Jelenlegi hely
A Központi Régészeti Adattár a Nemzeti Múzeumban, illetve az egész országban valaha is folytatott ásatások dokumentációját, írásokat, naplókat, rajzokat, fotókat őriz. Bekerülnek hagyatékok is, néhai kollégák feldolgozatlan kéziratai és hasonlók. Az én időmben sokan jöttek a fotógyűjteményt kutatni. Filmet akkor még nem őriztünk. Én elsősorban a hagyatéki ügyekért voltam felelős. Így kerültem újra kapcsolatba a Csalog családdal. |
Nekem az a 49 és 53 közötti négy esztendő volt talán a legzaklatottabb életszakaszom. Akkor borzasztó gyorsan változtak a munkahelyeim. Volt egy kitűnő kollégám és barátom, akit Magos Gábornak hívtak. Ő is kertész volt, és hosszú ideig Szabolcs-Szatmár megyében volt az MKP mezőgazdasági titkára. Kitűnő, okos, művelt ember volt. A pártközpontban dolgozott, a pártközpontnak volt akkor gazdaságpolitikai szakértője. |
|
Hiány volt szakemberekből, kultúra nélküli embereket tettek kulcspozíciókba, de mindenkit nem lehetett kicserélni, írástudatlanokkal megtölteni az államigazgatást és a vállalatokat. A munkát valakinek csinálni kellett, botcsinálta elvtársakkal nem lehetett létezni a sztálinista rendszerben sem. Tényleg autodidakta módon tanultam meg a számlarendet és az iparvállalatok könyvvitelét. |
Elkezdtem kerteket ápolni, és ez nagyon tetszett nekem. Alakult egy kertgondozó vállalat, a Fővárosi Kertgondozó Vállalat, ahová engem is be akartak venni, és nemcsak engem, nagyon sok hozzám hasonló sorsú ember talált ott kenyeret. Én viszont úgy éreztem, hogy jobb, ha az ember magának, a maga szakállára dolgozik. Nem kellett akkor ehhez semmilyen engedély, meg még nem volt adózás sem. Magánkertek gondozását vállaltam el. |
|
|
|
|
|
Mindez addig tartott, amíg egyszer a városi tanácstól – akkor már tanács volt – kijött egy ismerősöm, azzal, hogy a megyei tanács élelmiszeripari osztálya vezető könyvelőt keres, menjek oda dolgozni. Mondtam, hogy nem értek a könyveléshez. Majd beletanulsz – válaszolta. Mivel a mezőgazdasági bérlet eléggé keserves dolog volt, ráálltam. A következő mezőgazdasági szezont már nem kezdtem el, 1952 márciusában elszegődtem a Szarvasi Vágóhíd Vállalathoz. Albérletben laktam. |
Hódmezővásárhely után a Katona József utcai lakásban együtt volt végre a család, kicsit mindenki föltáplálódott, apám visszament a bankba, én meg nem folytattam a tanulmányaimat, mert nem volt kedvem tanulni. Négy év után otthagytam a gimnáziumot, elkezdtem varrni tanulni. Azért hagytam abba, mert a nővéremet nem vették fel az egyetemre, és akkor úgy gondoltam, hogy engem sem fognak, meg nem is érdemes, és úgy döntöttem, hogy én inkább varrni fogok tanulni. Ez így is lett. |
|
|
|
Sokat-sokat tanultam Budapesten, s 1926-ban, három év után ezek birtokában tértem haza. Ekkor Majláth Gusztáv Károly gyulafehérvári püspök kinevezett a csíkszeredai római katolikus gimnázium helyettes tanárává, s elkezdtem működésemet Szeredában. Székely harisnyába s csizmába öltöztem, népviseletbe. Gyermekkórust szerveztem, minden általam ismert művet betanítottam a gyermekeknek, szőttesbálokat rendeztem, népművészeti kiállítást szerveztem, s mindezt az óráimon kívül. |
|
Már az érettségi környékén elkezdtem olvasni az angol közgazdaságtani irodalmat, főképp a matematikai közgazdaságtant. Úgy gondoltam, hogy a matematikai közgazdaságtan eléggé új Magyarországon, és szerephez fog jutni. Ezt nem lehet marxista alapon dominálni, szabad kutatási terület nyílik, amelybe esetleg majd én is bekapcsolódhatom. Nagy szerepet játszott benne, hogy megtanultam lengyelül. |
