Jelenlegi hely

Édesapám 1936 körül nősült meg újból. Lindner Ilonát, az újkígyósi Keresztény Polgári Olvasókörben működő kocsma kocsmárosának a lányát vette el. Nem az övék volt a kocsma, az apja bérlő volt, Lindner Józsefnek hívták, ő is sváb. Apám odajárt mint kocsmázó és borbély, és a második anyámat mint ott sürgölődő leányt ismerte meg. Az a gyanúm, ez a házasság se ment simán.

Huszár Katalin, Engi Imre és középen Engi Lenke

Édesapám magyarosította a nevét, amikor a Magyar Királyi Államvasutaknál dolgozott. Szakaszmérnök volt Egerben. A Kir. József- Műegyetemet mint út- és vasútépítő mérnök végezte el, így került a MÁV-hoz. Amikor a tanácsosi, főtanácsosi előléptetése szóba került a harmincas években, az állam megkövetelte a neve magyarosítását. Ellenkező esetben nem léptették volna elő. Én is Iváncsicsnak születtem tulajdonképpen, de az én nevemet is magyarosították utána. Így lettünk Ivánfi.

Anyám polgári iskolát végzett Gyöngyösön, apám meg Pozsonyban a német gimnáziumba járt. Az akkor szokás volt, ott lehetett igazán nyelvet tanulni. Pozsony mély nyomokat hagyott benne, nagy hatással volt későbbi gondolkodásmódjára is. Apám volt a legidősebb gyerek, és ő kapta a birtokot. Az utána következő fiúgyermeket Jenőnek hívták és kultúrmérnök lett, de sohase folytatta ezt a mesterségét. A pesti Műegyetemet végezte el.

Czeglédy Ilona anyja testvéreivel
A Vörös család 1967-ben
Tomasovszky Mária testvéreivel és nagyszüleivel

Apai nagyanyám, Klempay Mari az egyetlen, aki igazi magyarnak számított a családban. Nagyon kedves egyéniség volt. A nagyapám, ahogy hallottam a hírét, eléggé mogorva, zord férfi lehetett, semmi kedélyesség és melegszívűség nem szorult belé, a nagyanyámba annál inkább. Azért vállalt állást, hogy a fiának, amikor Pesten egyetemi hallgató lett, külön zsebpénzt küldhessen.

Amikor apám hazajött, itthon töltött két hetet. Még ágyban feküdt, amikor behívott magához beszélgetni. Akkor azt mondta: „Fiam, nem ilyen társadalmi, politikai rendszerért harcoltam, mint amilyen bekövetkezett.” Ő tehát 1945 júniusában már világosan látta, hogy a politika itthon nagyon rossz irányba megy. Semmilyen politikai funkciót nem vállalt, nem azért, mintha Tildy Zoltánnal, Varga Bélával, Nagy Ferenccel, Szakasits Árpáddal nem értett volna egyet.

Apám, Lambrecht Kálmán 1889-ben született. Pancsován tanult az állami gimnáziumban. Katolikus vallású volt, lelkes Mária-kongreganista, de amikor érettségi után felkerült Pestre, eltávolodott addig nagyon tisztelt egyházától. Az édesapámról nagyon kedves emlékeket őrzök, és sok minden maradt rám szellemi hagyatékából is. A pesti egyetemen szerzett természetrajz szakos tanári képesítést. Már fiatal korában kapcsolatba került Herman Ottóval.

Anyám bátyja, az én nagybátyám, Algai József ügyvéd volt Pesten. A szülei, tehát az én anyai nagyszüleim öregkorukra nála laktak, pontosabban egy emeleten vele, de külön lakásban. Nagyanyám, Veiss Róza uralkodó természet volt. Szemmel láthatóan ő parancsolt a háznál. A nagybátyámnak – húsz éven keresztül – volt egy barátnője, akit egészen 44-ig, amikor a világ fenekestül fel nem fordult, nem vett el.

Családi találkozó Lékán
Hegedűs Györgyi családja

1932 szeptemberében születtem Vadépusztán, Somogy megyében. Édesapám a mai Romániából származik. Gazdasági akadémiára járt, és az első világháború végén, amikor Temesvár környékét Romániához csatolták, Magyarországon maradt, majd a piaristáknál lett gazdatiszt. Édesanyám egyszerű vízimolnár leánya volt. Tízen voltak testvérek, és közülük egyedül édesanyám végzett négy polgári iskolát, a többi testvére csak elemi iskolába járt.

