Mindenáron el akartuk érni, hogy mielőbb induljon el a feltárás, legalább az első temetési helyet nézzék meg, egyáltalán van-e nyoma. Mivel nem került elő semmiféle dokumentum, csak az emlékezetre lehetett hagyatkozni. Annyi év távlatából érthető, hogy nem jó ponton kezdtek. Egy Karakás nevezetű volt börtönőr vagy gépkocsivezető – hol ezt mondta magáról, hol azt – állította, hogy a rabtemetőben egy kollégájával ő ásta meg Szigethy Attila sírját, még külön pénzt is kaptak érte a börtöntől. Annyira biztosnak tűnt, el kellett hinni. Eléggé megbízhatóan mutogatta, hova temettek december 31-én, és hova januárban. Azt is állította, hogy egymásra tették a koporsókat. Majdnem ki is lépte, ha ide temették Szigethy Attilát, akkor a többieket hova. Az igazságügynek írt levelekben hivatkoztam is erre az információra. Később megtudtuk, hogy a koporsókat szállító börtönőrök már nem élnek. Volt olyan informátor, aki elbizonytalanodott, és volt, aki biztosan állította, hogy ott vannak.