iskolába menni, ezért mindhárman a dombóvári gimnáziumban folytattuk, és ott is érettségiztünk.

Baján éltek és kereskedők voltak, ahogy a nagyszüleim és a dédszüleim is. Úgy tudom, fűszerrel, ilyesmivel kereskedtek. A dédszülők voltak eredendően kereskedők, és ők taníttatták a gyermekeiket. A nagymamám már akkor nagyon szépen zongorázott, de nem járt felsőbb iskolába. Testvérei: dr. Molnár Jenő, a Borsszem Jankó főszerkesztője, a másik testvére pedig, dr. Müller Vilmos jó nevű orvos, tüdőspecialista volt az első világháborúban.

Dr. Diósszilágyi Sámuel az első világháborúban

Apám, Kovách Kálmán 1887-ben született. Ahogy édesapa jókedvéből néha mesélte, több egyházi iskolán bukdácsolt át – nem így szó szerint, de az is lehet, hogy tényleg megbukott –, míg végre leérettségizett. Az édesanyja mindig katolikus iskolába küldte, ahol az édesapámnak voltak kérdései. Például olyan kérdéssel fordult a paptanárhoz, hogy mi az, hogy Szűz Mária? Hát akkor hogy lett anya? Hogyan szült? Emiatt eltanácsolták. Utána bekerült bentlakónak a premontreiekhez, ahol dolgozni kellett.

A közösségi gondolkodás a dédapámra is jellemző volt, hiszen amikor a XIX. század második felében hozzáfogott a nádasdladányi kastély felépítéséhez, ami aztán az én otthonom is lett, akkor nemcsak az vezette, hogy a családnak jó legyen, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetre is gondolt. Ez a kastély angol romantikus, úgynevezett Tudor stílusban épült.

Bálint György nagyapjával, Braun Ignáccal, és édesapjával, Braun Izidórral
Tomasovszky Mihály, Tomasovszky Mária nagyapja