1953 áprilisa lehetett, amikor sikerült végre elhelyezkedni. Próbálkoztam mindenfelé. Az állami gazdaságok felé orientálódtam. 1953-ban kaptam egy értesítést, hogy a Mányi Állami Gazdaságban szükség volna egy segédagronómusra. Nagy megújulás és megnyugvás volt az nekem. A Mányi Állami Gazdaság központja Zsámbék fölött, Felsőörsön, jellemzően egy kastélyban, a Ruttkai-birtok kastélyában volt. |
1950 őszén választás volt, új beosztások lettek a tanácsválasztáskor. Keresem magamat a szociálpolitikán mint segédelőadó, nem voltam ott. Azt mondja Horváth Antal, a személyzeti előadó, aki később a Vízművek igazgatója lett, ne ott keresd magadat, hanem a megyei tanácsnál. Nézem: Megyei Tanács titkársága, elnök Markó Gyula, elnökhelyettes, adminisztratív előadó: dr. Tóth István. |
|
Amikor a csángókérdéshez hozzányúltam, semmit nem ismertem az irodalmából, és ez volt a jó. Nem olvastam egyetlen vonatkozó írást sem, hogy ne befolyásoljanak semerre. Én a magam szemével, amit látok, ahogy látom, úgy tudtam leírni. Utóbb viszont roppant sokat foglalkoztam a csángókérdéssel, s rá kellett jönnöm, hogy hatalmas irodalma van. Megpróbáltam ezt az irodalmat elérni, s amit lehetett, el is olvasni. |
|
|
Persze sok pozitív élményem is volt, mert ismeretségeket kötöttem, és már decemberben elkezdtem dolgozni két helyen is. Az egyik a Máltai Szeretetszolgálat, a másik pedig Lipótmezőn az epilepsziás intézet. Az intézetben besegítettem a terápiás munkába és németet tanítottam. A Máltai Szeretetszolgálat budapesti központjában pedig úgy kezdtem el dolgozni, hogy barátok, ismerősök mondták, mennyire komoly munkát végez ez a szervezet, jelentkezzem náluk, valószínűleg tudnak engem foglalkoztatni. |
|
Bosnyákul elég jól megtanultam a menekültotthonban, mert láttam, hogy ők nem beszélnek más nyelvet, mint a bosnyákot. Ott volt bekvártélyozva száz-száztíz bosnyák, és mi, a hat vagy hét gondozó hogy kommunikáljunk velük, ha nincs közös nyelvünk? Volt köztük egy nagyon intelligens tanítónő, megkértem, hogy segítsen nekem. Ő az osztályomban nagyon gyorsan megtanult németül, én meg tőle tanultam bosnyákul. |
|
|
|
A negyedik évben aztán már nem mentem tovább tanulni, és ’47-ben elhelyezkedtem apám vállalatánál. Mehettem volna pótvizsgára, de nem mentem el. Úgyse akarok én kereskedő lenni. Nem gondolkodtam azon se, hogy esetleg mást tanulnék, Nekem nem voltak ilyen ambícióim. Megélni kellett, túlélni. Akkor a túlélés volt a lényeg. Nem voltam még tizennyolc éves, nem vehettek föl villamoskalauznak. Viszont ott kapok munkaruhát, bakancsot, cipőt, kabátot. Ott mindjárt felöltöztetnek, ugye? |
|
|
|
’53. augusztusban fejeztem be az iskolát, és akkor szeptembertől elmentem a gépállomásra dolgozni. Elküldtek kombájnosnak. Minden kombájnon kettő kell. Elmentünk kombájnosnak, Sztyepannal voltam együtt kombájnos Szmirnovkában, ott, ahol volt az erdőirtás, a faluban, ahol laktam. Ugyanott laktam, és ott voltam kombájnos, de akkor még nem tartott a családom velem, mert elintéztem a lakást, miegymást, aztán odahoztam őket, ott voltam kombájnos, és közben a feleségem ott volt. |
Nemsokára meghirdettek egy állást, ahová „jó hangú és végzett kántortanítót keresnek Vulkánra, Hunyad megyébe. Fizetése az államinak a duplája és a kántori fizetés." Megpályáztam, és engem választottak. El is foglaltam azonnal a Vulkáni–Salgótarjáni Szénbánya Társulat iskolájának tanítói, és a falu, Vulkán község kántori állását. A bányászélet más volt, mint amit addig ismertem, az élet gondjai, az élet rendje, a gyermekkérdés pedig ott még nehezebb, mint másutt. |
