Jelenlegi hely
 |
 |
A Kútvölgyiben szültem a fiamat, Árpádot, ahogy Gyöngyvért is. Akkor, 44 januárjában új, kiváló és elit kórháznak számított. Gyöngyvér volt a második gyerek, aki ott született. Az elsőt Toldy Piroskának hívták. Tőlem azt kérte a kórház vezetősége, ha fiú születik, Miklós legyen, merthogy az intézmény neve Horthy Miklós Gyógyintézet. Én mondtam, hogy nekem lányom lesz. Megszületett, a nővérke közölte, hogy leány, mondtam, hogy igen, tudom, Gyöngyvér a neve. |
Én nem tudtam neki nemet mondani. Mindig attól féltem, hogyha nem adjuk, amit kér, akkor valami illegális dolgot fog csinálni. Ő vakmerő volt, olyan, mint a szakadék peremén sétáló ember. Vagy leesik, vagy nem. És én rettegtem attól, hogy leesik. Így például, amikor azt mondta, hogy „most motorbiciklit szeretnék”, akkor megvettük neki. Abban bíztam, hogy akkor talán meg lesz elégedve, kiéli kalandvágyát és másképp fog élni. |
 |
 |
A magyar nyelv kérdése pedig a következőképpen alakult. Egy baráti család – a férfi magyar, az asszony német – magyarul és németül beszéltek a gyerekekhez, így aztán a gyerekeknek az iskola előtti időben semmi kontaktusuk nem volt más gyerekekkel. Amikor mi ezt láttuk, úgy gondoltuk, fontos, hogy Dani tudjon kommunikálni a kortársaival, ezért úgy döntöttünk, hogy franciául beszélünk hozzá. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A lányomnak három fia van. Hiába mondta mindig, hogy ez most lány lesz, nem, mindig fiú lett! Marcika nagy ajándéka volt a családnak, ő az első unoka, 66-ban született, aztán jött Bálint és Máté. Egy emeleten laktunk, a gyerekek áttotyogtak hozzánk, nagyon szerettek ott lenni, ott aludni. Délután lefeküdtek nagyapa mellé, nagyapa mutogatta a bélyegeket, jól megvoltak. Nagyapa vitte sétálni őket. Szóval megszervezett élet volt az, jól működő nagycsalád, dédmamával, nagyszülőkkel. |
 |
 |
 |
 |
|
76 augusztusában megesküdtünk Évával. Egy hónapig volt velem Bergeykben, minden nagyon jól ment. Aztán a megbeszélés szerint visszament, és kivándorló útlevelet kért magának és a két gyereknek. Ez persze rengeteg papírmunkát és állandó drukkot jelentett. Szerencsére nem utasították el, és 77. január elején megérkeztek. A közösség segített bennünket, először beköltözhettünk egy berendezett házba, és csak később kellett házat bérelnünk. Kaptam tehát két tinédzser lányt családnak. |
 |
 |
 |
 |
62-ben született a fiunk, Dani. Akkor költöztünk ebbe a lakásba, amit Pali, az unokatestvérem vett nekünk. Ez egy óriási gesztus volt. És óriási segítség, mert a bérleti díjak már akkor is az egekben voltak. Amikor ideköltözködtünk, a szó szoros értelemben nem volt semmink. Volt egy ágy, az asztalt Palitól kaptuk, és a szoba közepén volt egy járóka, ott volt Dani. Azt hiszem, nagyon aggályos szülők lehettünk. |
 |
Tavasszal, '57 tavaszának közepén döntöttünk úgy, hogy a feleségemék visszamennek. Bementem vele Andropovhoz, gyalog kellett bemenni, mondtam neki, hogy: „Sehol ne beszélj semmit, mert csak oroszul tudsz!” Bementünk Andropovhoz, mondta neki, hogy ő haza akar menni, és ha majd úgy alakul a helyzet, és én hívom, akkor visszajön. Andropov mondta, hogy később nem lesz olyan könnyű se nekem kimenni, se neki bejönni, nagyon gondoljuk meg. Akkor semmilyen papír nem kellett, mehettek haza azonnal. |
