Jelenlegi hely
|
Otthon bizonyos rendnek kellett lennie – viszont úgy apám, mint anyám, nagyon-nagyon melegen, kedvesen és törődően foglalkoztak velünk. Olyan apróságokra emlékszem, hogy ha meg voltunk fázva, akkor inhalálni kellett kamillával, és akkor odajött vagy egyik, vagy másik a gőz fölé, hogy a gyerekek megszokják. Együtt csinálták velünk. Azt tudom, hogy az nem volt idegen, hogy sarokba állni vagy sarokba térdelni. Szóval volt nálunk szigor. Másra nem emlékszem… Jutalmazásra nem emlékszem. |
 |
Újságot nem vett édesapám soha, híreket nagyon ritkán hallottunk. Nem emlékszem, hogy lett volna rádiója bárkinek. Politika nem volt a mi családunkban. Az apám azzal volt elfoglalva, hogy a rituálék be legyenek tartva otthon. A szomszédok sem politizáltak. Mondjuk szidták a bankokat meg az adót, de hogy ki a miniszterelnök, szerintem nem tudták. |
 |
 |
 |
 |
Apám nagyon féltett, túlzottan is. Nyápic kölyök voltam, óvott széltől, mindentől. Legnagyobb bánatomra nem engedett cserkésznek sem, pedig szerettem volna. Ugyanakkor nálunk nem volt tekintélyelvű nevelés. Nagyon szerettem apámat. Kedélyes volt a gyerekkorom. A szokásos családi ünnepnapokon – születés, névnap, húsvét, karácsony – nagyon szép és kedves ajándékokat, főleg könyveket kaptam. Már gyerekkoromban könyvmoly lettem. |
|
Nekem állandóan hallgatni kellett őt. De öröm volt azért mégis. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy untam ezeket a dolgokat hallgatni. Apám meg talán ezzel vezette le azt, hogy nem írta meg a fölhalmozott tapasztalatait. Meg nem is volt szokás akkoriban előadást tartani. Lehet, hogy valami levezetés volt neki, hogy engem kézen fogott, és kimentünk a határba, bejártuk a szőlőtáblákat meg a szántóföldi táblákat, megnéztük a spárgatelepet, meg ezt, azt, amazt. |
 |
Nálunk fontos volt, hogy kis jótetteket hajtsunk végre. Egy időben nagyobb jellegű felújítás volt a katolikus templomban, és azt is az apám finanszírozta. Ő tényleg nagyon-nagyon jótékony emberként élt, a szüleimnek érzékük volt a szegény emberek iránt, és azt hiszem, az anyagi lehetőségeikhez képest viszonylag sokat tettek a szegény emberekért. |
Próbáltak zongorára taníttatni, de három hónap után a zongoratanárnőm azt mondta, hogy „ennek a gyereknek nincsen hallása”. És apám azt mondta, „jó, ha nincs hallása, akkor ne tanuljon zenét, akkor tanuljon nyelveket”. És akkor intenzíven elkezdtem franciául tanulni. A franciatanárnőm egy svájci nő volt, aki oda jött férjhez Nagyváradra, rosszul is beszélt magyarul, úgyhogy vele csak franciául lehetett beszélni. Németül már tudtam, mert egész kicsi koromban volt egy németkisasszony. |
 |
A társadalmi lázadásom abból állt, hogy fölgyülemlett bennem egy súlyos ellenérzés a helyi társadalom nagyparaszti garnitúrája ellen, épp azért, mert lenéztek, s közben nagyon sok bunkóságot, faragatlanságot, durvaságot, béresekkel való rossz bánásmódot, a kapzsiság, a kisszerűség és egy hipokrita vallásosság sokféle módját érzékeltem. Ez elvezetett bizonyos kételyekig a falu szokásrendjével és erkölcsi törvényeivel kapcsolatban. |
Egy másik emlékem: két és fél év különbség volt a bátyám és közöttem, úgyhogy amikor ő hétéves volt, én négy és fél. Autóközlekedés gyakorlatilag nem volt, úgyhogy lementünk a főtérre, ahol a Szent Mihály-templom előtt volt egy nagy térség, Mátyás király szobra, fenyőfák, padok, ez-az. És ott télen a pocsolyák befagytak. Szigorú telek voltak abban az időben. És lehetett csicsonkázni. Ez tulajdonképpen egy hangutánzó szó. |
