Az én személyes életemben a fordulat kezdete a 72-es nyár volt, amikor már lehetett tudni, hogy egyre inkább bele fognak piszkálni abba, amit csinálok. Akkor járt le Zádor Tibornak, a megyei múzeum igazgatójának a mandátuma, és pályázatot írtak ki az új igazgatói állásra. Akkor több elképzelés is felmerült, és egyre inkább afelé hajlott a dolog, hogy Diósgyőrt vissza kell adni a megyének. Vargáné Zalán Irén 72 nyarán behívatott, és azt mondta, hogy ő személyesen örülne, ha én lennék a megyei igazgató, pályázzak, de ugye tudom, hogy annak volna feltétele. Kis piros könyvecske – a párttagság – formájában. Látta az arcomon a grimaszt, és azt mondta: „Tudtam, hogy ezt fogod reagálni. Akkor keress magadnak állást Budapesten!”   Azon a nyáron volt a görögországi kirándulásunk, amikor is a véletlen érdekes útitársakkal hozott össze, köztük Mérei Ferenccel és a feleségével. Azon az úton sok mindenről gondolkodtam. Az olimpiai fűszerkereskedésben odamentem Mérei tanár úrhoz, és azt mondtam neki: „Úgy gondolom, hogy az egészet elszúrtam.” „Nem vagy te olyan tehetséges, nem megy az egyszerre”– válaszolta. Aztán azt tanácsolta, hogy csináljam meg az aspirantúrát, úgy jöjjek el Miskolcról, hogy szakmailag továbblépek. Ez jó megoldásnak tűnt. Beadtam az Akadémiára az aspirantúrakérelmet, és megkaptam. Akkor készült A diósgyőri vár című könyvem. 1974. január 1-jével jöttem el Miskolcról, amikor megtörtént az egyesülés a megyei múzeummal.