Tovább a szövegrészlethez...
állambiztonság

Volt azonban egy olyan eset is, hogy egy nap csengett a telefon az íróasztalomon, és egy hang megkért, jöjjek ki a városba, mert beszélni akar velem. Bemutatkozott, mondta, X. Y. alezredes. Le is ültünk beszélgetni, először teljesen semmitmondó dolgokról, hogy szép az idő, meg kevés az eső, meg süt a nap, meg jól hozott a búza, hallgattam, hogy mikor tér rá a lényegre, mert azt tudtam nagyon jól, hogy ez egyik se lényeges. És akkor váratlanul áttért németre. Németül kérdezett, én németül válaszoltam, így folytattuk a beszélgetést. Félóra múlva azt mondta nekem: „Uram, én teszek magának egy ajánlatot! Maga kitűnően beszél németül! – Hát – mondom – nézze, én szégyellném magam, hogy ha nem tanultam volna meg öt év alatt!” Tényleg akcentusmentesen beszéltem. Azt mondta: „Nézze! Magának van felesége,gyerekei. . Kapnak mindannyiankiutazási engedélyt, maga is kimegy. Kint biztosított önnek az állás egy vegyipari üzemben, kap lakást, egy gépkocsit, és a családjával együtt élhet.” Az alezredesnek rövid választ adtam, magyarul: „Felejtse el ezt az egészet! Nem azért jöttem haza, hogy énnekem a lelkiismeretem sérüljön, hogy ne tudjak aludni, és hírszerző legyek az ellen az állam ellen, amelyik engem befogadott, és öt évig menedéket adott. Másodsorban pedig van egy tisztes diplomám, úgy hívják, hogy okleveles vegyész. Vagy meg tudom keresni azzal a pénzemet, hogy a családomat eltartsam, vagy az történik velem, amit ön akar, mert én azzal tisztában vagyok, hogy a hatalom teljesen az ön oldalán áll!” Fölállt, meghajtotta a fejét és azt mondta: „A viszontlátásra!” Nem próbáltak többé beszervezni, de megfigyeltek. Volt egy fiatal mérnök mellettem. Vittem magammal a kongresszusokra. Segítettem neki kontrollálni a cikkeit, amelyek megjelentetését szakmailag forszírozta. Ez az ember beépült a III/III-ba, állandóan jelentést adott rólam, mint utólag megtudtam. A másik ilyen besúgóm a titkárnőm volt. Mind a kettő kitűnő munkaerő volt, hozzá kell tennem! A titkárnőmről úgy tudtam meg, hogy a feleségem is ott dolgozott a Tiszai Vegyi Kombinátnál, és amikor titkárnőm lelkiismerete már nem tudta elviselni, hogy állandóan besúgjon rólam, bevallotta a feleségemnek.