Jelenlegi hely

Domokos Pál Péter átveszi a Széchenyi-díjat

Ősszel kineveztek a gépállomásra egy igazgatót, akiről kiderült, hogy korábban a nógrádkövesdi kőbánya munkása volt. A felesége pedig a Nógrádkövesdi Állami Gazdaság igazgatója lett. Mindig az állami gazdaság hintójával közlekedtek, télen nagy prémtakarókkal, urizáltak. A primitívség szobra volt az a két ember.

Egy fél évig a Duna–Tisza Öntöző Vállalatnál is dolgoztam. Ők az Alföldön mértek, csatornázás végett. A feladatom az volt, hogy egy négyszáz méter oldalú négyzetet kellett beírnom a földbe, s a négyzet sarkára ásnom egy követ, amit megszámoztak. Így készült aztán el a térkép. Bendefi László volt a vezető, s ő alkalmazott hosszmérőnek. A régész Fettich Nándor egyetemi tanárral, s Szalay Bélával, a volt miniszteri titkárral végeztük együtt ezt a felelősségteljes munkát.

Andorka Rudolf a Rajk-kollégiumban egy farsangon a családja kitelepítéséről beszél

1953 áprilisa lehetett, amikor sikerült végre elhelyezkedni. Próbálkoztam mindenfelé. Az állami gazdaságok felé orientálódtam. 1953-ban kaptam egy értesítést, hogy a Mányi Állami Gazdaságban szükség volna egy segédagronómusra. Nagy megújulás és megnyugvás volt az nekem. A Mányi Állami Gazdaság központja Zsámbék fölött, Felsőörsön, jellemzően egy kastélyban, a Ruttkai-birtok kastélyában volt.

Az egyetem elvégzése után Túrkevére helyeztek gimnáziumi tanárnak. Hozzá kell tenni, hogy eredetileg többen nem kívántunk tanárként elhelyezkedni, mert a tudományegyetem fizika–matematika szakán végzettek fele általában az iparba ment, viszont az ipar 53-as visszafejlesztése miatt 54-ben a mi végzős évfolyamunkról mindenkit tanárnak helyeztek ki. Kértem a Művelődési Minisztériumtól, helyezzenek át máshová, mert világéletemben dunántúli voltam, nem kívánok az Alföldön élni.

Sztálinvárosi festőbrigád
Bálint György feleségével, Annával és kisfiával, Jánossal
Domokos Pál Péter

Bosnyákul elég jól megtanultam a menekültotthonban, mert láttam, hogy ők nem beszélnek más nyelvet, mint a bosnyákot. Ott volt bekvártélyozva száz-száztíz bosnyák, és mi, a hat vagy hét gondozó hogy kommunikáljunk velük, ha nincs közös nyelvünk? Volt köztük egy nagyon intelligens tanítónő, megkértem, hogy segítsen nekem. Ő az osztályomban nagyon gyorsan megtanult németül, én meg tőle tanultam bosnyákul.

A stúdió munkatársai

1972-ben elkezdtem dolgozni egy esti iskolában, mert a spanyoltudásomat rögtön föl akartam használni. Svájcban akkoriban divatba jött Dél-Amerika, az embereket nagyon érdekelte a spanyol nyelv, szükség volt spanyoltanárokra. Majd különböző gimnáziumokban kezdtem dolgozni francia–spanyol szakos tanárként. Néhány évig mind a kettőt csináltam. Ekkor megismerkedtem azzal az új nehézséggel, hogy az átlag német svájci gimnazista nem szeret franciául tanulni.

Persze sok pozitív élményem is volt, mert ismeretségeket kötöttem, és már decemberben elkezdtem dolgozni két helyen is. Az egyik a Máltai Szeretetszolgálat, a másik pedig Lipótmezőn az epilepsziás intézet. Az intézetben besegítettem a terápiás munkába és németet tanítottam. A Máltai Szeretetszolgálat budapesti központjában pedig úgy kezdtem el dolgozni, hogy barátok, ismerősök mondták, mennyire komoly munkát végez ez a szervezet, jelentkezzem náluk, valószínűleg tudnak engem foglalkoztatni.

Bálint György a tarnabodi hajléktalan-befogadó programban

Megtetszett a Péterfy proszektúrája, annak ellenére, hogy a területi elhelyezés messze elmaradt az István–kórházétól: ott mindent világos, nappali fényben csinálhattunk, itt pedig az alagsorban, villanyfénynél. Mégis láttam fantáziát benne: Braun Sándor, a főnököm imádott műszereket vásárolni és felhalmozni, az érdeklődésünkben is sok közös volt, úgy gondoltam, nem is lenne rossz, ha ott maradhatnék. Így lett, 1954 májusában kineveztek szakorvosi állásba.

