Tovább a szövegrészlethez...
politizált privátszféra

November 4-e után eleinte a szakszervezet volt az aktív gazda az egyetemen. Belevetette magát az élelmiszer-beszerzésekbe, disznóvágásokba. Megszervezte, hogy az egyetemi dolgozókat ellássák élelemmel, krumplival, hagymával. Ebbe én is bekapcsolódtam. Polgáron voltunk két teherautóval, vettünk egy csomó disznót meg hagymát, krumplit, és szétosztottuk az egyetemen. A pártszervezés decemberben kezdett beindulni. Az első belépők között volt Teván György a villamosgép tanszékről, Dénes Miklós a szerkezetanyag-technológiai tanszékről, Dombi Imre és még egy másik hallgató. Ők korábban is pártvezetők voltak. Erősen agitálták az oktatókat – engem is megkörnyékeztek –, de nemigen akartak belépni, mert az egyetemen szinte mindenki a forradalom mellett állt, még akkor is, ha októberben, novemberben nem csinált semmi érdemlegest. Az elején csak a periférián lévő vagy szélsőséges emberek léptek be az MSZMP-be.