Tovább a szövegrészlethez...
szerelem - társkapcsolat

Az életem úgy alakult, hogy általában hétévenként valami jelentős dolog történik benne. Számomra az egyetem folytatásaként megélt Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségen eltöltött intenzív évek érdemben 60-tól 67-ig tartottak, és belefordultak Diósgyőrbe. Azt lehet mondani, hogy az egyik nagyon fiatalon kapott munka meghatározóvá vált az életemben. Munka közben magánemberileg is összefonódtunk a diósgyőri vár tervezőjével, Ferenczy Károllyal, a nálam 13 évvel idősebb, tehetséges, de nem egyszerű természetrajzú építésszel, akinek a megítélése saját hivatalán belül is kettős volt. Sok mindenért becsülték, és sok bajuk is volt vele. Az egyik válóok Károly lett, de valójában nem ő volt az érdemi ok. 68-ban elváltam, és 70 szeptemberében törvényes házasságra is léptünk Ferenczyvel, viszont nem laktunk együtt. Ő maradt Pesten, én Miskolcon, továbbra is ingáztunk. 75-ben a Vincellér utcában szerzett egy kis lakást. Az az övé volt, laktam ugyan benne egy ideig, de bejelentve nem voltam. Többek között azért sem, mert közben édesapám megözvegyült, és mivel tanácsi lakásban lakott, praktikus volt oda, a Szűz utcába bejelentkezni. Nekem nem is nagyon jutott volna eszembe, de Karcsi kitalálta, hogy el is kell válni ahhoz, hogy lakásjogosultságom legyen. Közös megegyezéssel elváltunk, de még két évig a Vincellér utcában laktam. Nem illettünk mi össze tulajdonképpen. A munka meg még egy csomó dolog összekötött, de több minden sosem volt együtt, ami csak az együttlakáskor derült ki. Az történt, hogy az édesapám egyre kevésbé tudta magát ellátni, és eljött egy olyan pont, amikor átköltöztem a Szűz utcába, a papámhoz. Karcsi egy darabig járt látogatóba, megpróbált vejként viselkedni, apám viszont nagyon ambivalensen viszonyult hozzá. Egyik férjemet se szerette, ő jobban látta kívülről, hogy melyikkel mi a hézag.