Nekem mindenkivel jó kapcsolatom volt. Talán ennek köszönhető, hogy tanársegédi állásom mellett fél év múlva Petrich Géza, a Gépészmérnöki Kar dékánja mellé kerültem oktatási főelőadónak. Ez volt a mellékállásom, a tanársegédi a főállásom. Elkezdtem a pályámat, nekiestem a szakmának, és mire letartóztattak, már két komoly dolgozatom megjelent, és volt két vagy három szabadalmi bejelentésem is. |
A különböző optikai cégeknél az üzletvezetői státusig vittem, és kezdett elegem lenni abból, hogy mások szemüvegeivel kínlódjak. Volt egy olyan terv is, hogy nyitok egy saját üzletet, de ehhez le kellett volna tenni egy különbözeti optikusi vizsgát, méghozzá franciául. Olyan fizika meg matematika volt benne, amit magyarul se tudtam soha, nemhogy még franciául. És ekkor a Safilo olasz keretgyártó cég meghirdetett egy kereskedelmi ügynöki állást, amit elnyertem. |
|
|
|
Közben elkezdtem tanulni könyvelni. Ez a könyvelés engem vonzott, és valamelyik szakszervezet nagyon jó könyvelői tanfolyamokat indított. Közben anyám hatására elkezdtem keresni valamilyen állást, mert ez a papírüzlet ez nem egy jövő. |
Az egyetem elvégzése után Túrkevére helyeztek gimnáziumi tanárnak. Hozzá kell tenni, hogy eredetileg többen nem kívántunk tanárként elhelyezkedni, mert a tudományegyetem fizika–matematika szakán végzettek fele általában az iparba ment, viszont az ipar 53-as visszafejlesztése miatt 54-ben a mi végzős évfolyamunkról mindenkit tanárnak helyeztek ki. Kértem a Művelődési Minisztériumtól, helyezzenek át máshová, mert világéletemben dunántúli voltam, nem kívánok az Alföldön élni. |
Miért akartam pap lenni? Jó barátommal, Loskay Rudolffal, aki szintén pap lett, nagyon sokszor átbeszéltem ezt a vívódást, hogy akarok-e pap lenni. Ő elmondott nekem sok minden negatívumot is az egyházról, a papokról. Nem kendőzte el, hogy van fekete vagy sötét, vagy nem annyira arany oldala az egyháznak, a keresztény világnak. Kimondta, hogy vannak olyan papok, akik nőznek. Tehát hogy a hivatalos egyház sem hibátlan. |
Abban az időben már államosították a vállalatokat. Még volt egy ismerősöm a Külkereskedelmi Hivatalban, ami a régi Tőzsdepalota épületében volt. Oda kerestek nyelveket tudó fiatal jogászt. Nekem friss diplomám volt, nyelveket tudtam, mindjárt jelentkeztem, hogy vegyenek föl. De nagy ívben kirúgtak a lenini Berufsverbot (foglalkoztatási tilalom) alapján. Így aztán egy ismerősöm révén a Csepel Autógyárban helyezkedtem el 1950 januárjában. |
Pali protekciójával bekerültem az Országos Növényfajtakísérleti Intézetbe, a Keleti Károly utcába. Kicsit ijedten, izgulva mentem be először, de hála Istennek, általában véve bűbájos, idős, nagy tudású, agráregyetemet végzett szakemberek dolgoztak ott. |
1949-ben a Szabványügyi Hivatalba kerültem, ahova Novotny Kornél vegyészmérnök ajánlott be. Ő is a házban lakott. Már a háború előtt is dolgozott az akkori Szabványügyi Intézetnek, vagy valami hasonló nevű kis létszámú intézménynek. Amikor az új hivatal kezdett felfejlődni, Kornél tudta, hogy nekem már nincs munkám, ezért beajánlott. Rajtam kívül más házbeli nőnek is segített odakerülni. Rendesen működött a ház. |
Az indulásnál voltak nehézségeim, de a diákokkal elég hamar szót értettem, jó kapcsolat alakult ki köztünk. Ez kellett is ahhoz, hogy a kezdő tanár bele tudjon jönni a tanítás gyötrelmeibe. A tornatanárnál laktam albérletben az egyik kollégámmal, az iskolához nagyon közel. A tizenhat főből álló tantestületbe elég könnyedén be tudtam illeszkedni. Többségében idősebb tanárok voltak, csak ketten-hátman tartoztak a fiatalabb generációhoz. |
|
|