Jelenlegi hely
Piroskával, a későbbi feleségemmel már itt házasodtunk össze ’62-ben. Amikor Piroskával idejöttünk, még nem volt tizennyolc éves. ’62-ben volt a tizenkilencedik évében, tehát akkor múlt el tizennyolc éves. ’61. december 24-én. Tehát ’62-ben nősültem meg, februárban, akkor már elmúlt tizennyolc éves. ’58-ban ismertem meg Gyulán. Gyulán akkor kiküldetésben dolgoztam, a kórházban csináltunk felújítást. |
A szeredai, kézdivásárhelyi, gyergyóalfalui élet és a moldvai utak után az én legényéletem is véget ért. 1935. március 5-én vettem el Antal Andor kézdivásárhelyi vendéglős leányát, Máriát. Hogy mitől házasodik meg az ember, az gyakran a véletleneken múlik. Az én történetem is ilyen. Amikor Majláth közbenjárására elhelyeztek Kézdivásárhelyre tanárnak, én is ott kosztoztam Szőcs Lajos tanártársammal a tanári étkezőben. Lehettünk tizenöten. Mi, fiatalok az asztal végére kerültünk. |
|
|
|
|
|
|
Innen szabadultam 1960. március 31-én. Kijöttünk a Gyűjtőből, bementünk a Nyugatiba, megebédeltünk, megittunk egy pohár sört, aztán mindenki ment a maga útjára. Én vonattal jöttem haza Debrecenbe. A feleségemet még Miskolcon kapacitálták, hogy váljon el tőlem, de nem állt kötélnek. Nagyon sokat segített nekem, hogy itt lakott a szüleimnél, és vár rám. |
Július 15-én leutaztam Fehérvárra. A gondnok azonnal a kórházi ruharaktárba vitt, ahol fehér nadrágot és köpenyt kaptam. Hétfőn aztán bemutatkoztam az igazgatónak, de nem az volt a lényeges, hanem hogy akkor ismerkedtem meg a feleségemmel, Kristóf Gizellával, aki fiatal orvosként a belosztályon dolgozott, és mellesleg Koch Nándor unokahúga volt. Hamarosan mélyebb érzelmi kapcsolat alakult ki közöttünk. |
Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel. |
Aztán volt egy nagyon-nagyon nagy szerelmem, egy reménytelen szerelmem! Az nagyon szép dolog volt! Szomorú, és szép. Úgy hívták, hogy Ács Tomi. És egy évvel volt idősebb nálam. Ő a zsidó líceumba járt. Rendeztek zenei önképző köröket ebben a koedukációs zsidó gimnáziumban, és én oda eljártam. Főleg azért mentem, mert tudtam, hogy ott van Tomi. De hogy én miért lettem szerelmes Ács Tomiba? Hogy miért szúrtam ki magamnak ezt a fiút? Ez részemről plátói szerelem maradt. |
|
|
A válás után Tilburgban éltem, és nem akartam búslakodni. A magam módján próbáltam új lehetőséget találni. De sokáig nem sikerült. 1985-ben egy holland barátom születésnapján találkoztam Ingriddel. Sokat beszélgettünk. Aztán szóba került, hogy nagyon szeretném, ha gyerekem lenne. Kiderült, hogy ő is szeretne gyereket. Lassacskán kiderült, hogy szeretnénk összekapcsolni életünk hajóját. |
|
Tehát odakerültem a hűtőiparhoz könyvelőnek ’55. január elején, ahol megismerkedtem a férjemmel, aki természetesen nagyon helyes fiú volt. Tervstatisztikus volt, a Tervosztályt vezette. |
A csodák csodája volt, ahogy én megismertem Hervét. Ő a nagybátyámnak volt ismerőse, de nem közeli barátja, és akkor már nem látták egymást hét éve. Összetalálkoztak az utcán, és a nagybátyám meghívta őt. És Hervé eljött. Én nagyon vártam ezt az ismeretlen személyt, mert azt mondták, hogy festőművész. (Akkor ő valóban festett.) Párizsban festőművész az én fantáziámban… Nagyon romantikus! Plusz azt is tudtam róla, hogy kommunista volt, és az ellenállásban volt. Csupa érdekes dolog! |
