Jelenlegi hely

Ivánfi Mónika a Tiszán
Vigh Szabolcs

Majd ott tovább romlik a kapcsolat a volt feleségem és a nagyobbik lány között, mert a nagyobbik lány sirat engem, egy elvesztett apát, visszavágyik hozzám. Rendszeresen találkozunk, de ez neki érthetően kevés. És kezd kamaszodni. És látnivaló, hogy vissza akar költözni hozzám. Na de hát egy garzonlakásba nem lehet visszaköltözni. Én viszont egyedülállóként nem remélhetem, hogy akárcsak lakáscsere révén is egy nagyobbhoz jutok, mert a tanács nem járul hozzá.

Gyenes Judith 1955-ben
Tóth István feleségével és kislányával

A fiunkat hivatalosan Daniel Rodolf Hervé Elkánnak hívták. Daniel Rodolf Hervé volt a keresztneve. A Danielt három oknál fogva akartuk. Egyrészt nekem biblikus nevem van, és én a biblikus neveket nagyon szeretem. Magyarul és franciául egyformán Daniel. Két nyelven beszéltünk hozzá, úgyhogy nem volt probléma, nem kellett lefordítani a nevét. A Rodolf azért, mert az édesapám Rudolf volt, és Hervé fivére is Rudolf volt.

Piroskától három gyerekem született. ’64-ben született az első, a lányom, Edit. ’66-ban Zoltán, és ’74-ben Tamás. Mindannyian itt jártak alsó- és középfokú iskolákba Tiszaújvárosban. Edit idejárt a Hunyadiba, aztán gimnáziumba. Valami főiskolát is elvégzett Pesten, nem tudom, milyet. Akkor Tamás szintén szakközépbe járt, majd elvégezte a technikusit is ötödik évben, és úgy ment föl Pestre tanulni. A lányom a Jabilban technikus, a fiam meg festőművész Pesten.

A lányomnak három fia van. Hiába mondta mindig, hogy ez most lány lesz, nem, mindig fiú lett! Marcika nagy ajándéka volt a családnak, ő az első unoka, 66-ban született, aztán jött Bálint és Máté. Egy emeleten laktunk, a gyerekek áttotyogtak hozzánk, nagyon szerettek ott lenni, ott aludni. Délután lefeküdtek nagyapa mellé, nagyapa mutogatta a bélyegeket, jól megvoltak. Nagyapa vitte sétálni őket. Szóval megszervezett élet volt az, jól működő nagycsalád, dédmamával, nagyszülőkkel.

Azt hittem, hogy a két gyerekem tizenkét-tizenhárom éves koráig nem tudta, hogy az apjuk börtönben volt. Mindig nagyon vigyáztam rá, hogy a családi, baráti beszélgetéseken, ahol ők is jelen vannak, ne terelődjön szó erre a témára, de kiderült, hogy már évekkel korábban megtudták a rokonoktól vagy édesapámtól, hogy 56-os ügyben börtönben voltam. Ha politikailag nem is érzékelték, mit jelent ez, azt kell mondanom, hogy büszkék voltak rá, semmiféle szégyenérzet nem volt bennük emiatt.

Molnár Mihály és felesége
ifj. Gúth Zoltán
Faragó Vilmos lányai, Zsuzsa és Anna
Rudi, Rodolf Hervé
Batár Attila családjával, 1994, San Francisco
Czitrom Gábor és fia, Dani

Amikor elvittek, a kislányom éppen elmúlt ötéves, és búcsú nélkül kellett elmennem. A feleségem egy ideig úgy tartotta őt, hogy el kellett utaznom valahova, később aztán ő is jött beszélőre. A feleségem azt a mesét is beadta neki, hogy apa szolidaritásból hord csíkos ruhát a rabok között. De a lányunk elég hamar rájött, hol vagyok, és nem okozott neki különösebb kellemetlenséget. Az iskolában nem volt hátránya abból, hogy bent voltam.

