Jelenlegi hely

szerelem - társkapcsolat

Piroskával, a későbbi feleségemmel már itt házasodtunk össze ’62-ben. Amikor Piroskával idejöttünk, még nem volt tizennyolc éves. ’62-ben volt a tizenkilencedik évében, tehát akkor múlt el tizennyolc éves. ’61. december 24-én. Tehát ’62-ben nősültem meg, februárban, akkor már elmúlt tizennyolc éves. ’58-ban ismertem meg Gyulán. Gyulán akkor kiküldetésben dolgoztam, a kórházban csináltunk felújítást. Lengyel Piroska a teljes neve, az anyja tizenhat vagy tizenhét évesen szülte, és az apjára nem is emlékezett, mert még egyéves se volt, amikor elvált az asszony. Nem gyulaiak voltak, de ott laktak Békés megyében. Őnáluk voltam nagyon sokszor. A nagyapja is ott lakott, tehát őt a nagyszülei nevelték, az anyja nem nevelte. Amikor megismertem, már legalább a hatodik vagy a hetedik apukája volt. Amikor megismerkedtünk, Piroska akkor járt iskolába, akkor végezte a nyolcadikat, és utána pedig elhelyezkedett egy gazdaságban, ugye mezőgazdasági szakon akart tanulni, és egy ilyen kertészetben dolgozott, nagy kertészetük volt. Vannak róla fényképek is. Amikor megismerkedtem vele, éppen cukorrépát kapáltak, kimentem, le is fényképeztem a cukorrépa-kapálásnál.