Az UVATERV-et nagyon szerettem. Akkor az állványozási osztályon voltam. Az idő tájt volt nagy program a Keleti-főcsatorna, ahol épült egypár erőmű is, például a Tiszalöki Vízerőmű. Ezen a csatornán egy csomó út ment keresztül, ezért a rossz talajviszonyok miatt ívhidakat építettek rá, függesztő rudakkal, tulajdonképpen ezek tartják a pályaszerkezetet. És ezeknek az építéséhez ezt föl kellett állványozni, és az állványokat méretezni kellett, és tervezni kellett. Ebben dolgoztam.

1955-ben szenteltek föl, és felszentelt papként tanultam még a szemináriumon. Egy rövid ideig Abaújszántón helyettesítettem, majd 1957 januárjában vagy februárjában kerültem Szikszóra. Ott megkezdtem a vidéki papok életét. Szikszó, ahol korábban egy szerzetesrend működött, mély katolikus hagyománnyal és buzgó hitélettel rendelkezett. Szerettek engem, jól éreztem ott magam.

Közben elkezdtem tanulni könyvelni. Ez a könyvelés engem vonzott, és valamelyik szakszervezet nagyon jó könyvelői tanfolyamokat indított. Közben anyám hatására elkezdtem keresni valamilyen állást, mert ez a papírüzlet ez nem egy jövő.

Próbáltam elhelyezkedni, de még le se telt a felmondási időm, amikor kijött a lakásomra a városi ipari osztály vezetőnője. Akkor alapították a Békéscsabai Kézműipari Vállalatot, kellett nekik egy vezető könyvelő, és hallhatta, hogy éppen akkor menesztettek. Egyéb híján igent mondtam, bár csak alacsonyabb fizetést tudtak adni, mivel a vállalat alacsonyabb kategóriában lévő, bedolgozó textilipari vállalat volt.

Akkor volt épp az üzemkönyvelés felfejlődőben, akkor kezdett a gyár magához térni a háború után. Ez az üzemkönyvelés csinálta az üzemmel kapcsolatos termelési nyilvántartásokat, anyagkönyveléseket. Ez egy vertikális üzem, a gyógyszeripar az nem egy egysíkú termelés, hanem a vegyipari folyamatok vertikális tevékenysége révén lesz a gyógyszer készáruvá a különféle vegyipari, kémiai folyamatokon keresztül. Bejön az áru, valamilyen alapanyag, abból az egyik üzem csinál valamit, ez egy fázis.

Miért akartam pap lenni? Jó barátommal, Loskay Rudolffal, aki szintén pap lett, nagyon sokszor átbeszéltem ezt a vívódást, hogy akarok-e pap lenni. Ő elmondott nekem sok minden negatívumot is az egyházról, a papokról. Nem kendőzte el, hogy van fekete vagy sötét, vagy nem annyira arany oldala az egyháznak, a keresztény világnak. Kimondta, hogy vannak olyan papok, akik nőznek. Tehát hogy a hivatalos egyház sem hibátlan.

1947. május 31-én avattak orvossá, és azonnal tanársegéd lettem. A pécsi egyetemen 1948-ban kezdődött meg a csoportos oktatás, tanulókörökre tagolták a diákságot, és minden csoport élén tanársegéd vagy gyakornok állt. Nekem körülbelül húsz diák jutott, nekik delegáltam az élettan bizonyos fejezetét.

Amikor fölcseperedtem, már nem volt gond, hogy milyen mesterséget vagy szakmát válasszak, magától értetődő volt, hogy kertész leszek. Apám arra jött rá, hogy változtatni kell a mezőgazdálkodás szerkezetén, és belevágott a kertészkedésbe. Ebből úgy automatikusan következett, hogy én is kertész legyek, az is maradtam hűségesen egész életemben.

Az egyetem elvégzése után Túrkevére helyeztek gimnáziumi tanárnak. Hozzá kell tenni, hogy eredetileg többen nem kívántunk tanárként elhelyezkedni, mert a tudományegyetem fizika–matematika szakán végzettek fele általában az iparba ment, viszont az ipar 53-as visszafejlesztése miatt 54-ben a mi végzős évfolyamunkról mindenkit tanárnak helyeztek ki. Kértem a Művelődési Minisztériumtól, helyezzenek át máshová, mert világéletemben dunántúli voltam, nem kívánok az Alföldön élni.