Czeglédy János

Hárman voltunk testvérek. A háború előtt a veszprémi Piarista Gimnáziumba kerültünk mindhárman, mert ott, mint rendi alkalmazott gyerekei, tandíjmentességet élveztünk. A háború után a legtöbb piarista gimnáziumot megszüntették, így már nem volt értelme hetven–nyolcvan kilométer távolságra iskolába menni, ezért mindhárman a dombóvári gimnáziumban folytattuk, és ott is érettségiztünk.

Édesapám 1923. december 22-én született Alma Atában, Kazahsztánban. Ahogy már meséltem Nyíregyházán nőtt fel. Középiskolát végzett, és 1954-ben letette a villanyszerelői vizsgát. Azt tudom, hogy édesapám a Tejipari Vállalatnál is dolgozott mint karbantartó villanyszerelő. Bartha Máriát vette el 1944 februárjában, aki az én édesanyám. Ők unokatestvérek voltak anyai ágon. Az édesanyám szülei Kálmánházán laktak.

Anyám, Makara Anna a Makara–Péterfi házaspár elsőszülöttje – később még két öccse született. Makara Lajos, a kolozsvári sebész 1916-ban szájrákban meghalt, a fiatal özvegy ottmaradt három gyerekkel. Szép házuk volt a Monostori úton. Mielőtt bejöttek a románok, eladták a házat, és a Dunántúlon egy nagyobb házat meg valami birtokot vettek meg belőle. Így kezdődött a háború utáni magyarországi életük. Azt hiszem, a birtokból éltek, ebből az öt-hatszáz holdból meg nagyanyám özvegyi nyugdíjából.

Pfeff (Faragó) Vilmos és öccse, György apai nagymamájukkal

A nagymamámat nem ismertem, meghalt a születésem előtt. És a szó szoros értelmében semmit sem tudok róla. Sajnos gyerekkoromban, sőt még felnőttként is elmulasztottam, hogy a felmenőkről valamit is kérdezzek apámtól. Az apai családomról tulajdonképpen onnan tudom, amit tudok, hogy a hetvenes évek végén egy munka kapcsán jártam Bukarestben, és megkerestem a nagynénémet, aki akkor nagyon idős volt, de teljesen friss és hallatlanul kedves, értelmes. Őt kérdezgettem.

Tomasovszky András gyermekei, Mária, Tibor, Ilona

Édesanyám szépen haladt előre, a bizonyítványából látszik, hogy kiváló eredményt ért el. 1912-től 1914-ig tanult ott, aztán kitört az első világháború. Anyám diploma után, tehát májusban még nem jött haza, eljegyezte egy Straube nevű fiatalember. Úgy volt, hogy összeházasodnak, és édesanyám ott marad Németországban. Aztán kitört a háború, és a vőlegénye jelentkezett a frontra, és rögtön meg is halt. Ez egy nagy tragédia volt anyám életében.

A Nádasdy kripta Lékán

Közben a Földtani Intézet élére báró Nopcsa Ferenc, az igen kiváló paleontológus került. Tudta, hogy Lambrecht Kálmánt passzra vágták, és mivel állami kinevezést nem kaphatott, 1926-ban az igazgatói alap terhére alkalmazta mint könyvtárost. Apám visszatérhetett az ő drága ősmadár-csontjaihoz, tudományos téren egyenesbe jutott. Gyerekkoromban sokat jártam én is vele, iskolai szünetekben gyakran bekísértem a Földtani Intézetbe.

Az ükapám Varsóban élt. Amikor kitört a varsói lázadás 1831-ben, akkor a lengyelek oldalán hadba vonult az oroszok ellen, de miután orvos volt a lazaretben, gyógyított orosz és kozák sebesülteket is. Edmund Rielnek hívták. A kozákoktól elkapta a pestist, és harminchat éves korában meghalt. Az ükapám nagyon szerette a muzsikát, szabadidejében hegedült. Egy eredeti Stradivari-hegedűje volt. Amikor meghalt, Pauliny ükanyám egyedül maradt. Charlotte-nak hívták.

Amint látszik, a Fogarassyak igen rendes, polgári egyének, semmi „kalandor-elem” nincs bennük, katolikus beállítottságú középosztálybeliek. Anyám családja viszont maga a különcség, a „fantázia”. Ennek a családnak a históriája nagy vonalakban két fő ágról jön. Az egyik egy felvidéki tót faluból származik, szegény családból. Dédapám, Makara György mint árva gyerek innen kerül Pápára – a falu egy tűzvészben leégett, a szülei meghaltak.