Czájlik Péter az állatkerti szakkörön, a madárosztályon

1949-ben a Szabványügyi Hivatalba kerültem, ahova Novotny Kornél vegyészmérnök ajánlott be. Ő is a házban lakott. Már a háború előtt is dolgozott az akkori Szabványügyi Intézetnek, vagy valami hasonló nevű kis létszámú intézménynek. Amikor az új hivatal kezdett felfejlődni, Kornél tudta, hogy nekem már nincs munkám, ezért beajánlott. Rajtam kívül más házbeli nőnek is segített odakerülni. Rendesen működött a ház.

A papokat persze ezután is igyekeztek elkülöníteni, hogy ne végezzenek pasztorációt. De mindig akadt egy-egy alkalom arra, hogy összekerüljünk. Rendszeresen tudtunk gyóntatni, és ez komoly lelki segítséget jelentett többeknek. Nem is feltétlenül a gyónás, hanem hogy kibeszélhette magát az illető. Voltak kiforrott papi egyéniségek, akik türelmükkel, humorukkal, szívükkel jó légkört tudtak teremteni maguk körül.

1955-ben szenteltek föl, és felszentelt papként tanultam még a szemináriumon. Egy rövid ideig Abaújszántón helyettesítettem, majd 1957 januárjában vagy februárjában kerültem Szikszóra. Ott megkezdtem a vidéki papok életét. Szikszó, ahol korábban egy szerzetesrend működött, mély katolikus hagyománnyal és buzgó hitélettel rendelkezett. Szerettek engem, jól éreztem ott magam.

’53. augusztusban fejeztem be az iskolát, és akkor szeptembertől elmentem a gépállomásra dolgozni. Elküldtek kombájnosnak. Minden kombájnon kettő kell. Elmentünk kombájnosnak, Sztyepannal voltam együtt kombájnos Szmirnovkában, ott, ahol volt az erdőirtás, a faluban, ahol laktam. Ugyanott laktam, és ott voltam kombájnos, de akkor még nem tartott a családom velem, mert elintéztem a lakást, miegymást, aztán odahoztam őket, ott voltam kombájnos, és közben a feleségem ott volt.

Tehát 83-ig ennél a vállalatnál dolgoztam. 79-ben volt a második olajválság, és ennek hatására a recesszió. Többek között nőtt a munkanélküliség. A kormány akkor még azt hitte, könnyű rajta segíteni. Mégpedig többek között úgy, hogy a bizonyos koron fölülieket korai nyugdíjba küldik, és a megüresedő helyekre fiatalokat vesznek föl. Az öregeket effektíve elküldték, de a vállalatok nem vettek föl fiatalokat, hanem átszervezték az egészet, és tovább dolgoztak az idősek nélkül.

Andorka Rudolf szociológus kollégáival egy időmérleg kutatás konferencia szünetében
Németi Irén a Nőtanács által szervezett konferencián Vietnamban

Közben az egykori igazgatóm az állami gazdaságból az Állami Biztosító mezőgazdasági főosztályának a vezetője lett, és amikor én 64-ben úgy éreztem, hogy elég volt abból az agronómusi életformából, akkor ő elcsábított engem. Három évig az Állami Biztosítónál dolgoztam. Úri sorom volt, mert én voltam a kárbecslők főtanácsadója. Meg is fizettek, járhattam az országot, és mindenfelé, ahol nagy jégkárok vagy bármi más volt, kiszálltam.

Gyenes Judith kiküldetésben a Fajtakísérleti Intézet munkatársaként, l955
Aczél György főszerkesztői értekezletet tart

Abban az időben már államosították a vállalatokat. Még volt egy ismerősöm a Külkereskedelmi Hivatalban, ami a régi Tőzsdepalota épületében volt. Oda kerestek nyelveket tudó fiatal jogászt. Nekem friss diplomám volt, nyelveket tudtam, mindjárt jelentkeztem, hogy vegyenek föl. De nagy ívben kirúgtak a lenini Berufsverbot (foglalkoztatási tilalom) alapján. Így aztán egy ismerősöm révén a Csepel Autógyárban helyezkedtem el 1950 januárjában.

Munkahelyi ünnepség augusztus 20-án
Domokos Pál Péter fotója moldvai csángókról, Lészped, 1932
Szőlőaszalás
Csángó est Szentendrén

A későbbiekben, amikor 1970-ben a Népességtudományi Kutatóintézetből a Társadalomstatisztikai Főosztályra kerültem, vissza-visszatértem a termékenység témájához, elsősorban úgy, hogy a hetvenes évek első felében felkérést kaptam egy angol kiadótól: írjak egy könyvet, amelyben áttekintem a fejlett országok termékenység–gyerekszám összefüggéseire vonatkozó kutatásait.

