Jelenlegi hely

Védőnők tablóképe, Eiben Anna az első sorban balról az első

Apai nagyanyám, Klempay Mari az egyetlen, aki igazi magyarnak számított a családban. Nagyon kedves egyéniség volt. A nagyapám, ahogy hallottam a hírét, eléggé mogorva, zord férfi lehetett, semmi kedélyesség és melegszívűség nem szorult belé, a nagyanyámba annál inkább. Azért vállalt állást, hogy a fiának, amikor Pesten egyetemi hallgató lett, külön zsebpénzt küldhessen.

Tomasovszky Mária testvéreivel és nagyszüleivel
Tomasovszky Andrásné Bartha Mária
Huszár Katalin, Engi Imre és középen Engi Lenke

Én 49 májusában születtem. Május 24-én. Anyám nagyon konceptuálisan osztotta a neveket. A nővérem Krisztina, Dobó Krisztina után. Én Balassi Bálint után lettem Bálint. Az öcsémnél már nem működött a dolog, ő András lett. De sose voltam Bálint, merthogy amikor hazavittek a kórházból, a nővérem – aki tizenhárom hónappal idősebb nálam, és alig tudott beszélni –, amikor először Makóra átvittek és leraktak az ágyra, azt mondta, hogy itt a kis Bábi.

Tomasovszky Mária nagyszülei, Bartha Jánosné és Bartha János
Molnár Mihály anyja, Patay Judit 1924-ben
Domokos Pál Péter édesanyja

Az apai nagyszülők is makóiak, de ők lényegesen szerényebb körülmények között élő emberek voltak, bár így is bekerültek a kulákba, éppen alsó határon, tán huszonöt hold földdel. A nagypapámat, Nagy Istvánt – mind Nagy Istvánok voltak –, nem ismertem. A nagyanyámat jól ismertem, sokáig együtt laktunk. Nagyon hosszú életű volt, kilencvenhét éves volt, amikor meghalt, abban az évben, amikor hazajöttem Amerikából. Gyönyörű halála volt: anyám bevitte neki a levest, azt még megette.

A Kuklay testvérek: Antal, Mariann, Zoltán, Márta
Huszár Péter, Nacsády András dédnagyapja
id. Nádasdy Ferenc a gyermekeivel
Nádasdladányi kastély

A házukat úgy is hívták, hogy Hotel Diósszilágyi, mert a többség, aki bármilyen kultúr-eseménnyel kapcsolatban Makóra ment, nem a Korona Szállóban lakott, hanem a nagyapámnál. (Diósszilágyi – egybeírva, ő kreálta a nevet a Diós és a Szilágyi családnevekből, vagy még valószínűbb, hogy egy generációval előbb az ő szülei.) Nagyon jómódú parasztok voltak a dédszülők – ez a múlt század elején volt –, és nagyon fontosnak tartották, hogy kitaníttassák a gyerekeiket.

Pfeff (Faragó) Vilmos egyetemi hallgató családjával Újkígyóson

Édesapám apjának, Tomasovszky Mihálynak nyolcvan hold földje volt 1945 előtt, és ott gazdálkodott. Azon kívül 1945. november 6-án megválasztották Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nemzetgyűlési képviselőnek. Főispán is volt, de lemondott 1947-ben, mert jelölték Szabolcs vármegyében Független Kisgazdapárti képviselőnek. Négy polgárit és földműves iskolát végzett, több nyelven beszélt, nagyon művelt ember volt, más tisztsége is volt. Nagymamám, Cseh Mária az otthoni háztartással foglalkozott.

Az apai nagyapám mezőgazdasággal foglalkozott meg gépész volt, cséplőgépe is volt. Vállalkozó volt. Volt valami tíz-tizenkét holdjuk ottan Gyulán. Kis szőlő meg ez, az, amaz, de annyira nem tudok róla beszélni, mert én tizennyolc évesen kerültem ki Szibériába. Ő azalatt, ’59-ben, azt hiszem, meghalt. Elvettek tőlük mindent ’58-ban, mind a két nagyapámtól, és mind a második évben meg is halt. Az édesanyám apját nem ismertem, a nevelőanyámnak a szüleit, azokat jobban ismertem.

Dr. Diósszilágyi Sámuel az első világháborúban

1933-ban, amikor apám ősmadártan-kézikönyve megjelent, a hivatalos körökben egy kicsit megmozdult a lelkiismeret. Hóman Bálint kultuszminiszter, aki ifjúkorából ismerte apámat, becsülte őt, kicsit a hóna alá nyúlt, és megindította a reaktiválási eljárást. A Földtani Intézetbe ugyan nem helyezték vissza, de 1935-ben a Trianon után Pozsonyból Pécsre helyezett Erzsébet Tudományegyetem bölcsészkarán lett magántanár, ősföldrajzot és paleontológiát oktatott.

Ekkortájt ismerkedett meg apámmal, és férjhez ment 1920-ben. 1921-ben megszületett a nővérem. Úgy ismerkedtek meg, hogy anyám zongoraoktatást vállalt, hogy megéljen, és igen keresett, helyes, fiatal nő volt, nagyon jól tanított. Az egyik ilyen alkalommal, ahol tanított, megjelent édesapám. A nővérét tanította anyám, aki már férjnél volt. Édesapám Hegedűs Simon, tokaji, tanítócsaládból származott, szülei népiskolai tanítók voltak.