Tihanyi Árpád
Tomasovszky András Alma-Atában
A Nádasdy kripta Lékán
Vörös Zoltánné Zsuzsa lányával 1954-ben
A Kovách család a Biharban élő rokonaival
Tomasovszky Mária nagybátyjával

Édesanyámnak, aki 1913-ban született, nagyon keservesre sikeredett a gyerekkora. A nagyszüleim úgy jöttek össze, hogy a vándorgépész nagypapa Érsekújváron meglátta a szép molnárlányt. Összeházasodtak, letelepedtek Budapesten, és született négy gyerekük. Nagypapa akkor már a MÁV-nál dolgozott. A húszas évek elején a spanyolnátha-járványban meghalt a nagymama, fél év múlva követte őt a nagypapa. Árván maradtak a gyerekek.

A makói közkórház, 1906

Apám, Czitrom Oszkár 1881-ben született, egy – azt hiszem – nyolcgyermekes család utolsó életben maradt gyerekeként. Apai nagyapámról csupán annyit tudok, hogy a zsidó tudományokban nagyon-nagyon verzátus embernek tekintették. Egyébként rendkívül erőszakos természete volt. Mesterségére nézve mindenfélével próbálkozott, és mindenben tönkrement. Többek között volt hídvámbérlő Segesváron, aztán volt szódavíz-gyáros, ami kicsit túlzó kifejezés – a szódavízgyár alighanem egy fészer lehetett.

Apám felmenői egy erdélyi nemes família tagjai voltak Fogarason. Az 1600-as években bukkannak föl, és akkor még Constantinnak hívják őket. Talán balkáni kalmárok lehettek, akiket – Andrást és Mihályt – Apafi Mihály fejedelem kutyabőr adománylevele említ. A Fogarason élő Constantinok feltehetően azért kapták nemességet meg az előnevet, mert az igen lerongyolódott fejedelem nem tudta visszafizetni a kemény arany dénárokat, amelyeket ők kölcsönöztek neki.

Édesanyám családja Dél-Magyarország – Baja, Bácska vidékéről származott, és a családi legendárium szerint Hollandiából jöttek át az 1780-as években a reformátusüldözés elől, és itt zsidó vallást vettek föl.

A gyerekek már Budapesten születtek, tehát az édesanyám és két testvére, egy húga és egy öccse. Az öccse ügyvéd lett, a húga tisztviselő. Az édesanyám úgynevezett csodagyerek volt a zongoratudását illetően. A két nagybácsi, dr. Müller Vilmos, és dr. Molnár Jenő igen hamar felismerte, hogy az én anyám kimagasló tehetség, és Teichmüller keze alá adták. Ő az 1900-as évek elején az egyik legnevesebb zongoratanár volt itt Pesten a Zeneakadémián.

Radó Mária, Nádasdy Ferenc édesanyja
Tomasovszky Mihályné, Tomasovszky Mária nagyanyja
Dr. Diósszilágyi Sámuel, Nagy Bálint nagyapja
id. Nádasdy Ferenc a gyermekeivel

Ahogy mondani szokták, jó középpolgári családban születtem. A nagyapám fűrésztelep-tulajdonos volt Szolnokon. A Tiszán tutajozták le a fát, és Szolnokon volt egy iparközpont. Az első világháborúban tönkrement, mert – mint nagy hazafi – hadikölcsönt vett fel. Így aztán a háború végén fölköltöztek Pestre, és a Kisfaludy közben laktak. Apámék öten voltak, a negyedik és az ötödik fiú, apám a legfiatalabb.

Az apai nagyszülők is makóiak, de ők lényegesen szerényebb körülmények között élő emberek voltak, bár így is bekerültek a kulákba, éppen alsó határon, tán huszonöt hold földdel. A nagypapámat, Nagy Istvánt – mind Nagy Istvánok voltak –, nem ismertem. A nagyanyámat jól ismertem, sokáig együtt laktunk. Nagyon hosszú életű volt, kilencvenhét éves volt, amikor meghalt, abban az évben, amikor hazajöttem Amerikából. Gyönyörű halála volt: anyám bevitte neki a levest, azt még megette.

Az Andorka család bélatelepi nyaralója

A közösségi gondolkodás a dédapámra is jellemző volt, hiszen amikor a XIX. század második felében hozzáfogott a nádasdladányi kastély felépítéséhez, ami aztán az én otthonom is lett, akkor nemcsak az vezette, hogy a családnak jó legyen, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetre is gondolt. Ez a kastély angol romantikus, úgynevezett Tudor stílusban épült.

Eperjes, Maléter-ház
Tomasovszky Mihály, Tomasovszky Mária nagyapja
Az ősember, Lambrecht Kálmán munkája