Pákh Tibor átveszi az aranydiplomáját, 1999
Czájlik Péter régi tanítványaival

Az UVATERV-et nagyon szerettem. Akkor az állványozási osztályon voltam. Az idő tájt volt nagy program a Keleti-főcsatorna, ahol épült egypár erőmű is, például a Tiszalöki Vízerőmű. Ezen a csatornán egy csomó út ment keresztül, ezért a rossz talajviszonyok miatt ívhidakat építettek rá, függesztő rudakkal, tulajdonképpen ezek tartják a pályaszerkezetet. És ezeknek az építéséhez ezt föl kellett állványozni, és az állványokat méretezni kellett, és tervezni kellett. Ebben dolgoztam.

Amikor kiszabadultam, megkeresett az erdészeti szakma három vezető erdőmérnöke, akikre az volt a jellemző, hogy úgynevezett Moszkvában végzettettek voltak, akkor már a legjobb káderek, hogy menjek az erdészeti szakmába dolgozni. Végül is az Erdészeti Tudományos Intézet mellett döntöttem, ahol akkor Balassa István volt az elnök, mint miniszterhelyettes.

Németi Irén a Nőtanács küldötteként Vietnamban
Vörös Zoltánné diplomaosztója a Pécsi Tanárképző Főiskolán
Szabóműhely
Németi Irén Moszkvában

Átköltöztem Torontóba, akkor indult a Four Seasons hotellánc. Odakerültem, két évig dolgoztam az első nagy hoteljükben. Már kezdtem magam föltornázni mint marketing menedzser asszisztens, amikor elkövettem egy baklövést. A hotelben üzleti konferenciákat szerveztünk. Már nem a kiszolgálási, hanem az értékesítései részlegen dolgoztam. Ez egész jó állás volt. Sajnos nem nagyon jöttem ki az igazgatóval, és részben emiatt otthagytam a hotelt. Volt egy másik ok is.

Szeretnék még néhány témát említeni, amelyekben kutatásokat végeztem. Az egyik az időmérleg. A Statisztikai Hivatal 1976–77-ben egy éven keresztül egy időmérleg-vizsgálatot végzett. A kutatást eredetileg Cseh-Szombathy László vezette volna, de ő elment a Statisztikai Hivatalból az MTA Szociológiai Intézetébe, így rám hárult a feladat.

1982. február 1-jével átkerültem a Nemzeti Múzeumba. Akkorra megszereztem a kandidátusi fokozatot, és szerettem volna visszakerülni az eredeti szakmámba. A Nemzeti Múzeum befogadott, igaz, nem a régészeti osztályra, hanem az adattárba, de hát az mégiscsak közelebb állt a szakmámhoz. Várakozási állományba tettek, amíg a korábbi vezető szabadságát tölti. Ekkortájt megkeresett Kralovánszky Alán, akit akkor rúgtak ki Veszprémből.

Kemény István szociológus a Faluszéli házak című film forgatásán

Selmecbányán volt egykor az erdőmérnöki egyetem, onnan került Sopronba az első világháború után, még Mária Terézia alapította. Nagy hagyományú ez a szakma, és sosem tudták megtörni. Minél többet élt valaki az erdőben és dolgozott a szakmában, ezt annál jobban tudta. Ennek következtében nem tudták az 50-es, 60-as, 70-es években sem negligálni az igazi szakembereket, ennek következtében nem tudták megtörni a szellemet.

Lambrecht Miklós orvosigazolványa

Nemsokára meghirdettek egy állást, ahová „jó hangú és végzett kántortanítót keresnek Vulkánra, Hunyad megyébe. Fizetése az államinak a duplája és a kántori fizetés." Megpályáztam, és engem választottak. El is foglaltam azonnal a Vulkáni–Salgótarjáni Szénbánya Társulat iskolájának tanítói, és a falu, Vulkán község kántori állását. A bányászélet más volt, mint amit addig ismertem, az élet gondjai, az élet rendje, a gyermekkérdés pedig ott még nehezebb, mint másutt.

A Kertészet és Szőlészet volt akkor az egyetlen kertészeti folyóirat. A Földművelésügyi Minisztérium tulajdonában volt, egy hivatalos fórum volt, és a Hírlapkiadó Vállalat, az ország akkor legnagyobb lapkiadója adta ki. Kéthetenként jelent meg, alacsony példányszámban. Amikor átvettem, olyan hétezer példányban jelent meg, a nagyüzemek lapja volt.

Orvosi rendelő