Nagyon-nagyon halványan emlékszem azokra az évekre, mert nagyon régen volt, és utána sok rossz emlékem volt, úgyhogy nagyon sokat elfelejtettem. De emlékszem arra, hogy édesapám ment az aratógép előtt, mert tele volt a föld madarakkal, pont akkor rakták le a tojásaikat azok a kis madárkák, és azokat zavarta, mert sajnálta volna, hogy széthasítsa a gép. |
|
Mindig jöttek-mentek a házban az emberek, mindig valahova mentek a szüleim. Rám valószínűleg elég kevés idő maradt. Ezt most már nem rovom föl nekik, hiszen én magam sem voltam mindig tökéletes apa. És volt ennek jó oldala is: elég sokat csavaroghattam. Nem igazán néztek utána, mit csinálok, merre vagyok. Ugyanakkor volt odafigyelés a nevelésemmel kapcsolatban. Állandóan kaptam könyvet, mindig olvasni kellett valamit. |
 |
 |
 |
 |
Édesanyámnak négy, apámnak hat elemije volt, a beilleszkedéssel mégsem volt problémám. Volt egy szűkebb baráti köröm, ami hasonló társadalmi helyzetű gyerekekből választódott ki, például a legjobb barátom egy útmester gyereke volt. A többiekkel viszont éppen csak köszönő viszonyban voltam. Otthonról nem sok műveltséget kaptam, de a családunkban sokat jelentett az erkölcs. Az anyám a négy elemijével tudta, hogy aki bajban van, azt nem szabad bántani. |
 |
 |
|
Apám gyönyörűen írt, rajzolt, festett. Én is. A fiam meg a gyerekeim is meg az unokám is. Nálunk mindenki festett, ez egy ilyen családi vonás. És apám gyönyörűen írt, rajzolt. |
 |
Arra emlékszem még, hogy nagyon örültem, amikor iskolába jártam, és apám motorbiciklivel eljött elém, mert elég messze volt az iskola, körülbelül három kilométert kellett gyalogolni, és ha tehette, akkor eljött elém az iskolába. Jó kislány voltam, úgy emlékszem vissza, nem volt velem semmi gond az iskolában sem, jó tanuló voltam. Meg mind a hárman jó gyerekek voltunk, úgyhogy különösebb gond nem volt velünk, nem emlékszem, hogy kikaptunk volna. |
 |
|
Horváth Imre nagyapám, édesanyám atyja, Csányban volt gyógyszerész. Sátoraljaújhelyről származott, de gyógyszerészként több helyen megfordult, Tátralomnictól Gajdobrán, Tarcalon, Horton át Csányig. Ez a nagyapám is kifogástalanul beszélt tótul, németül, magyarul. Ez a három nyelv elfogadott nyelv volt. Amikor mi gyerekek voltunk, ha édesapámék édesanyámmal vagy a nagyszüleimmel olyasmit akartak megbeszélni, ami nem tartozott a gyerekekre, akkor németül beszéltek egymással. |
Ahogy megtanultam olvasni, beleestem az olvasás mániájába, állandóan olvastam. A nagy utazók, földrajzi felfedezők voltak imádott hőseim, máig is hatnak rám. Például Scott kapitány, aki a Déli-sark felfedezéséért még a halált is vállalta. Aztán amikor később már komolyabb életrajzokat is olvastam, például tudósokról, azok iránt is nagyon fogékony lettem. |
 |
 |
 |
 |
 |
Keménytartás volt, volt verés bőven otthon is – például rossz jegyekért. Úgyhogy én csak akkor szóltam, ha összegyűjtöttem belőlük tízet, mert tízért sem lehet jobban megverni, mint egyért. Abszolút nem ambicionáltam a tanulást, soha nem érdekelt. Van egy történetem az apai nagymama házából. Tehát hároméves lehettem, és az egyik ilyen ritka ott alvás alkalmával bekakáltam az ágyba. És kérdezte a nagymama, hogy ezt miért csináltam. |
|
Az egész család polgárinak és meglehetősen liberálisnak volt mondható. Ez következett az evangélikusságukból is. Mindkét ágra azt mondhatom, hogy a szélsőjobboldalnak vagy az erősen konzervatív jobboldalnak nem volt sem képviselője, sem hatása a családban. Mind elutasították a nácizmust, a faji ideológiát, az antiszemitizmust, és mindig polgári demokratikus, nemzeti liberális álláspontra helyezkedtek. |