|
Dani orvos lett, szívgyógyász. Én örülök neki, mert rendkívül jó kapcsolata van az emberekkel. A betegei is nagyon értékelik, azt hiszem, tényleg neki való ez a pálya. Nagyon szigorú erkölcsi elvei vannak. Tehát, hogy mi a jó, mi a nem jó, mit jó csinálni, mit nem jó csinálni. Érdekes, mert hiszen nem emlékszem rá, hogy valamikor is tudatosan erre neveltük volna. A felesége is orvos, gyerek-reumatológus, autoimmun betegségben szenvedő gyerekekkel foglalkozik. |
 |
 |
Amikor idejött a lányom, ’70-ben, akkor tizenhét éves volt. Sokfelé jártunk, Pestre, össze-vissza, mindenhol. Az egész megyét bebarangoltuk, barlangokba mentünk. Kivettem egy hónap szabadságot, jártam vele mindenhova. Fölöltöztettem tetőtől talpig, kivettem 10 ezret a bankból, hogy legyen mindenre pénz. Akkor az pénz volt, nekem három havi keresetem volt. A lényeg az, hogy a lányomnak elintéztem akkor mindent, egy évre. |
 |
 |
A kislányunk is csodálatosan aranyos, szófogadó, nincs vele semmi gondom. Úgy babusgatott most, hogy hazajöttem a kórházból, hogy el sem tudom mondani. Állandóan itt térdepelt mellettem, olyan aranyos volt. Rendeződött az életem, csak a lelkem... Ezt a borzalmat, amit át kellett élnem gyerekkoromban, nem lehet kitörölni. |
 |
 |
 |
Amikor elvittek, a kislányom éppen elmúlt ötéves, és búcsú nélkül kellett elmennem. A feleségem egy ideig úgy tartotta őt, hogy el kellett utaznom valahova, később aztán ő is jött beszélőre. A feleségem azt a mesét is beadta neki, hogy apa szolidaritásból hord csíkos ruhát a rabok között. De a lányunk elég hamar rájött, hol vagyok, és nem okozott neki különösebb kellemetlenséget. Az iskolában nem volt hátránya abból, hogy bent voltam. |
45 júniusában házasodtunk össze, ahogy hazajöttem. Éppen el tudott jönni valamilyen értekezletről, két tanút fogtunk, elmentünk az anyakönyvvezetőhöz, Németi mama főzött valamit, megebédeltünk és mindenki ment a dolgára. Két mozgalmi feladat között házasodtunk össze, s ezt teljesen természetesnek tartottuk. |
|
Nagy családom van. Andrea lányom férjhez ment dr. Varga Andráshoz. Ők Kiskunhalason élnek, Andreának van négy gyermeke. Ádám fiam Budapesten nősült, egy magyar lányt, Tündét, vette el a Bácskából. Ők elmentek Magyarországról, kimentek először Ausztriába, Bécsbe dolgozni – a fiam informatikus mérnök –, és aztán Bécsből átmentek Németországba. Jelenleg Dachauban laknak, ott építkeztek. Mónika lányom az élettársával Debrecenben él, Marci unokám most érettségizett. |
 |
 |
 |
|
A fiunkat hivatalosan Daniel Rodolf Hervé Elkánnak hívták. Daniel Rodolf Hervé volt a keresztneve. A Danielt három oknál fogva akartuk. Egyrészt nekem biblikus nevem van, és én a biblikus neveket nagyon szeretem. Magyarul és franciául egyformán Daniel. Két nyelven beszéltünk hozzá, úgyhogy nem volt probléma, nem kellett lefordítani a nevét. A Rodolf azért, mert az édesapám Rudolf volt, és Hervé fivére is Rudolf volt. |
 |