Tovább a szövegrészlethez...
életmód

Két és fél évig a bátyáméknál laktam. A vegyiműveknél egy technikus fiú felvetette: Te, Bandi, kellene venni egy nagyon olcsó telket, amire felhúznánk valamit, te is, én is, és ott ellakhatnánk. Tetszett a gondolat, de pénzem természetesen nem volt rá. Végül Budafokon nagyon olcsón találtunk egy száznyolcvan négyszögöles telket, amit fejenként hatezer forintért megvettünk. Elfeleztük, ő alulra épített egy lakást, én pedig felülre deszkából egy három és félszer három és fél méteres, szerszámoskamra néven szereplő, víkendházszerű valamit. Nádpadlóval kibéleltem, palával beburkoltam, és megkaptam rá az engedélyt, de csak mint szerszámoskamrára. Időközben a szüleim lottósorsoláson nyertek egy cseh szobabútort, amit nekem adtak. Azt ott felállítottam, és 1963-tól 1969-ig ebben a víkendházban laktam. Villany, víz nem volt a telken. Volt egy teatűzhely, amelybe időnként begyújtottam, de az első telet még fűtés nélkül töltöttem ott el. A mosakodást meg tudtam oldani a munkahelyemen, csak aludni jártam haza. Akkoriban délutánonként rengeteget jártam a műszaki könyvtárba, ott fűtöttek, meleg volt. Én ebbe a faházba nősültem. Időközben ugyanis az anódgyárban beszálltam egy öröklakás-akcióba. Harmincezer forintot kellett befizetni, de mire én azt kölcsönökből összeszedtem – a szüleimtől és az egyik szegedi nagybátyámtól –, a képembe röhögtek: Csak nem vette komolyan ezt az egész akciót? Volt harmincezer forintom, és elkezdtem valamilyen lakásmegoldást keresni. Az egyik anódgyári mérnök srác, aki Rózsavölgyben benne volt egy társasház-építési akcióban, mondta, annyi sikkasztás történt ott, hogy már többen szálltak ki, mint be, próbáljam meg azt. Kockáztattam, és beszálltam egy már megkezdett negyvenlakásos társasházépítési-akcióba.