A Vörös család 1967-ben

Az ő családjuk sorsa szomorú, mondhatjuk, tragikus volt. Amikor az uram talán hatéves volt, rokoni látogatást tettek Zoli keresztapjáéknál, aki katonatiszt volt. Hazamenet egy katonai kocsi kivitte őket a vonathoz. A lovak megvadultak, a kocsi befordult az árokba, és olyan szerencsétlen módon estek, hogy az anyósomnak az egyik karját le kellett vágni. Fél karral élt. Szegény, hamar meghalt.

Édesapám, Czeglédy József 1909. június 3-án született Hajdúböszörményben, de a család tarcali. A papám édesapja Czeglédy János, vele születésemtől fogva együtt laktunk Pesterzsébeten, nagyon kedveltem őt. Nagypapám a mosonmagyaróvári mezőgazdasági iskolában tanult, a szőlőműveléshez igen jól értett. Czeglédy János megnősült, de negyvenévesen özvegyen maradt két kislánnyal, és akkor összekommendálták egy fiatal lánnyal, Váradi Ilonával.

Nádasdy vár Lékán
Kovách Mária és Erzsébet
Hegedűs Györgyi családja
Pfeff (Faragó) Vilmos és öccse, György apai nagymamájukkal
A Hegedűs család
Franciscus Saverius Munkl, Ivánfi Jenő dédapja

Hárman voltunk testvérek. A háború előtt a veszprémi Piarista Gimnáziumba kerültünk mindhárman, mert ott, mint rendi alkalmazott gyerekei, tandíjmentességet élveztünk. A háború után a legtöbb piarista gimnáziumot megszüntették, így már nem volt értelme hetven–nyolcvan kilométer távolságra iskolába menni, ezért mindhárman a dombóvári gimnáziumban folytattuk, és ott is érettségiztünk.

A makói közkórház, 1906
Tomasovszky Mária nagybátyjával
Faragó Vilmos szülei
Braun Izidor, Bálint György édesapja
Molnár Mihály szüleivel, id. Molnár Mihállyal, Patay Ilonával és húgával, Molnár Katalinnal 1928-ban Békéscsabán, Ábrahám Béla fotóműtermében.
Gyenes Istvánné 1960 nyarán
Családi találkozó, csoportkép a romos nádasdladányi kastély lépcsőjén
Verebély Tibor, Andorka Rudolf nagyapja

Anyám egyedüli gyerek volt. Az édesapja hadbíró volt. Anyám 12-ben, Temesváron született. Az első világháború után nagyapám nyugdíjba ment a katonaságtól, följöttek Pestre, és egy érem-, jelvény- és kitüntetés-üzletet kezdtek. Morzsányi cégnek hívták. A Klotild-palotában volt, a Belvárosi templom mögött, a Váci utca elején. Sok emlékem fűződik ehhez az üzlethez. A nagyapám nem volt kézműves, de nagyon szívesen foglalkozott ezzel. Megmaradtak tőle díszes bőrkötések meg díszes faragványok is.

Az anyám Verebély lány volt. Édesapja, Verebély Tibor sebészprofesszor egy ideig a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora is volt, 1941-ben halt meg. A Verebélyek elszegényedett nemesek, akik szintén nagyon korán értelmiségiekké váltak, Tibor nagyapám nagyapja is orvos volt már. Ez a család katolikus kisnemesi család, mégis értelmiségi hagyomány élt benne. A tekintély tudós nagyapám volt: a Verebélyek mind a tudást értékelték. Vagyonosabbak voltak, mint az Andorka család.

Apám, Kovách Kálmán 1887-ben született. Ahogy édesapa jókedvéből néha mesélte, több egyházi iskolán bukdácsolt át – nem így szó szerint, de az is lehet, hogy tényleg megbukott –, míg végre leérettségizett. Az édesanyja mindig katolikus iskolába küldte, ahol az édesapámnak voltak kérdései. Például olyan kérdéssel fordult a paptanárhoz, hogy mi az, hogy Szűz Mária? Hát akkor hogy lett anya? Hogyan szült? Emiatt eltanácsolták. Utána bekerült bentlakónak a premontreiekhez, ahol dolgozni kellett.

Apám nem csatlakozott egyik ellenzéki párthoz sem, de jóban volt minden náciellenes és többé-kevésbé polgári demokratikus csoporttal. A kisgazda vezetők is jártak a lakásunkon, Tildy Zoltánra és Varga Bélára emlékszem. Apám politikai szimpátiája fokozatosan tolódott bal felé, egyre inkább a szociáldemokraták felé hajlott. Ez volt 1950-es letartóztatásának közvetlen oka is.

A dédapám nagyon szeretett kártyázni. Úgy szól a történet, hogy a dédapám bejárt kaszinózni Nagyváradra, és egyszer kocsi, ló nélkül jött haza, vonattal. Elkártyázta. Nagy bonviván volt, szerette a szép életet, a jó életet, amellett dolgozott is, mert négy gyermeke volt, három fia és egy lánya, a nagyanyám. Az egyik fiából ügyvéd lett, a másik közjegyző volt Hódmezővásárhelyen, a harmadik szemorvos Győrben, és a nagyanyám, akinek foglalkozása nem volt (ez akkor természetes volt).

Tomasovszky András Alma-Atában
Gúth Zoltán (jobbra) szüleivel és feleségével
Nádasdy címer a család lékai kriptájában
Igric Rozália, Nacsády András dédnagyanyja
Andorka Rudolf szülei a madridi magyar nagykövetség előtt, 1940 körül