 |
Apám tulajdonképpen mindig nagyon érzékeny volt a most baloldalinak mondott gondolatokra. Merthogy az nem igaz, hogy az élet olyan, hogy az egyik ember kapitalista, a másik meg kizsákmányolt. Igazából keverednek a dolgok az emberekben, a vágyak is, meg a tulajdonságok is. Apám számára a tulajdon nem jelentett valami olyan hatalmat, olyan tőkés hatalmat, amihez foggal-körömmel ragaszkodni kell. |
A szüleim estélyi ruhás nagy bálokat rendeztek Mária napkor meg István napkor. Mi mindig kérdeztük a mamánkat, hogy szabad-e nézni, amíg öltözik. Akkor természetes volt, hogy beültek az autóba, és meg se álltak Bécsig, mert ott az Operában ezt vagy azt adták. Olyan nagyon sokat nem voltak velünk. A mi jó nevelésünkről főleg a velünk élő Erkel nagymama gondoskodott, aki nagyon szigorú volt, de ő jelentette a menedéket is. Magázott minket, mi is őt. |
|
Jártam tornázni, a Hitelbanknak volt egy tornaklubja a József nádor téren a bankkal szemben. Tehát jártam tornázni, úszni, síelni, evezni, anyám tanított zongorázni. Rengeteget olvastam. Az összes klasszikust befaltam, az összes Zolát, Balzacot, magyarul. Angolul és franciául nem nagyon olvastam. Tanultam, de nem volt divat abban a nyelvoktatásban, hogy ezeken a nyelveken olvassunk. Az iskolában németkisasszony volt hosszú évekig. Egy idősebb nő volt, és oda bejárt hozzánk. |
 |
Apám nagyon-nagyon közvetlen volt az emberekkel, és ha valami baj volt, beteg volt valaki, akkor elvitte a kórházba maga, vagy orvost hozott. Karácsonykor meg nagy előkészületek voltak, kinyitották a házat. Mindenki ott volt a családjával együtt, és mindenki kapott valami jó ajándékot, télikabátot, meg ködmönt meg csizmát, olyat, ami érték volt azoknak az embereknek. Mindig nagyon bensőségesen sikeredett a karácsonyunk. |
A gyerekkoromról nagyon jó emlékeim vannak. A Fő téren laktunk. Ott van a Szent Mihály-templom, és szemben vele, a tér keleti oldalán vannak a katolikus státusházak. Ezeket valamikor még Alpár Ignác építette. A földszinten volt a bank, és az emeleten volt a szolgálati lakás. A mi ebédlőnk az apám irodájából nyílt, amelyik a sarkon volt, tehát egy utcára és a nagy térre volt kilátás. |
 |
 |
 |
Amikor édesapám hazajött az olasz frontról, a nagyapám azt mondta: „Jenő, a te műszaki érzéked és pontosságod nekem imponál, téged a Műegyetemre engedlek, és mindent fizetek, hogy mérnök legyen belőled!” Ez így is történt ment. Nem volt ellentmondás! Én patriarchális családokban növekedtem fel. A dédszüleimnél, a nagyszüleimnél, a szüleimnél is patriarchális volt a család. |
|
Nagyanyám a brátkai házból – ami tulajdonképpen egy kúria volt hatalmas, 12 hektáros parkkal – csinált egy panziót, ami egy szigeten volt, a Körös körülötte folyt. Egy hídon kellett bemenni – nagyon romantikus volt. Részemre ez a kert szimbolizálja a földi Paradicsomot! A barátaim közül nagyon sokan mentek a szüleikkel a Balatonra vagy az olasz tengerpartra. Mi soha. Minden nyáron kimentünk Brátkára. |
Nálunk meglehetősen puritán és szerető, de talán kicsit szigorú légkör uralkodott. Például otthonról hoztam azt a beidegzett értékítéletet, hogy tisztességes ember nem megy étterembe vagy kávéházba. Kocsmázás – azt nem illik. Nálunk soha nem volt testi fenyítés. Még kiabálásra sem emlékszem. De egy bizonyos habitus, egy bizonyos erkölcsi tartás valahogy benne volt a levegőben. És az, hogy a dolgokért meg kell dolgozni, nem csak úgy terem a fán. |