45 júniusában házasodtunk össze, ahogy hazajöttem. Éppen el tudott jönni valamilyen értekezletről, két tanút fogtunk, elmentünk az anyakönyvvezetőhöz, Németi mama főzött valamit, megebédeltünk és mindenki ment a dolgára. Két mozgalmi feladat között házasodtunk össze, s ezt teljesen természetesnek tartottuk.

A Lambrecht család 1952-ben
Bálint György fiával, Jánossal
Márk Anna és fia, Dani
Tóth István családjával a börtönévek után
Gúth Zoltán magyar családja

Tavasszal, '57 tavaszának közepén döntöttünk úgy, hogy a feleségemék visszamennek. Bementem vele Andropovhoz, gyalog kellett bemenni, mondtam neki, hogy: „Sehol ne beszélj semmit, mert csak oroszul tudsz!” Bementünk Andropovhoz, mondta neki, hogy ő haza akar menni, és ha majd úgy alakul a helyzet, és én hívom, akkor visszajön. Andropov mondta, hogy később nem lesz olyan könnyű se nekem kimenni, se neki bejönni, nagyon gondoljuk meg. Akkor semmilyen papír nem kellett, mehettek haza azonnal.

Nacsády András lányával
Gúth Edit
Faragó Vilmos családjával a régi újkígyósi ház előtt
Batár Attila és lánya, Miryame, 1984
Szabadságon lévő katona családjával

Hát most család nincs: vannak a gyerekek meg én. Ebben a csonkában nagyon jó vagyok, csonkában azt így is tudtam volna, legföljebb nem három gyerek – Ilka, Soma, Milán – lenne egy anyától, hanem hat anyától lenne nyolc. Én sosem készültem erre a szerepre, ezt belátom. Viszont egyrészt ez a feladat, amit meg kell oldani, és ha már ezt oldom meg, akkor megpróbálom jól megoldani. A másik, hogy iszonyú jól vagyok a gyerekekkel, rengeteget kapok tőlük.

A gyerekeimről a következőt tudom elmondani: Péter fiam végül magyar szakon végzett az egyetemen, Ma a kis finnugor népek irodalomtörténetét gondozza, cseremisz, osztják stb. Majd öt teljes esztendőt töltött Szentpétervárott, s ott tudta megcsinálni azt, amit akart. Olyan könyvtárat hozott össze, ami ritkaság. Több könyve jelent meg. Kevés, de mégis kénytelen érdeklődést mutat arrafelé is, amerre én jártam és dolgoztam. S reménykedem, ha kiesik kezemből a penna, majd ő folytatja.

Bálint György harmadik feleségével, Antóniával
Nacsády András feleségével és lányával

62-ben született a fiunk, Dani. Akkor költöztünk ebbe a lakásba, amit Pali, az unokatestvérem vett nekünk. Ez egy óriási gesztus volt. És óriási segítség, mert a bérleti díjak már akkor is az egekben voltak. Amikor ideköltözködtünk, a szó szoros értelemben nem volt semmink. Volt egy ágy, az asztalt Palitól kaptuk, és a szoba közepén volt egy járóka, ott volt Dani. Azt hiszem, nagyon aggályos szülők lehettünk.

Gúth Zoltán lányával, Ljudmillával

A BVK-tól a NEVIKI Szénosztályra kerültem, mégpedig a kísérleti Szénosztályra, ott laboratóriumi kísérleteket kellett végeznem a szénnel kapcsolatban. De vissza-visszaküldtek Pécsre, mert ott volt egy kísérleti kisüzem. Ott voltam tartós kiküldetésben hat hónapig a feleségemmel, miután Debrecenben megesküdtünk. A kettőnk lakáskérdése így oldódott meg az új albérletben. A feleségem Komlón volt titkárnő, oda járt ki gyors- és gépírónak.