|
|
Az ötvenes évek elején Egey Zoltán a székesfehérvári kórházban dolgozott még. 1952 őszén náluk voltam vendégségben, beszélgettünk, amikor egyszer csak azt mondja nekem Csiri nagynéném: „Te Jenci! Ha nősülni akarsz, akkor menj el Budapesten a Németvölgyi út 51. szám alá, és keresd Járay doktorékat!” Mondom: „Miért? Ott van egy kislány?” „Az több ennél! Az egy feleségnek való kislány! Kosárlabdázik és az országos válogatottban is játszott, kitűnően úszik. |
1965-ben feleségül vettem azt a hölgyet, akivel a forradalom után találkoztam a bécsújhelyi lágerben, három vagy négy évig voltunk házasok. Szerelmi házasság volt. A feleségem a kanadai CBS televíziónak dolgozott, és a kanadai televízió okosan elhatározta, hogy a magyar forradalom tizedik évfordulóján Magyarországra küldenek egy stábot és forgatnak egy dokumentumfilmet, amit aztán összevágnak az ’56-os filmhíradókkal. |
Nagyon szerették egymást apám, anyám, de akkor az nem volt divat, hogy a párok nyalják-falják egymást, mint máma, pláne nyilvánosság előtt, szóval ilyet én nem láthattam. Apám abszolút az a fajta volt, mint a férjem, hogy társaságban még a kezét se fogta meg anyámnak. |
1941-ben végeztem. A végzés után hazamentem, mert apám már beteg volt. Huszonkét éves koromban családfönntartó lettem. Én vezettem a gazdaságot másfél évig is talán. Közben a MIKÉFE-n is oktattam, ez A Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület volt. Az első feleségemet is ott ismertem meg, azért került oda, mert nem vették föl az egyetemre. El is végezte ezt az oskolát. Aztán könyvtáros lett, az Országos Széchényi Könyvtárnak dolgozott elég hosszú ideig. |
Maléter Pál fölment hozzánk a Baross utcai lakásba egy könyvért, amelyet a mamám kölcsönkért tőle. Mamám mondta Palinak, hogy kórházban vagyok, behozta nekem olvasni, jöjjön be hozzám, látogasson meg. Egyszer csak megjelent az ajtóban a maga 197 centijével az ezredesi egyenruhájában. Ritkán találkoztunk, mert más vidéken éltünk. Utoljára 1951-ben láttam, amikor ki akartak telepíteni. Mikor megkaptuk a kitelepítési papírt, mamám ijedten elrohant Palihoz, nem tud-e segíteni. |
És ugyanezt a rossz döntést a magánéletben is megcsináltam. Ahogy benne volt a levegőben, hogy most jön a demokrácia meg a polgári világ, ahol az embernek cége van, ugyanúgy benne volt az is, hogy az ember családot alapít. Holott pontosan tudtam, hogy nem vagyok rá alkalmas. Föladtam az azt megelőző életformámat, pedig az akkori életemnek a fele már lezajlott abban a poligám életformában. |
|
Én voltam a legszegényebb és a legrosszabbul öltözött. Ha mentem a táncórákra, apámnak az esküvői ruhájában mentem. Huszonöt évvel azelőtti divat, de fekete ruha volt, fehér ing, fekete nyakkendő, fekete lakkcipő meg egy munkacipő. Más nekem nem volt, de nagyon szerettek velem táncolni. Ismerkedtem lányokkal is, némelyiket a szüleimnek is bemutattam, hát már tizenhét évesen a harmadik csajt is vittem haza, de az eljegyzés egyikkel se került szóba. |
|
|
|
|
