Visszatérve a Műegyetemre. A körülmények elég nehezek voltak. Olyan értelemben például, hogy nagy létszámú évfolyamok voltak. A háborúból visszatérve sokan beiratkoztak idősebbek is, akik a háború miatt nem tudták időben elkezdeni az egyetemet. A tanárok kvalitása nagyon-nagyon változó. A vasbetonprofesszorunk nagyon idős ember volt, a magyar vasbeton nagy, nagy embere, az úttörők egyike még a századfordulón vagy a tízes években, de hát már nagyon öreg volt. Aztán akadt más szakember, adjunktus vagy intézeti tanár, aki átvette a dolgokat. Nagy elismeréssel és örömmel próbálok emléket állítani, ha szerényen is, Papp Bélának, aki akkor tanársegéd volt a mechanika tanszéken, később aztán főnököm lett az UVATERV-nél, ahol dolgoztam. Papp Bélát mindenki, az egész évfolyam nagyon szerette, úgyhogy amikor bejött mechanika-gyakorlatra, üdvrivalgás tört ki: „Éljen a tanársegéd!” Ő szerényen mosolygott, aztán a tábla felé fordult, és csinálta a dolgát. Egészen kiváló ember volt, már emberi kvalitásaiban is. Nagy szeretettel emlékszem rá.