76 augusztusában megesküdtünk Évával. Egy hónapig volt velem Bergeykben, minden nagyon jól ment. Aztán a megbeszélés szerint visszament, és kivándorló útlevelet kért magának és a két gyereknek. Ez persze rengeteg papírmunkát és állandó drukkot jelentett. Szerencsére nem utasították el, és 77. január elején megérkeztek. A közösség segített bennünket, először beköltözhettünk egy berendezett házba, és csak később kellett házat bérelnünk. Kaptam tehát két tinédzser lányt családnak.

Faragó Vilmos Zsuzsa lányával
Batár Attila gyermekei, 1968
Vigh Szabolcs és fia, Péter

A feleségemmel Zabrzéban ismerkedtem meg, az eszperantó klubban. Ez Katowice közelében van, a lengyel Ruhr-vidéken. A rokonság főleg kohászokból, bányamentőkből meg hasonló foglalkozásúakból áll. Engem Csabacsüdi József vezetett be az eszperantó nyelvbe, ő pedig egy rabtársától tanulta. 46 éves voltam, jól megkésve történt a házasság. A körülményeim talán magyarázatot adnak erre. A feleségem hét évvel fiatalabb, mint én, Katowicében a színházban volt könyvelő.

Nacsády Jerome és Elisabeth
Vigh Szabolcs feleségével és fiával

Ekkor még egy gyerekünk van, Zsuzsa. A feleségem egyszer bejelenti, hogy a férfi azzal a javaslattal állt elő: váljunk el és ők házasodjanak össze. És én ezt nem fogadom fölháborodott elutasítással. Ezen a feleségem megbántódik, milyen férj az, aki ilyen könnyen elengedi a feleségét. És lejátszódik egy komikus jelenet. A férfi eljön, és megkéri tőlem a feleségem kezét. Én úgy viselkedem, mint egy apa, aki a lányát most házasítja ki.

A Kútvölgyiben szültem a fiamat, Árpádot, ahogy Gyöngyvért is. Akkor, 44 januárjában új, kiváló és elit kórháznak számított. Gyöngyvér volt a második gyerek, aki ott született. Az elsőt Toldy Piroskának hívták. Tőlem azt kérte a kórház vezetősége, ha fiú születik, Miklós legyen, merthogy az intézmény neve Horthy Miklós Gyógyintézet. Én mondtam, hogy nekem lányom lesz. Megszületett, a nővérke közölte, hogy leány, mondtam, hogy igen, tudom, Gyöngyvér a neve.

Lambrecht Miklós lányával, Líviával
Nagy Bálint lányai
Nagy Bálint nagyanyja a 80. születésnapján
Ifj. Gúth Zoltán és Gúth Edit

Péter fiunk 87. augusztus 10-én született. Nagyon vidám, jókedvet sugárzó srác. Régóta érdeklődik a zene iránt – először csak furulyázott, aztán szaxofonozott. A zeneiskola tanárai biztatták, hogy többre is képes. Ő nem a humán gimnáziumot választotta, hanem tudatosan reálgimnáziumba ment. Azt mondta, hogy azt az időt, amit latinra, görögre fordítana, azt inkább a zenére fordítja. Persze minden szülői aggódás és bölcsesség megvolt bennünk: hogy a zenésznek nem könnyű a megélhetés stb.

Egy lyukas vasunk nem volt, se neki, se nekem. Hervé akkor még csak épphogy elkezdte a fényképészetet, de még nem volt belöle jövedelme. Festett, de nem tudta eladni a képeit. Volt egy hetedik emeleti kis garzonja, erkéllyel egy nagyon kellemes, szép helyen, de állandó jövedelme nem volt. Én dolgoztam jobbra-balra, mindenféléket csináltam, de az nem volt igazán biztos jövedelem. Szóval, anyám jogosan nyugtalankodott, hogy miből fogunk megélni. Joggal mondhatta, hogy gondoljam végig.