Negyedéves koromban a magyar tanszék könyvtárában egy szőke, copfos, mozgalmi blúzos és szoknyás elsőéves lánynak, aki egy pillanatra elhagyta a helyét, az asztalon lévő egy szem kockacukrát huncutságból elloptam és bekaptam, s mire visszajött, látta, hogy ropogtatom a fogam között. Az első szerelmi kapcsolatom ezzel a leánnyal kezdődött, Sugár Rózsának hívták. 24 éves voltam, és elég öreg fiú hozzá, hogy ezt nevezzem első együtt járásos szerelmi kapcsolatomnak, de sajnos így volt. |
|
|
Én már kétéves koromban is szerelmes voltam, erről fénykép is van. A kisfiú nálam két évvel idősebb. Hál’ Istennek még most is él Bécsben. Még beszélni sem tudtam rendesen, azt mondtam neki „Ádám siem”. Nem hogy szívem. Imádtam. Látom a mai napig, hogy ülünk a strandon, fogom a lábát, és a szemem sarkából nézek rá! |
|
Az ifjúsági csoportból volt egy udvarlóm, Németi Józsefnek hívták. Először a testvérét, Jánost ismertem meg, aki korábban került a csoportba. Szűcssegéd volt. Egyszer odajött hozzám és azt mondta: „Irénke, van egy bátyám, de nem lehet vele szót érteni, mert csak szórakozni jár a barátaival, nem érdekli a mozgalom, pedig egy értelmes ember.” Ő egy aranykoszorús mesternél volt segéd, szabász. Mondom, hozd el egyszer a csoportba. Elhozta, megismerkedtünk, s valahogy mindig hozzám csapódott. |
|
Leszerelésem után rossz emlékű cégemet otthagyva, a Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál dolgoztam. Ott ismertem meg a feleségemet, Zámori Brigittát, és jó másfél éves ismeretség után összeházasodtunk. 1976 augusztusában született meg a fiunk, Gergely, aki most elsős, villamosipari szakközépiskolába jár. Feleségem szülei a Graboplast gyárban dolgoztak, apósom villanyszerelőként, anyósom pedig a kollekcióban, ahol a kiállításokra kerülő anyagokat készítik elő. |
|
|
|
|
Én dolgoztam, kaptam fizetést, egy volt Sacré Coeur-ös osztálytársam mamája varrt egy fekete kosztümöt, vettem egy fehér blúzt, és Palitól kaptam egy szép kis fehér menyasszonyi kalapot, az volt a fejemen. Zsuék is rettentő izgatottan készültek. A Baross utcában, abban a szörnyű társbérletben a fürdőszobán hárman kellett osztoznunk. Arra emlékszem, hogy valamelyikükre rászóltam, engedjenek már be, mégiscsak az én esküvőm lesz. Az esküvői ebéd a Normafa étteremben volt. |
Még Fehérváron tervbe vettük, hogy megházasodunk, azonban én akkor épp csak elmúltam huszonhárom éves, az érvényben lévő törvényes rendelkezés szerint kiskorúnak számítottam, csak szülői beleegyezéssel vagy gyámhatósági hozzájárulással esküdhettünk volna meg. Így aztán sokáig távszerelemben éltünk. Gizi 46-ban felkerült Pestre, a II. sz. Belklinikára gyakornoknak – a klinikát 46 elejétől Haynal Imre vezette –, én Pécsett voltam, néha összejöttünk. 1948-ban úgy döntöttünk, megházasodunk. |
|
|
A magánéletemben örvendetes változás állt be: 1955-ben összeházasodtam a kockacukros Sugár Rózsával; ő akkor még egyetemi hallgató volt. Szerencsétlen dolog, ha egy fiú meg egy lány diákszerelemből házasodik össze úgy, hogy az együttélésről nincsenek tapasztalatai, szexuálisan zöldfülűnek számítanak, és a kölcsönös türelem is hiányzik. Ez mind jellemezte a mi házasságunkat. Egy belső bizonytalanság, jól tesszük-e, hogy összeházasodunk, egymáshoz valók vagyunk-e egyáltalán |
|